Bejelentés




MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.








 

 

- Kedves Valkoci jó volt mikor megjelentél éjfél után, sokat beszélgetünk. Gyakran este főztél és közben dumáltunk. Sok sárgarépát, zellert és egyéb gumós növényeket ettünk, vagyis te ettél én csak mondtam, hogy eszek. Jó volt mikor a nárcisztikus személyiségzavarom elemezted. Valahogy jól esett, hogy rólam beszélsz. Gondoltam rá, hogy mi ketten csinálunk valamit. Szerinted én tudok dolgokat, de valójában nem tudok. Valójában mozdonyvezető vagyok Budapest, Párizs járatot csinálom.
- Nem adtál nekem kiflire pénz, elvégre csak tüneti kezelés az evés mert utána újra éhesek leszünk. Hihetetlen jól tudsz hazudni, megjátszod a hülyét, közben pedig okos vagy. Diplomád van, komoly munkahelyed, luxusautód, barátnőid.
- Én pedig megtanultam tőled, hogy az ölelés és a sárgarépa fontos.
- Szimbolikusak az alagutak, futunk bennük mint az egerek. És néha fut felénk egy fekete macska, talán az utolsó. Nárcisztikus személyiségzavarod van és hazudsz mint a vízfolyás. Ennyi elég is egy nő behálózásához.
- Veled előjátékként sok sok sárgarépát ennénk. Jól éreznénk magunkat. Utána pedig beszélgetnénk valamiről. Feljönnél hozzám enni egy pizzát vagy találkoznánk a szobor mellett a főtéren.
- Néha nekem is sírhatnékom támad, mikor elkezded az ökörségeid mondani. És nagyon sokszor beszélsz feltételes módban. De most képzeld el, hogy egy űrhajón vagyunk. Szép nagy űrhajó már jó sokat szexeltünk, ittunk sok alkoholt és száguldunk az űrben. Néha veszekedünk, de aránylag jól kijövünk egymással. Jó lenne ha ezt elhinnéd nekem. Megfejtjük a titkokat mivel ez lenne a küldetésünk és lennének stopposok, akiket beengedünk a hajóra, nyilván lengén öltözött cicák, hogy neked jó legyen. Elvégre csak neked legyen jó ez a lényeg. Én meg legyek leszbikus. Összejönne egy csapat és kalandoznánk, mint az őseink az Etelközben. Komolyan ez minden, hogy egy jó baráti társaság van egy űrhajóban? Ennyit tudtam neked mondani?
- Elmondjam neked, hogy szerintem milyen az úrinő?
- Most, hogy jön ide az úrinő? Ja vagy úgy, hogy én legyek úrinő a te kívánságaid szerint. Halljam a parancsaid. Nyomjad.
- Aki minden helyzetben ismeri a szabályokat, a kereteket és tisztában van vele, hogy azokat soha nem hághatja át. Elvárja a férfitől, hogy úriember legyen, viszont a férfi úriemberi mivoltával soha nem él vissza. Elvárja, hogy minden helyzetben megkapja a nőknek kijáró tiszteletet. Soha nem mondhat a férfinak sértő, bántó dolgot, nem rongyolódhat le egy szidalmazó ember szintjére vagyis nem válhat közönségessé. Ha nem tetszik valami a férfi viselkedésében akkor a legnagyobb tisztelettel, kulturált formában kell ezt közölni az adott férfival. Mondjuk az úrinő eleve megválogatja, hogy milyen férfiakkal érintkezik. Nyilván nem úriemberekkel és érintkezni kell, akár kötelesség miatt, pl. munkahelyen. Ilyenkor távolságtartás mellett a nem úriembernek is jár a tisztelet. Nem szabad a férfiakat becsapni, játszani sem szabad velük. Nyilván előjáték lehet. A férfi önbecsülését kikezdeni nem szabad. Nagyon fontos, hogy az úrinő nem köpönyegforgató. Vannak szavak amiket egy úrinő soha nem használhat férfiakkal szemben . Lekicsinylő, sértő szavakra kell gondolni. Pl, Hülye, idióta, stb. Úrinő tökéletesen tisztában van a kommunikáció szabályaival. Mindig ad időt a férfinak beszélni, hogy a férfi nyugodtan kifejthesse amit közölni óhajt. Ilyenkor az úrinőnek kötelessége figyelni a férfira. Hirtelen távozni, hirtelen lelépni egy randiról tilos az úrinőnek. Nyilván ha valami közbejött akkor lehet, de ilyenkor köteles a férfitól bocsánatot kérni. Úrinő, férfi társaságban - ha egy férfi közel áll hozzá. - akkor csak a hozzá közel álló férfival beszélhet, a többiekkel csak röviden, tömören. Nyilván ha a többi férfi kérdez , válaszol de velük szórakozni , a párja jelenlétében tilos. A párjára sértő, bántó megjegyzést tenni mások előtt, elképesztően ostoba dolog, aki ilyet tesz ő nem úrinő. Úrinő csak kiforrt, érett személyiség lehet. A szexben lehet szenvedélyes, vad. Hiszen ez is az érett személyiséghez tartozik, hogy meg akarja élni a szenvedélyt. Tudja jól, hogy mi kell a férfiaknak és nyújtani is tudja. Nyilván egy úrinő is reagálhat olykor sután pl. Egy bókra. Nem vagyunk minden helyzetben tökéletesek, de erre kell törekedni. Lényeg: Minden helyzetben visszafogottan viselkedni.
Most elmondom neked, hogy milyen az úriember? Olyan férfi aki az élet minden területén magas minőséget igényel és ezt meg is engedheti magának, mindenféle szempontból, pl. anyagilag is. Pontokba szedem az úriember jellemzőit. A nőkkel való viszonyra fókuszálok. Úriember tudja, hogy mit akar a hölgytől akivel kapcsolatban van. Szóval pontosan tudja. Nem bizonytalan. És akarja, nem pedig szeretné. Tudja, hogy a siker titka az akarás. Finoman, lágyan bókol a hölgyeknek. Példa: Szép a popsid, ez durva és nyálas. Tökéletes alakod van, a popsid is tökéletes, ez finom. Finoman, lágyan igen. Durván, nyálasan soha. Tudom, hogy vannak nők akik szeretik a hízelgő férfiakat. Tegyék, ha nekik ez a jó. Egyébként az úriember mindig egyre inkább finomodik, a tanulmányai okán, tapasztalatai miatt. Fogalmazhatok úgyis, hogy érik. Kezdetben talán durva, de elkezd finomodni, ugyanis rájön, hogy az érett nők ezt igénylik. Beszélgetés. Engedi a hölgyeket beszélni, helyessel, bólogat. A hölgyek érezhetik úgy, hogy saját magukkal beszélnek mert a férfi igazat ad nekik, és szinte ugyanazt mondja mint a hölgyek. A nők gondolják, hogy ezzel a férfival veszekedni nem lehet, hiszen mindenben igazat ad. A férfi a sajátját csak akkor mondja ha igénylik a nők. Itt is érvényes: Lágyan, finoman. Ha vélemények különböznek ez soha nem okozhat éles helyzetet. Finoman is el lehet mondani, hogy a férfinak van igaza. Ha ezt igénylik a nők. Mert ha nem akkor bólogatni kell. Amit felvázoltam , ez sok témára igaz. Például: Főzés, szellemi dolgok, kicsit ilyen megfoghatatlan dolgok. Főzés mondjuk konkrét. Ilyen megfoghatatlan, filozófia témákban engedni kell a nőket szabadon beszélni, érezzék, hogy szabadon beszélhetnek, nincs belekötve. Szeretettel át van ölelve amit mondanak. Azonban a saját érdekünkben nem kell mindig bólogatni. Vannak szabályok párkapcsolatokban és ezek az úriembereknek és az úrinőknek egyaránt kedveznek. Ezeket a szabályokat egy belső igény hozza felszínre. Ilyen dogokra gondolok. Úriember nem hisztiz, nem féltékeny, nem irigy. Vagyis visszafogott, nem ösztönlényként nyilvánul meg. Úriember mindig elegáns. Érdekérvényesítés jelentése , hogy bizony dominálni kell az úriembernek a kapcsolatban. Vagyis igazából mindig a férfinak van igaza. Úriembernek vannak jogai a kapcsolatban. Fontos tudni, hogy ezek a jogok az idő múlásával jönnek létre. Pl. 3 év után már nagyon sok joga van egy férfinak. Az úrinő köteles elmondani, hogy kivel volt, mit beszélt? Talán sokan csodálkoznak. De ha a férfi valamilyen okból kíváncsi akkor a hölgynek 1, 2, 3 év után kötelessége válaszolni. Természetesen mondhatja a nő , hogy nem válaszol. Szabad akarat van! De ha nem válaszol, akkor ez a kapcsolat végét jelenti. A férfinak segít, ha tudja, hogy a testi kapcsolat már ki volt pipálva. Így hát jöhet a következő.
- Hát ez igazán remek volt. Te tanultál pszichológiát titokban az ágy alatt?
- Még nem voltam az ágy alatt.
- Béla fejezzük ezt be, későre jár és én nem szeretném, hogy itt aludj. Ugye megértesz engem?
- Teljes mértékben megértelek, Cicám.
- Dehogyis értesz meg. Szeretném elveszíteni a hitem benned de nem tudom. Nem tudom elveszíteni.
- Akkor hazafelé az autóban meghallgatok egy dalt mai arról szól, hogy nem tudod elveszíteni a hited.
A fekete, alacsony tüsi világoszöld hajú nő mosolygott a barna hajú magas, vékony férfira. Az ajtóig kísérte, egymásra néztek. A férfi kilépett a lépcsőházba és szájon csókolta a nőt. Sokáig csókolóztak a pillanat megnyúlt és nagyon élvezték.
- Édesek az ajkaid. - mondta a férfi.
A nő nem válaszolt megfordult és bement a lakásba és kulcsra zárta az ajtót. A férfi elindult lefelé a lépcsőn. És azon gondolkodott, hogy vajon a csók tudatos álom volt vagy a valóság? Nézte a sétáló embereket, a kirakatokat és idegenek érezte magát a városban. Betért egy éjjel nappal nyitva - tartó kisállat kereskedésbe és vett magának egy zacskó sárgarépát. Jó ízűen falatozva eszébe jutottak az anya szavai, ha sok sárgarépát eszel akkor megtanulsz fütyülni. A telefonja csörgött a zsebébe. Valkoci telefonált. - Ne haragudj, hogy zavarlak, de holnap nem tudok veled menni az egyetemre. - hadarta a csaj.
A barna rövid hajú férfi beledobta a maradék sárgarépát egy kukába és szűkszavúan válaszolt a telefonba .
- Rendben van.
- Köszönöm, Béla, hogy megértesz, hálából extra jól leszoplak.
- Ne köszönd nyuszifül. Örülök neked.
- Közhely.
- Ma eszembe jutott, hogy Mari néni találkozott a földönkívüliekkel.
- És?
- Ennyi csak.
- Nem sok.
- Nem. Ma ettem sok sárgarépát és írtam egy rövid pornótörténetet, egy vendéglátós csaj fogadja a külföldi férfiakat a raktárban.
- Nárcisztikus személyiség zavarod van.
- Mindig evvel basztatsz?
- Szórakozz a cicákkal megérdemled őket. Egyél sok sárgarépát, zellert gumós növényeket.
- Gondolkodom, hogy hogyan mehetnék vissza a múltba , egyébként rájöttem. Gyakorolni kell és menni fog. Ha akarom te is ott leszel
- Őszintén szerettelek.
- Tudom
- Semmit se tudsz.
A világoszöld rövid hajú nő mosolygott miközben a füléhez tartotta a mobiltelefonját.
- Mennyi sört ittál ma?
- Sokat. De az előbb voltam nálad, biztos, hogy láttad rajtam, hogy mennyi sört ittam.
- Mikor mész vissza a múltba? Szeretnék veled menni.
- Mikor el tudok teljesen lazulni.
- Egy extra jó leszopás biztos, hogy ellazít. És szeretem benned, hogy mozdonyvezető vagy jelenleg, nagyon férfias szakma.
Béla kinyomta a telefont sietős léptekkel befordult egy utcasarkon és halvány fogalma sem volt róla, hogy merre menjen? Kellemes zene szűrődött ki az egyik földszinti panel lakás ablakán, erről eszébe jutott, hogy nagyon régen is sétált és akkor veszekedések zaja szűrődött ki. Akkor épen albérletet keresett, mivel a szülői házban élt és nagyon szeretet volna önállósodni, ami a szülői házban élve lehetetlen vállalkozás. És akkor egy új munkahelyet is keresett mivel kevés volt a fizuja. Végül lett egy albérlet és elhelyezkedett az építő iparban. Pár évet lehúzott majd megunta a cementes zsák cipelését és beiratkozott mozdonyvezető tanfolyamra és hamarosan a Budapest, Párizs járatot csinálta.
-Megcsapott a mozdony füstje és örök szerelem lett, két nőt szeretek és a mozdonyt. - mondta saját magának.
Betért a törzshelyére a kedvenc kocsmájába, csodálkozott, hogy a kocsma szembe jött vele. Olyan vagyok mint a lovak mindig eltalálok , csak én nem haza, hanem a kocsmába
- Rendelt egy korsó sört és egy kupica vodkát , és leült a törzsasztalához. Az asztalról is sok minden eszébe jutott.
Győrben megeredt az eső, kövér cseppekben hullott. Béla ivott a kocsmában és nem érdekelte az eső. A vonat esőben is tud haladni, tehát teljesen lényegtelen.
Matild a kocsmárosné leült az asztalához, 60 as éveiben járó nő, ő volt a tulaj.
- Szia Béla. Mikor indulsz?
- Honnan tudod, hogy indulok?
- Te az a fajta vagy aki mindig indul.
- Holnap után, és a szokásos járatot csinálom vagyis Párizs. Gyere velem.
- Nem lehet. Valkoci volt tegnap itt, mondta, hogy átbasztad. De nem haragszik rád. Egy nagy kés volt a táskájában. Mondta, hogy avval fog megölni téged. Nem lesz ennek jó vége, hogy két nőt szédítesz, ráadásul mindegyik bolond. Titkolni akarod? Tudja az egész utca. Özvegy Savanyúné mindig kint ül a ház előtt és nem lakik messze tőled. Szerinted? Itt akarsz titkot tartani?
- A pult mögötti fiatal csirkék akik elvezetik a boltot, gyere velem, Matild.
- Őrült vagy, talán ezt szeretik benned a kurváid. Nem tudják elvezetni.
- Még egy kört holnapután után már úgysem ihatok. Bár már volt rá példa, hogy nem szörpöt ittam munka közben.
- Ha áll a sorompó akkor menni kell.
- Ezt most miért mondtad, Matild?
- Téged a farkad vezérel, Béla.
- Hányszor elképzeltem, hogy kitakarítom a lakást, végül mindig az anyám csinálta meg.
- Komoly nő kellene neked, nem ilyen riherongy kurvák.
- Van kettő is.
- Miért nem bútorozol össze az egyikkel, vagy mindkettővel?
- Nem akarok bútorozni Matild, tessék a szokások borravaló. Megyek most már elmúlt éjfél, egy napot még döglök aztán irány Párizs.
- jó utat Béla!
- Köszi! És szépek a csirkéid a pult mögött.
Béla kilépett a kocsmából még esett az eső, de nem zavarta a férfit.

 

 

 

 

 

Susan a fekete rövid hajú nő kiszállt a kádból és elégedetten állapította meg a tükörbe nézve, hogy még mindig nagyon szexi bár már elmúlt negyven, bárcsak a férje is észrevenné a bájait. Leült a konyha asztalhoz és töltött magának egy csésze kávét. A rózsaszín köntös amit csak úgy magára kapott melegnek bizonyult, gyorsan levette. Meztelenül kortyolta a kávéját. A telefonja után nyúlt. - Párizsba induló vonatra kérek jegyet. Nem, nem holnapra, holnap utánra, igen.. köszönöm. - hadarta és izgatottan kinyomta a telefont. - Miért megyek Párizsba?, azért mert egy személyiségzavaros ürge vezeti a vonatot aki ráadásul úgy eszi a sárgarépát, hogy a nyulak is megirigyelnék tőle. Te nem vagy normális Susan - mondta és rágyújtott egy cigire és töltött még egy feketét. Megitta és elhatározta, hogy jól fogja magát érezni. Legalább elutazok Párizsba, sétálok a Szajna partján és a megboldogult lánykoromra emlékszem, amikor még nem ismertem az építő ipari segédmunkásból mozdonyvezetővé avanzsált fickót. Később a körmeit lakozta, felvitt egy réteg gél lakott és fújta a kezén a körmeit. Közben szólt a rádió, érdekesnek találta, hogy leszopta a férfit aki a rádióban műsorvezető kicsi a világ. Szép hangja van, talán evvel vett le a lábamról bár a sport kocsija sem volt kutya, igaz, hogy később kiderült, hogy nem az övé hanem lopott de akkor már túl voltunk a tűzkeresztségen. Nem is háborogtam, inkább imponált, hogy ötletes a fiú. - gondolkodott Susan és nézte a körmeit.
- Párizsba megyek muszáj jól kinéznem. Hervadt virág vagyok valaki öntözzön meg, sőt locsoljon meg.
Valkoci a világoszöld hajú, mindig vidám csaj sétált a Duna parton nem volt jobb dolga. - Most nem álmodom. - mondta saját magának és sétált tovább. Elővette a zsebéből a mobiltelefonját és rendelt egy jegyet a Párizsba induló vonatra. Arra a bizonyos vonatra amit a barátja vezet. Jó lesz elmenni és hátrahagyni mindent. Leült egy padra és lehunyta a szemeit. Felidézte a legutóbbi tudatos álmát. Hotelszobában volt és nagyon félt. Csodálkozott a nagyon sablonos helyzeten. Semmi fantázia, élet nincs abban, hogy valaki egy hotelszobában fél mikor kinyitotta a szoba ajtaját akkor pedig felébredt.
Séta után Valkoci egyesbe rakta a kocsiját és elindult. Ne rég hívták telefonon és ha hívják akkor menni kell. Útközben eszébe jutott, hogy tulajdonképpen nem is volt annyira rossz a legutóbbi tudatos álom második fele. Közönség előtt énekelni mindig jó, kifejezetten jó volt a közönség a koncerten, nagyon beindultak. Valkoci önfeledten énekelt a színpadon a tudatos álomban. De meg van a helye a tudatos álomnak és a valóságnak is meg van a helye. - Most ébren vagyok. - mondta magának és beletaposott a gázpedálba.

 

 

 

 

 

A vonat elindult nem fütyült ahogy a régi gőzmozdonyok, hanem hangosan kürtölt és gyorsan kigurult az állomásról és irány Párizs a szerelmesek városa. Béla nézte maga előtt a sínpárt az ismerős fákat, rétet, házakat.
- Bekapcsolom a robot pilótát és hancúrozhatunk, - mondta.
- Van a vonaton robot pilóta? - kérdezte Valkoci meglepett hangon.
- Ezen a vonaton van.
- Értem.
- Én viszont semmit sem értek.
- Régóta vagy már mozdonyvezető?
- Fél éve csak. Előtte építőipari segédmunkás voltam, de miért kérdezed, hiszen nagyon jól tudod. Elmeséltem neked.
- Csak úgy megkérdeztem. Tudom, hogy elmesélted pár hónapja mikor megismerkedtünk a bárban.
- Ahol nem táncoltál hanem magányosan ültél, én pedig hozzád léptem határozottan, férfiasan és hála a sok cementes zsák cipelésnek még izmos is vagyok.
- Csodálatos férfi vagy.
- Ez most jól esett. Fogalmazzunk úgy, hogy okos vagyok , rájöttem, hogy minden jó lehetőséget meg kell ragadni, te például nagyon jó lehetőség vagy.
- Egynek jó vagyok?
- Ne viccelj, úriember vagyok.
- Aki mozdonyvezető.
- Így van, mozdonyvezető. Most viszont fékeznem kell , mert következik egy megállóhely és a robotpilóta nem tud megállni az állomáson. Látod kigyulladt egy piros fény, jelzi, hogy állomáshoz érünk pár perc múlva. Utána viszont már csak Párizsban állunk meg és hosszú lesz az éjszaka. Hoztam bort, sört.
- Én pedig hoztam kaját.
- Na látod te mindenre gondolsz. Én hoztam szexi harisnyát amit felhúzhatsz a lábikóidra.
- Már látom az állomás fényeit.
- Valkoci életem akkor búj el, ne lásson senki, ugyanis tilos lenne itt tartózkodnod majd ha kiértünk az állomásról előbújhatsz.
- Addig simizem magam.
- Rendben van simizd magad.
Az állomás és a szeretkezés után az út egyhangúan telt, viszont az árnyak egyre nagyobbra nyúltak.
- Este lesz lassan.- mondta Béla és eszébe jutott, hogy reméli, hogy őz nem fog a vonat elé ugrani.
- Nem baj ha valami egyszerű nem a bonyolultságban rejlik a dolgok gyönyörűsége. - mondta Valkoci.
- Ezt most miért mondtad?
Béla nézte a sínpárt és örült, hogy mozdonyvezető lett. Jó döntés volt. Valkoci a harisnyáit igazgatta egy táskában. Csodálatos erdőben ment a vonat a jó levegő beszűrődött a résnyire kinyitott ablakon messze havas hegycsúcsokat láttak minden élettel volt tele.

 

Susan kortyolta a sörét az étkező kocsiban, nézte a magas fákat, élvezte a jó levegőt. A vonat szinte teljesen hangtalanul haladt. Egy szarvas riadtan felkapta a fejét és leugrott a sínpárról, még épen időben. Susan ebből természetesen semmit sem vett észre, még azt sem vette volna észre ha elüti a vonat a szarvast. Vacsora után jól lakottan visszaindult a hálókocsiba, úgy döntött, hogy korán fog aludni. Susan bement a kupéjába megigazította az ágyát és lefeküdt hallgatta a vonat halk zakatolását.
Zakatolt a vonat és a nő elaludt.
- Hölgyem,kérem ébredjen fel, kisiklott a vonat és mindenkinek le kell szállni?
- Ez valami hülye poén?
- Ez sajnos nem poén hanem a valóság.
Susan értetlenkedve nézte az öltönyös férfit, aki föléje hajolt.
- De mégis hogy siklott ki a vonat?
- Vizsgálják. Kérem jöjjön.
- Hálóingbe?
- Oda adom a kabátom, magára terítem úgy nem fog fázni.
- Biztos vagyok benne, hogy nem siklott ki a vonat és valami nagy faszság van.
- Jöjjön.
Susan meglepően sok embert látott a sínek melletti tisztáson. Sokan már szálltak fel a buszokra, tehát nem kell a tisztáson tölteni az éjszakát. Egy hangos bemondón keresztül férfi hang tájékoztatott.
- A mozdonnyal műszaki hiba történt, természetesen a jegy árát visszafogjuk téríteni mindenkinek, buszokkal mindenki elviszünk a legközelebbi hotelba, ahol eldöntheti, hogy busszal tovább indul- e Párizsba vagy inkább a hotelban tölti az éjszakát? Természetesen a hotel költségét a vasút társaság magára vállalja, még egyszer elnézésüket kérem a társaságunk nevében. A férfi hang több nyelven is elmondta az üzenetet.
Valkoci már a hotelszobában volt, lefeküdt az ágyra úgy érezte, hogy a végletekig ki van merülve. Tudta jó, hogy pár pillanat és álomba fog merülni. Talán tudatos álom lesz, előre nem lehet tudni. Feküdt a nő az ágyon és elaludt. Egy épületben volt és tudta, hogy nem lehet kimenni az épületből. És egy valamivel még tisztában volt mindez csak álom. Egészen pontosan tudatos álom. - Ha megfogja a seggem, tökön fogom rúgni. - mondta saját magának. Majd így folytatta. - Szerintem nem fogja meg a seggem hanem a végletekig fárasztani fog a szövegelésével. Valkoci egy irodában ült, íróasztal mögött. Kinyílt az ajtó és bejött Béla, fekete színű öltönyt viselt és komoly arcot vágott. Valkoci elé térdelt és egy puszit adott a nő jobb lábfejére majd felállt és beszélni kezdett.
Valkoci eszébe jutott, hogy megkérdezi Bélától, hogy vajon ő tudja, hogy csak egy álom szereplője?
A férfi arról mesélt, hogy őt bántják. Néha hangosan, néha halkan. Az arca is mesélt, a szemeit összehúzta , a szája lefelé görbült, vagy épen mosolygott. Valkoci nézte a panaszkodó férfit és félelmet érzett. Az iroda ablaka kivágódott egy fegyveres alak lépet be. - Itt van akit likvidálnom kell? - kérdezte.
- Nincs itt - válaszolt Valkoci.
A fekete ruhás alak kiugrott az ablakon. A mesélő férfi észre sem vette csak állt és mesélt olyan volt mint egy versmondó. - Nem is olyan régen, pár hónapja YouTube tube videón láttuk az indiai bölcset, olyan szépen és logikusan levezette, hogy nincs Isten. Mi emberek valójában az emberiség tudata vagyunk, így hát addig létezünk amíg az emberiség létezik. Rám mély hatást tett a levezetés, formálta a lelkivilágom. Platónt, Indiai bölcseket, pszichiátereket akarok olvasni, számomra ők hitelesek. Nagyon érdekes amit írnak. Engem nagyon érdekel a tudat evolúciója is. Mint egy szivacs magamba szívom a sok tudást, érzem, hogy nekem ez jó. Legutóbb az Alkímiával foglalkoztam. Az Alkímiáról mindig a alpinisták jutnak eszembe, akik magasra felmásznak. Lényeg, hogy az Alkímia volt az utolsó állomás a szellemi ösvényen amin ketten járunk. Izgalommal vegyes kíváncsisággal várom, hogy milyen új pszichiáterek, tudósok tűnnek fel a szellemi horizonton, hogy beragyogják tudásukkal a hétköznapjaink által keltet tapasztalatainkat és akkor megláthatjuk, hogy minden csak illúzió. Vágyat érzek, hogy olvassam a filozófusokat. Mi a valóság? Amit láttunk, hallunk, műszerekkel érzékelünk. a materialista, anyagelvű világszemlélet szerint. De vannak más szemléletek is ezt hozzá kell tenni. Melyik szemlélet az igazság? Nincs a materialisták kezében egy mindent leíró elmélet amit vidáman a mindenség elméletének szoktak becézni, sőt ha bizonyítva van már nem is elmélet hanem valósággá nemesedik, de ez ugye nem létezik csak ábránd mint a Hótehénke és a hét törpe c mese. A mindenség elmélete és a hótehénke és a hét törpe mese ugyanaz a szint. A világot próbálják mese szerűen leírni, mert hát bizonyíték nincs. Ezért ökörség, hogy épen a materialistáknak van igaza.
Szóval van a materialisták világképe ez, hogy érzékszervek, műszerek mutatják a valóságot. Nagyon jó műszerek megmutatják, hogy az asztal, a szék dolgokat ha felbontjuk akkor egy időtlen , örök energiát kapunk. Szóval minden egy végtelen, örök , energia valójában. Az ember önmaga valóságát, hogy tapasztalhatja meg? Jó sokat kell meditálni és el lehet jutni az un önvalóig, ami ugyanaz a végtelen energia. Ez is egy magyarázat, ugye milyen érdekes? Eddig két magyarázatot mondtam el az egyik teljesen materlista, ami csak az orra hegyéig lát, a másik már önvalót említett ami már messze túl mutat a testünkön, az elménken. Konkrétan, láttunk egy szekrényt, akkor sokan mondják, hogy ez szekrény. Valójában végtelen, örök energia. Mi szekrénynek nevezzük ez csak egy kommunikáció, közös megegyezés, hogy ennek a valaminek legyen szekrény a neve ugyanis így értjük meg egymást. Hibás az a szemlélet, hogy valaki veri a mellét, de hát ez valójában szekrény. Arra nem térek ki, hogy egy, egy ember mit tapasztal? Milyen világokban jár? Mert ezt tisztelni kell, saját tapasztalata ami az övé.
Az íróasztal előtt álló férfi kiment az irodából. Valkoci egyedül maradt. Kinyitotta a szemeit és emlékezet az álmára vagyis a mesélő férfira és úgy gondolta, hogy az exe volt még akkor is ha úgy nézet ki mint Béla. Ő is sokat panaszkodott. Valkoci gyűlölte, hogy sok hülyeséget kellett álmában hallgatni. Később az almán gondolkodott ami megjelent a szobájában. Egy közönséges alma. Béla mondta, hogy tud teremteni és akár az űrben is képes dolgokat produkálni. A naprendszeren átrepülő objektum is az ő munkája volt, a gondolatai erejével hozta létre az üstököst.
Béla és Valkoci így beszélték meg az alma teremtését.
- Fontos lesz, hogy a gondolataid a megfelelő helyre fókuszáljanak. - mondta Valkoci.
- Jó, hogy említed de sajnos ettől nem lettem ügyesebb. Tulajdonképen nem tudom, hogy hogyan működnek ezek a dolgok.- válaszolt Béla.
- Akkor ideje megtudni.

 

 

 

 

- Szeretlek téged Béla. - mondta Susan.
A férfi mosolygott és szerencsésnek érezte magát. Susan olyan váratlanul tűnt fel. A férfinak imponált, hogy okos és nagyon szép a nő. Nagyon sokat beszélgettek kezdetben online majd személyesen is egyre sűrűben találkoztak. Már az első találkozásnál egymásnak estek szenvedélyesen, a nő leszopta a férfit.
Béla azon a bizonyos napon is örömmel találkozott Susanal.
- Örülök, hogy itt vagy.
- Túl sokáig nem tudok maradni.
- Miért nem?
- Egy régi barátommal találkozok.
- Ismerem őt?
- Nem.
- Ő fontosabb mint én vagyok, megbeszéltük, hogy elmegyünk az állatkertbe vannak új oroszlán bébik. Meg is lehet őket simogatni, este pedig színházat terveztük, akkor most elmondom, már a jegyeket is megvetem. És akkor mindezt félredobod, mert megjelent a barátod?
- Bárki miatt félredobnám.
- Hülyének nézel? Mindig úriember voltam veled.
- Nem vagy úriember.
- Miért baszol ki velem?
- Hagyjuk ezt Béla.
- Megint csak mocskolsz engem. Mindig csak mocskolsz. Egyszer leszopsz máskor mocskolsz. - mondta Béla és felébred a tudatos álomból a Párizsi hotel szobában.
- Ebből nekem elegem van. Szia! - Hallotta a férfi és csodálkozott, hogy ébren is hallja Susan hangját, talán a két világ összeért az álom és a valóság.
Susan elviharzott és Béla leforrázva érezte magát.
- Szopás után mindig leforráz engem ez a nő. - erre gondolt, majd eszébe jutott Valkoci. Ő sosem forráz le viszont nem vagyok belé szerelmes.
A férfi kezébe vette a telefonját és felhívta a csajt. Valkoci hangját hallotta.
- Szia Béla, mi a tököm akarsz? Egyébként már Győrben vagyok egy tragédia miatt haza kellett repülnöm
- Bántottak. Jó gyorsan visszajutottál Győrbe nagy szerencse, hogy kaptál repülőjegyet.
- Akkor igyál, engem pedig ne zavarj. Nagyon jól tudod, hogy dolgozok. Édesapám meghalt.
- Istenem! Részvétem.
- Köszönöm. Semmit sem fogok örökölni de ez nem telefon téma. Érzéketlennek tűnök? Lehetséges, de utáltam azt a dögöt. Bár halottról jót vagy semmit.
Valkoci lerakta a telefont és Béla tudta, hogy nem szabad visszahívni. Ilyen az élet élünk és meghalunk még a csillagok sem élnek örökké.
- Már két okom is van az ívásra. Susan alázása és ez a tragikus esemény ami Valkoci édesapjával történt.
Susan sétált a Szajna parton és csalódott volt, nem érezte, hogy jó kedve lenne. Nézte a repülő sárga faleveleket és csodálkozott, hogy nyáron vannak száraz falevelek, talán a klímaváltozás okozza. Később olyan utcában járt ahol prostituáltak állnak az út szélén és kuplerájok,pornó mozik is működnek. A nő betért egy szexshopba és válogatott a műfarkak között végül kiválasztott egy banán alakút, tudta jól, hogy nem fogja használni csak a vásárlás kedvéért vette meg. Eszébe jutott a férje farka, legutóbb sem állt fel neki. Susan nagy levegőt vett és elindult az űrkutatással foglalkozó konferenciára ahol a férje beszédet fog tartani, tulajdonképpen ezért jött Párizsba. A férje már hetek óta a Szajna parti városban volt, üzleti ügyei is voltak és a konferenciára is készülni kellett. A konferencia unalmas volt a nő számára majd rosszkedvűen repült haza a párja mellet ülve de legalább a biznisz class osztályra kaptak jegyet. Viszlát Párizs.

 

 

 

 

Béla újra nézte a sínpárt, immáron visszafelé, Párizsból Budapestre. Az út egyhangúan telt, tulajdonképpen akkor a legjobb ha semmi, váratlan, szokatlan dolog nem történik. Az a legjobb mozdonyvezetői karrier ahol semmi szokatlan nem történik. Budapestről szintén vonattal utazott Győrbe de már mint utas.

 

 

 

 

Béla betért a kedvenc kocsmájába intett Matildnak a tulajnak és a pult mögött vigyorgó fiatal csirkéknek.
- A szokásost. Nem akarok róla beszélni Matild.
- Értem Béla, igyál biztos, hogy meg van rá az okod. Egészen biztos.
- Szeretlek Matild.
- Én is téged.
- De most nem nagyon van kedvem beszélgetni.
- Mi a baj?
- Hülyének néz akit szeretek. Mondja nekem, hogy szeret de bárki miatt ellenem fordul.
- Dobd ki a picsába. Miért szenvedsz. A nők olyanok mint a vonat, egyik jön a másik megy. Te mozdonyvezető is vagy ráadásul.
- Holnap temetésre kell mennem. Valkocinak meghalt az édesapja.
- Sajnálom, hogy meghalt az apja.
- Én is.
- Te a szadista nőt szereted és akarod pedig ott lenne neked a kedves Valkoci de csak kurvaként tartod.
Béla megitta a sörét és elbúcsúzott. Sétált hazafelé Győrben az Ady városban.


Susan kezében remegett a telefon, nem értette, hogy miért remeg? Talán az izgalomtól, végül is nagyon izgalmas, hogy a régi szerelmével újra találkozni fog. Izgalmas és szenvedélyes. Nem rég látta egy élelmiszerboltba a férfi is a sorban állt, akkor nem szólította meg hanem gyorsan kiiszkolt az üzletből. Otthon meg nem tudta kiverni a fejéből. És ez sokat jelent. Teltek múltak a napok és egyszer csak megcsörrent a telefonja. Érezte, hogy a régi szerelme hívja nem is kellett csalódni ő volt.
- Szia Susan. Láttam a plakáton, hogy előadást tartasz. Érdeklődnék, hogy mehetek e? A telefonszámod honnan tudom? 15 évvel ezelőtt is ez volt a számod és akkor nagyon is sokat beszélgetünk.
- Szia András. Természetesen jöhetsz, az egyetemen az aulában tartom az előadásom. Ott a legolcsóbb.
- Akkor ott találkozunk.
- Feltétlen.
Susan keze akkor is remegett mikor kinyomta a telefont, akkor tudta, hogy miért, a férfi hangja miatt. A férjének pedig nem áll fel. És az idő rohan, holnap lesz az előadás. Egészen pontosan este 8 órakor, addig még sok víz le fog folyni a Mosoni Dunán.- Te jó ég. Anyámat is fel kell hívnom, sikerült jegyet szereznem Rómába.
- Anyu repülhetsz, hadarta a telefonba - Susan.
- Jól vagy kislányom?
- Hát persze.
- Ettél ma?
- Anyu ne haragudj de mennem kell.
- Hova?
- Bocs, de leraklak.

 

 

Susan ledobta a telefont a konyha asztalra és örült, hogy nem tört össze. - Lássuk csak holnap előadást tartok az egyetemen, anyámnak szereztem repülőjegyet, a régi szerelmem jelentkezett nem is rossz. Újra megszólalt a telefon. Béla telefonált vagyis a zaklató fasz. A nő dühöse kinyomta a telefont. Remélem, hogy ez az idióta nem fog jelenetet csinálni az előadásom után. Meg kell vele szakítanom minden kapcsolatot. A kurva életbe! Rohadjon el ez a féreg! Béla szerencsére ne, hallotta Susan szavait. A férfi otthon fekete öltönyt keresett amiben majd a temetésre fog menni.

 

 

 

- Nem esett jól amit mondtál, sőt rosszul esett. Miért kellett nekem hazudni? Nem értem. Utálatos vagy velem és ez nekem rossz. - mondta Béla a telefonba
Valkoci mérgesen nézett és úgy gondolta, hogy a vonal másik végén senki sincs. A férfi észbe kapott, tényleg ne egy temetésen veszekedjen Susannal ráadásul telefonon keresztül. Valkoci amúgy is gyűlöli a nőt.
- Ne haragudj. - mondta Béla
A temetés után bementek egy kocsmába ittak és beszélgettek. Egy tv volt a falon.
- Odaát könnyebb lesz édesapádnak.
- Ezt most fejezd be.
- Lehet, hogy tényleg könnyebb lesz
- Miért lenne könnyebb? Ott nem kell dolgozni? Vagy mi? Odaát kolbászból van a kerítés?
- Nézd a tévét. Susan szerepel.
- És? A hülye liba barátnőd nézem? Mit keress a tévében?
- Ma este előadást tartott az egyetemen arról van összefoglaló.
- Tényleg már este 10 óra van. A temetés délután 6 kor volt, 7 re véget ért. Ide értünk talán félóra, most két korsó sörnél tartasz. A többi idő hova lett?
- Kiesett.
- Az ablakon. Miről szólt az előadás?
- Nem tudom.
- Engem meg nem érdekel.
- Valkoci beszélgessünk talán már több idő nem esik ki.
- Jó lenne tudatosan álmodni felkeresnék szép helyeket. Találkoznák sztárokkal. Jó lenne.
- Jó lenne ha nyár után is nyár jönne.
- Nem akarok Ausztráliába utazni félek az ottani állatoktól.
- Édesapám hagyott hátra nekem egy levelet amit nem értek, jó pár mondat.
- Megmutatod nekem?
- Persze. Azért hoztam szóba.
Valkoci elővette a levelet és oda adta Bélának a férfi a kezébe fogta és elkezdte olvasni.
„ Kedves kislányom, közeledik az elkerülhetetlen vég. A földi élet véges. Van egy titkom amit meg kel, hogy osszak veled. Ezt a levelet senkinek sem mutathatod meg persze ismerlek tudom, hogy megfogod mutatni, ha másnak nem is de a Béla haverodnak biztos. Mit akarsz attól a balfasztól? Miért nem tudod elengedni? Ennyire jó az ágyban? Hagyjuk, elvégre most az utolsó levelem írom neked. Ezek az utolsó szavaim hozzád. Bélát dobd ki. Akkor írom a titkot. Szegény anyád mellet rendszeresen kurvákhoz jártam. Légy jó! „

- Még mindig nem értem, hogy miért mutattad meg nekem ezt a levelet? Ez magánügy semmi közöm hozzá, most a magánéleted osztod meg velem, de holnap már letagadod, hogy közöm van hozzád. Tűnj el a francba, ez rossz ötlet volt, hogy megmutattad.

- Te most összekeversz engem Susannal az a riherongy szórakozik veled. Egyszer jó vagy neki máskor meg baszik rád. Valkoci kinyitotta a kocsma ajtót és Béla szó nélkül kisétált.
Még jó, hogy nem jelent meg egy angyal a levél olvasása közben. - gondolta a férfi.

 

Pár nappal később Béla, leszállt a vonatról örült, hogy három hát szabadság vár rá. A két hülye barátnőjét hanyagolni fogja ezt járt a fejében. Elment egy élményfürdőbe este pedig betért a kedvenc kocsmájába.
- Szia Matild, szépek a csirkéid.
- Szia Béla, még mindig szépek.
Béla nézte maga előtt az italokat és gondolkodott.
Susan volt aki hülyének nézte, Valkoci pedig egyszerűen csak ki akarta dobni nehéz ügy. A férfi néha összekeverte a nőket és nem a nevükön szólította őket.
- Tudatos álom során át kell jönnünk a valóságba.
- Ez teljesen lehetetlen. - válaszolt Matild.
- Tudom. De mi mégis megpróbáljuk.
- Meg lehet próbálni a lehetetlent is. Valkoci normális veled, Susan aki hülyének néz és te persze Susanba vagy szerelmes. Hát persze, hogy abba a nőbe vagy szerelmes aki hülyének néz téged.
- Áthozom a valóságba a hozzám kedves Susant. Aki baszik velem.
- Sokat ittál.
- Faszállító hangja van. Elmesélem a legutóbbi tudatos álmom. Rendben?
Matild nagyot bólintott a fejével.
Hárman ültek Valkoci lakásában egy asztal körül és beszélgettek.
- Kevés időnk van írni kell egy szövegkönyvet, amiből majd színpadi mű lesz. Mivel kevés időnk van így ez erőinket össze kell adni és együtt kell dolgozni. Talán sikerülni fog. A jogi alapú vitákat talán el tudjuk kerülni, nem írunk alá nyilatkozatokat, ha valami kis pénz befolyik akkor elosszuk. Megfelel?
- Nekem tökéletesen megfelel- - mondta Valkoci.
- Nekem is rendben van. - mondta Susan.
- Susan tudom, hogy hülyének nézel engem, nem szívesen dolgozom veled, de most kénytelen vagyok este 8 óra van és reggelre íni kell egy szövegkönyvet. Szóval hárman körmöljünk le sok szöveget.
- Van egy jobb ötletem bekapcsoljuk a magnót és beszélgetünk, hülyülünk, iszunk , játszunk, ez képezi majd a színpadi mű alapját. Valamilyen applikációval pedig a felvételt szöveges formába rakjuk át, pár pillanat alatt. Van egy csaj, ő profi irodalmár ő pedig kijavítja a helyesírási és fogalmazási hibákat, igaz, hogy nem ingyen dolgozik, de ez van. Ennél gyorsabban, jobban nem lehet a feladatott megoldani. - javasolta Valkoci.
A csapat reggelig beszélgetett és mindent felvettek magnóra.
- Jól eltelt az este . - jegyezte meg Susan.
- Átküldöm a felvételt Krisztinának, ő majd kijavítja és mikor kész lesz Béla beviszi a színházba. -mondta Valkoci.
-Biztos, hogy fog neki örülni. - jegyezte meg Béla.
Matild felhúzta a szemöldökét és megszólalt. - Ennyi volt a tudatos álom? Ez nem sok.
- A szövegkönyvet elfelejtettem.
A nő és a férfi elbúcsúztak egymástól.


Béla egész nap unatkozott esett az eső , egyszerűen nem volt kedve kimozdulni. Eszébe jutott az őszinteség elővett egy papírt és egy tollat és a legőszintébben leírta az önéletrajzát és lefotózta saját magát és látta, hogy egyáltalán nem jóképű. Bánta a múltat, nagyon bánta tudta, hogy szakember segítségét kell igénybe venni mert egyedül nem lesz képes meg birkózni a múlttal amikor is kibaszott saját magával mert nem volt önbecsülése. Az őszinte szövegét bemásolta számítógépre és elküldte Susannak.
„ Kedves Susan, új alapokra akarom helyezni a kapcsolatunk, teljesen őszinte akarok veled lenni, leírtam az önéletrajzom amit régebben, jó pár éve kértél tőlem és sok fotót is küldök saját magamról. Sőt videót is készítek, eddig csak tudatos álom során szoptál le ideje lenne a valóságban is. „

Bélának az a bizonyos nap is rutinszerűen indult felmászott a mozdonyfülkébe és elindult. Akkor már jól érezte magát. A hajnali kelés és a felmenés Budapestre mindig megviseli, de Győrből nem megy közvetlen járat Párizsba. Tíz percenként megnyomta az egyik lábával a szusza gombot, hogy a mozdony számítógépe tudja, hogy ébren van. Ellenkező esetben ha nem nyomja meg a pedált akkor a mozdony automatikusan megáll. Nézte az ismerős fákat, a tájat és nagyon élvezte a látványt. Szürkület lett a világosságot felváltotta a szürke színű misztikus fény. A fák élővé váltak és integettek Bélának, a telihold ragyogott és megvilágította a sínpárt. Az ismerős sínpárt. És az egyik kanyar után megjelent a síneken valami ami nem a szürke fény játéka volt, hanem nagyon is valóságos volt. Bár sehogy sem illet bele Béla világképébe ilyen dolgot még a tudatos álmaiban sem látott, pedig sok mindent tapasztalt már. Olyan volt mintha egy mesés könyv lapjaiból lépett volna elé. Béla felállt az ülésről és belerúgott a vezérlőpultba fájt a lába tehát nem álmodik. A valóságban van. Hogy nézett ki amit látott? Nagy fekete süveges kalapja volt, tulajdonképpen az egész alak sötét volt mint az éjszaka mikor a csillagok sem világítanak. És a lábai között volt egy seprű azon repült egyenesen a mozdony elé a sínekre. Béla vészfékezett a boszorkány olyan 100 métere volt a mozdonytól, mozdulatlanul feküdt a sínpár között, a férfi tudta jól, hogy a mozdonynak 500, 8000 méter kell a megálláshoz. Mikor már csak méterekre volt a fekete alaktól egy pillanatra látta, hogy tényleg úgy néz ki mint a mesebeli boszorkányok. A fekete alak az utolsó pillanatba kinyitotta a szemeit és minden bizonnyal látta a föléje tornyosuló mozdonyt. - Biztos a zuhanás miatt elájult ezért maradt a síneken talán elromlott a seprű. - gondolta Béla és újra megrúgta a vezérlő pultot. Majd követte a szigorú protokollt, vagyis jelentette az esetet a főnökeinek. És elhatározta, hogy jó hosszú ideig nem fog mozdonyt vezetni. A vizsgálat szerint egy szarvast ütött el. Béla a saját érdekében nem beszélt arról, hogy boszorkányt látott.
Béla a baleset után nem bírt mozdonyra nézni, de néha olyat is meg kell tenni amit nem szeretnénk.
A férfi a győri vasútállomáson várt Budapestre a keleti pályaudvarra utazik. Pár óra múlva ott állt a Keletiben és várta a nőt akivel randit beszélt meg, de nem jött a nő. Béla csalódott volt és arra gondolt, hogy beugrik egy egyik mozdony kerekei alá, de eszébe jutott, hogy egy nő miatt nem érdemes eldobni az életét. Ne függjünk már másoktól. Annak jó vége nem lesz. A férfi nem remélte, hogy kap egy újabb esélyt, de valahol a lelke mélyén mégis csak reménykedett. Egyszerűen szerelmes volt Susanba. A feladat pedig lehetetlenek tűnt, hogy leszopja a nő a valóságban. És szintén lehetetlen dolognak tűnt, hogy majd írni fog egy regényt. A keleti pályaudvaron egy kurvával akart találkozni, de a kurva nem érkezett meg.

 

 

Szellemileg fejlődtem. 4 éve abszolút semmilyen önbecsülésem nem volt, ma már van. Te épen eleget írtál a szellemi dolgaidról, hát most én is írtam. Egyébként teljesen őszinte akarok veled lenni . Régen kértél önéletrajzot és szívesen elmondom neked: 90 ben születtem, ez engem egyébként cseppet sem érdekel, 3 évig tanultam egy szakmunkásképző iskolában, utáltam de nem volt eszem nem tudtam, hogy ha nem szeretem akkor tanuljak olyat amit viszont igen. Ami jó, hogy szellemileg fejlődtem ma már van önbecsülésem. A 4 évet meg én sem értem. Valamilyen módot kell találnom, hogy a tudatos álomból ki tudjak lépni a valóságba és Susant is magammal akarom hozni, nem tudom, hogy mit fog hozzá szólni a valóságos Susan? Igazából semmit sem tudok, lehet, hogy nem is akarom ezt csinálni és idővel elfelejtem annyi mindet történhet! Olvastam sok könyvet tanultam sok mindet kicsit okosabb lettem. Már egészen jól értem a spiritualitás lényegét a tudományokat is szeretem. Most félrebeszélek, igazából avval kellene szembe néznem, hogy hülye voltam. Tudatos álom? Ugyan már.
Béla egy papírra írta le a gondolatait, szokása lett, hogy megfogalmazta és leírta az érzéseit majd a papír lapot elégette egy hamu tálca felett. De olyan is volt mikor nem égette el a papírt hanem felolvasta a barátjának Valkocinak.
- Lehet, hogy sikerülni fog. - mondta Valkoci.
- Lehet, nincs kizárva. Csak nem tudom, hogy hogyan?
- Minden este próbálj tudatosan álmodni.
- Igazából veled szeretnék gyakorolni, veled akarok először találkozni álmomban és veled akarok átjönni a valóságba. Ha leszel a gyakorlópartnerem. Mert remélem, hogy a barátom vagy.
- És mit kell tennem?
- Semmit sem. Ha sikerül nem tudom, hogy mi fog veled történni. Gondoljunk bele józanul átjövünk a valóságba akkor duplázódunk. Egyik Béla fekszik az ágyban és álmodik a másik pedig tevékenykedik és mindez a valóságban történik. Mi lesz ha felébredek?
- Akkor elpárologsz.
- Most viccelsz velem?
- Nem.
- Akkor ne próbáljuk meg. Nem tudjuk a lehetséges következményeket. Bár ha mindent tudni akarunk előre akkor sehova se jutunk. Ugorjunk bele és meglátjuk. De az álomból a valóságba lépő személyeket ne nevezzük avatranak.
- Ma este megpróbálod?
- Nem, ma este bátorra iszom magam, mert randim lesz egy nővel. Ne nézz így rám, találkozok egy kurvával. Egy fontos ügyben kell felkeresnem: ki szeretnék adni egy könyvet, amibe ötven író ötven novellája kerülne. Mindenkinek, nekem is, csak minimális összegű pénzt kellene befizetnie, és így könyv formájában megjelenne az én és ugye mások írásai is. Én találtam ki ezt a koncepciót, de nem tudom levezényelni az egész folyamatot. Jelentkezők vannak, így már biztosan lesznek, akik írásokat küldenek be. Minőségi kitétel nincsen, hanem az első ötven írás kerülne be a könyvbe, tehát legyen egy írás akármilyen gyalázatos is, van esélye. Én azért egy hosszabb novellát szeretnék közzétenni, egy legalább tízoldalasat, ami ugye nem túl sok, nyilván nem vehetem el az összes helyet a többiektől.
- Szóval ezekről a dolgokról kell beszélned a nővel? Szerintem meg csak leszopatod magad, és nem a fenti terved kapcsán fogtok bájcsevegni.
- Igen. De mit szólnál, ha azt mondanám, hogy egy államtitkár asszony akart velem randizni? Ezt sem hinnéd el?
- Nem hinném el.
- Jellemző, te egyszerűen semmit sem hiszel el, amit én mondok neked - mondta Béla, miközben egy poharat forgatott a kezében. - Ennek a kevert szarnak rettenetes íze van, nem tudom meginni, úgy kell leerőszakolnom a torkomon. Jó lenne valamivel hígítani.
- Nem lehet hígítani - válaszolta Valkoci, és eszébe jutott a legutóbbi tudatos álma.
Ebben az álomban egy iskolában volt, ahol sok gyereket és tanárt látott. Láthatóan nagy készülődés volt, a falak fel voltak díszítve. Úgy tűnt, hogy tanévnyitóra vagy tanévzáróra - valamelyikre a kettő közül - készülnek éppen az iskolában. És volt ott egy fura alak, aki sehogyan sem illet a képbe. Fekete színű kabátot viselt, és nagy sörhasa volt. A férfi mozdulatlanul állt, és egyértelműen zavarban volt. Valkocinak az útja a férfi előtt vezetett el, és határozottan félelmet érzett. Amikor közelebb ért a fekete ruhás alakhoz, hirtelen mindenki eltűnt az iskolából, és teljes csend lett. Csak ketten voltak. A nő abban egészen biztos volt, hogy ez cseppet sem zavarja a férfit, sőt nagyon is örül neki, mivel így talán végre tudja hajtani, meg tudja valósítani a tervét. De mi lehet a férfi terve?
- Rettenetes íze van ennek a lőrének - mondta a fekete ruhás alak, miközben végigmérte a nőt.
Valkoci látta, hogy a férfi a testét pásztázza a szemével igazi gyökér, bunkó módon.
- Minek van rettenetes íze? - kérdezett vissza Valkoci.
- A vodkának, amit a WC-ben ittam, a cipőm pedig nagyon büdös, mert idejövet kutyaszarba léptem.
- Sajnálom.
- Szeretném megfogni a cicid és a segged.
- Mit képzel magáról, uram?!
A férfi szótlanul elsétált.
- Mit képzelsz, te dög?! - üvöltötte még utána a nő.
A férfi visszafordult, és rámosolygott.
- Most szerintem mind a ketten álmodunk. De azt nem tudom, hogy a borzalmas ízű vodka, amit a WC-ben ittam, vajon valóság volt, vagy csak képzelet.
- Mi a valós világban is találkoztunk már? - kérdezte Valkoci.
- Tudja a tököm. Leszopsz? Végül is ez csak egy álom.
- Hova tűnt a többi ember az iskolából?
- Nem tudom. Semmit sem tudok, úgy érzem, hogy hamarosan fel fogok ébredni.
- Én is kérek egy kis vodkát.
Valkoci kezében megjelent egy vodkás üveg, ami tele volt valamilyen zöld színű folyadékkal. A nő gondolkodás nélkül, húzóra megitta, utána persze elkezdett forogni vele a világ.
- Új tapasztalásom van.
- Nekem meg mennem kell.
- Hova?
A férfi elfutott. A nő magányosan, egyedül állt az iskolában, és érezte, hogy részeg.
- Drága Valkoci, köszönöm, hogy elmesélted a tudatos álmodat. Nagyon kellemes álom lehetett. Ha megengeded, akkor én is elmesélem neked az enyémet.
- Utálom, amikor ilyen modorosan beszélsz. Akkor szoktál így beszélni, amikor be vagy baszva.
Az épületben sétált a folyosón ebben biztos volt. Jöttek a nők szembe vele, várta Susant. Várta, hogy a nőt majd átviszi a valóságba. Fekete tüsi haja volt nagy formás cicik és mosolygott és volt férje. Valóságosnak tűnt minden. Valóságos volt az épület és Susan is. Nagyon is valóságos és ettől megrémült. Félt úgymint gyermekkorában. Feküdt a padon az épületben. Valakik csókolóztak, ő csókolt egy férjes asszonyt csókolt gyengéden és később felcsinálta. Ölelte a gondolatait, később visszatért a padra amin feküdt. Felállt a padról sétált az épület folyosóin és álmodott, álmodott a tudatos álmában. Látta Susant, látta a nőt akit abnormálisan imád, akinek csókolná a lábait egész nap. Csókolni akarja a cuki lábujjait majd kérni a nőt, hogy vegyen fel fekete átlátszó harisnyát. Csókolni akarja a harisnyás lábait. Majd ez elmúlt és egy másik helyen volt. Úgy érezte, hogy részeg jókedve volt és picit forgott a szoba. Kutyák természetesen ugattak. A kutyák okos állatok erre gondolt. A szolgálati kutyák nagyon sokat segítenek az embereknek. Ilyen gondolatok jártak a fejében és közben az épületben volt egészen pontosan a férfi öltözőben. Kiment az öltözőből, sétált egy hosszú folyosón. Sétált a folyosón várta, hogy fütyüljön egy madár. A madár biztos, hogy jelezni fog valamit. Ez totálisan biztos. Szintén biztos, hogy néha jól esik pihenni, csak feküdni. Csak semmit sem csinálni. Talán ezért is fizetnek, hogy semmit sem csinálunk. És még mindig az épületben volt. Még mindig. Béla vezette az autót mellette ült Susan. Mentek és nem tudták, hogy hova. Béla nyomta a gázpedált teljes erőből, nyomta ahogy csak bírta. És megjelent Valkoci, ott ült a kocsi hátsó ülésén és üvöltött. - Meg akarsz ölni te szemét! Ha átmész a valóságba megdöglünk, Béla nevetett és elképzelte, hogy ő egy gyilkos, majd Susan lábikóit látta nyalni akarta, újra csak nyalni. - Miért baj ha meghalunk? - kérdezte Béla.
- Gyűlöllek. - válaszolt Valkoci és továbbra is a kocsi hátsó ülésén ült. És mentek, nem tudták, hogy hova?
Béla gondolkodott miközben vezetett. Itt van a nő mellette aki szeret. Most itt van és át fogja vinni ezt a nőt a valóságba, nem ébredhet fel, nem érhet véget a tudatos álom.
- A nyelved akarom, a nyelved akarom és a lábaid és akarom, hogy légy kedves hozzám.
Susan nem beszélt csak nézte az országutat, Béla bekapcsolta a rádiót és gondolkodott, hogy vajon bekapcsolta már előbb is? Nem szól semmi sem, csak a zörej, szellemhangok, szeretkezések hangjai, mindenféle zaj. - Kikapcsolom a rádiót. Béla kikapcsolta a rádiót és rátaposott a fékre és kiszállt az autóból és befutotta fák közé és őrjöngött. Őrjöngött mert nem sikerült átvinni valóságba a kurváját. Kijött az erdőből és az autó sehol sem volt. A férfi eszébe jutott, hogy autó nélkül nem tud visszatérni a valóságba majd felébredt.
- Béla, mi a terved a mai napra?
- Ennyi a hozzászólásod az álomhoz?
- Mit mondjak? Szépen tudsz fogalmazni le kellene írnod ezeket az abszurditásokat. Nem gondolod?
- Megiszom az ajándékba kapott egy üveg borom. Adtak mellé egy kis papírt is rajta áll, hogy jól végeztem a dolgom, megköszönte nekem a cég a sok évi munkám. Tessék szabad ember lettem pénzem van ami kitart egy ideig, sok szabad időm is van. Lesz lehetőségem sokat tudatosan álmodni.
- Felmondtál? Elégé szerény tervek ezek.
- De legalább az enyém. Most, hogy megkérdezted tőlem már nem is tudok válaszolni, ha nem lennél itt, ha csak ábrándoznák akkor dőlne belőlem a szó. Nem akarom, hogy lelépj. Nagyon jó, hogy itt vagy kedves Valkoci. Igen felmondtam már nem vagyok mozdonyvezető.
- Kapok én is bort?
- Nagyon modortalan voltam, természetesen te is kapsz bort. Talán sikerül felednem azt a borzalmas éjszakát mikor Susan kilépett a sínekre. De beszéljünk másról. A nővéred nem akar hazaköltözni Amerikából?
- Nem akar. Sajnálom a tragédiát, és szerintem is beszéljünk másról. Susant csaptad el?
- Néha őt látom rémálmaimban, hogy őt ütöttem el.
- Te szegény. Gyere ölelj át.
A férfi és a nő szorosan átölelték egymást.
-A nővéred miért nem akar hazajönni? És te miért nem akarsz kiköltözni, ott azért magasabbak a fizetések.
- A nővérem élvezi a kinti életet. Én meg imádom a hazai tájakat, ételeket, embereket, Magyarországot.
- Tudom.
- Akkor miért kérdezted, Béla?
- Azért, hogy ne a tragédiáról beszélgessünk, egyébként az eset óta rendszeresen iszom. Úgy nevezem, hogy alkohol terápia. Legalább amíg részeg vagyok addig ne gondolok rá.
- Rá fogsz szokni az italra és egy újabb gondod lesz.
- Már rászoktam, Édesem.
Valkoci töltött egy pohár bort magának, Béla bólintott a fejével így a férfinek is töltött. Szénsavas bor volt. Béla elmagyarázta, hogy éhgyomorra érdemes inni úgy jobban üt.
A késő délutánból lassan este lett.
- Itt aludhatnál Valkoci
- Nem akarok.
- Ha nem alszol itt akkor öngyilkos leszek. Nem fogok próbálkozni, már fel sem áll.
- Hülye vagy és részeg. Nem jó téged így látni a fodrász is régen látott téged hosszú a hajad, régebben az év ilyen szakában mindig rövidre vágattad le. Fiatalember vagy, adj magadra
- A mozdonyfülkében voltam. Ültem széken, nyomkodtam a szusza gombot, hogy a rendszer tudja, hogy ébren vagyok, nem aludtam el. Ha nem nyomnám 10 percenként akkor automatikusan megállna a mozdony. És a lemenő nap fénye gyönyörűre festette az őszi színekben pompázó faleveleket. Ahogy kell. Minden csodálatos volt. Néztem a síneket és jött egy kanyar. És a kanyar után ott állt Susan a sínek között, a mozdony előtt olyan 100 méterre. Tudod jól, hogy nekem 500, de akár 800 méter is kell ahhoz, hogy vészfékezéssel meg tudjak állni. Nem hittem a szemeimnek ott áll a nő a sínek között, a nő akit imádok és nem tudtam, hogy miért van ott? Átéltem, hogy megölöm akit szeretek ez valami borzalom. - mesélte Béla és hangos zokogásban tört ki.
- Még is csak igyál talán attól jobb lesz.

 

 

Egy újabb este, egy újabb álom vette a kezdetét. Béla lovagolt egy lovon, szép erdőben magas fák között és a távolban hegycsúcsok voltak. Énekesmadarak énekeltek, pár őz legelt egy tisztáson. Harmónia és béke volt az erdőben. Béla kicsit oldalba rúgta a lovát amitől az állat vágtázni kezdett. A férfi jobban a fejére húzta a zöld színű kalapját nehogy lefújja a szél. A ló olyan gyorsan futott, hogy úgy tűnt, hogy repül. Átugrott egy patak felett mikor földet ért akkor Béla majdnem kiesett a nyeregből, de szerencsére meg tudott kapaszkodni. A lónak hófehér volt a szőrre. Béla zöld színű vadász ruhát viselt. Megállította a lovát és ivott egy kis pálinkát egy műanyag flakonból. Kell a szív erősítő és kell, hogy lazán tudjon viselkedni. Lazán és határozottan. Miközben ivott arra gondolt, hogy vajon a valóságban is részeg leszek? Végül is mindegy. És jól sikerült a pálinkázás, Béla nagyon nehezen tudott a lóra visszaülni. És az idő és a történet lelassult, megfagyott minden bár nyár volt, a férfi a királynő lábujjait akarta bekapni. Ez volt a vágya és a kívánsága. Az őszinte kívánsága. A körömcipőbe bújtatott lábfejet nyalni majd lassan lekerül a cipő és meglátja a csodákat a gyönyörűséges lábbúcskákat. Jó lenne nyalni, illetve nézni, nagyon sokáig nézni majd utána nyalni egy egy egész nap. Ami gyönyörű, azt meg kell nyalni. A szó szoros értelmében is. Béla megfogta a ló kantárját keményen és vágtatott az erdőben. Az erdőben ami élettel volt tele, élettel vagyis a valósággal mert egy valami sosem múlik el, elpusztíthatatlan és az a dolog az élet. Törékeny, mert elég egy kő, egy szikla és vége a biológiai életnek. De a valódi életünk örökké tart, csak a káprázat a fantázia szünetel. Mert a halál csak egy szünetjel, semmi más. Csak múló káprázat mint a délibáb.
Béla látta mag előtt a királynő lábait miközben vágtatott az erdőben.
- Most mit csináljak? Irigykedjek, mert te messze távolban külföldön élsz? Jobbat tudok te irigyelj engem. De a legjobb ha saját magammal foglalkozom. Nekem nem fér bele az életembe az országhatár erre nincs időm. Ne érdekel! Saját magam akarom. Bárhova tekintek kerítést, határokat látok, hogy éljen így a szabad lelkem? Ami időtől és tértől függetlenül szabadon él. Most ember vagyok, értem. Az ember alapból hülye ezt tudom. Nem akarom a határokat nyalogatni, nem érdekel, hogy ki fiatal, ki idős? Nem érdekel? Szabadság ami érdekel. Érted? Nem érted? Én értem. De futok, igen futok valaki után mint a kanos kankutyák, de nem vagyok eladó. Nem adom fel önmagam senkiért sem. Csak látszólag. Csak színész vagyok. Csak megakarlak kapni addig tart a szerepem amíg ki nem elégülök. Jól hangzik? Nekem igen és csak ez számít. Nem akarok szerepet játszani, pontosabban mások által rám erőltetett szerepet játszani. Édesem, csak neked szerepelek mert meg akarlak téged kapni és ez hazugság. Baj? Nem érdekel ha kell hazudok ez is csak játék. Minden csak játék. Én a te lábaid akarom nyalni. - mondta a királynő. Béla úgy gondolta, hogy a királynő is saját maga vagyis a Béla. A lábnyalásból jött rá.

 

 

 

Valkoci részegen sétált hazafelé a belváros ismerős házai között. Reménykedett benne hogy Béla nem fogja meglátni mert akkor mondhatja, hogy bort iszik és vizet prédikál. Egy kéregető férfit ügyesen kikerült és örült, hogy menni még tud. Egy üveg vodka és más italok után ez meglepő. Sétált, beszívta a belvárosi szmogos levegőt. Otthon a tizedik emeleti panel lakásban lezuhant az ágyára. De nem tartott sokáig az édes pihenés, hangokat, zörejeket halott kintről. Úgy tűnt a hangokból ítélve, hogy kitört a harmadik világháború. Csengettek. Valkoci kinyitotta az ajtót és látta Susant rögtön tudta, hogy álmodik az a sárkány sosem keresné fel személyesen. Susanról folyt róla a vér. - Mi történt veled Susan?
- Ha tudnám! A föld dimenziót váltott.
- Ez mit jelent?
- Honnan tudnám? Édes Valkoci barátosném honnan tudnám? Ittam bort, vodkát, sört, házi pálinkát és elolvastam a jeti csak a szőrös nőket szereti című novellát.
Valkoci átölelte Susant úgy mintha ez lenne az élet értelme, hogy emberek ölelik egymást. De mi más lenne az értelme? Mi értelme van rájönni? Legjobb lenne visszamenni a múltba és már okosabban másképpen csinálni a dolgokat, mindig ez lenne a legjobb. Miért nem lehet visszamenni? Miért nem lehet kijavítani a hibákat? Miért nem lehet? Ki rendezte így, hogy nem lehet? - kérdezte Valkoci és tudta jól, hogy Béla gondolatait éli át a tudatos álmában. - Lehet, hogy faszom is nőtt . - mondta és felébredt. Sétára van szükségem. - jegyezte meg, legurított egy erős feketét, lezuhanyzott, felöltözött és leviharzott a tizedik emeletről nem lifttel hanem a lépcsőn. Úgy gondolta, hogy a lépcsőn jóval előbb leér mint a lifttel.
Valkoci sétált a Duna parton nézte az árnyat adó fákat. A nap szikrázott az égen, verőfény volt és kellemes meleg. Pár sétahajó úszott a Dunán , egyik másik hangosan dudált.
Valkoci nem sietett, egyébként sem tudott volna sietni a 9 cm es tűsarkú cipőjében. Még pár perc és odaér a cukrászdába ahol a barátja várja.
A cukrászdában egy fiatal férfi ült az egyik félre eső asztalnál Stefániát evett. Gyorsan felállt mikor látta Valkocit belépni az ajtón. A fiatal nő észrevette, hogy a férfi a lábait nézi, szinte felfalja a tekintettével. Leültek az asztalhoz.
- Szia Édes . - mondta a férfi.
- Szia Béla. - válaszolt a nő.
- Kérsz valamit?
- Aha. Egy Stefánia és egy korsó sör jól esne. Tudom, hogy nő vagyok de imádom a sört.
- Pincér egy Stefániát és egy korsó sört a hölgynek.
- Önnek lesz valami uram? - kérdezte a fiatal, szexis miniszoknyás pincér csaj.
- Nekem is egy korsó sör.
Valkoci elővette a telefonját majd visszarakta a zsebébe.
- Igyuk meg a sört és sétáljunk. - javasolta a nő.
Béla nagyot bólintott a fejével.
Mindketten húzóra megitták a korsó söröket majd kimentek a cukrászdából. Valkoci a Stefániához hozzá sem nyúlt. Béla egy öt ezrest dobott az asztalra.
Sétáltak a Duna parton. hallgatták a víz csobogását. Béla elmélyülten nézett maga elé. Olyan arc kifejezést vágott mint azok az emberek akik néznek ki a metró kocsi ablakán és nem az alagutat látják.
Mindketten hallották a morajt és egyértelmű volt, hogy a föl alól jön a hang. A következő pillanatba hullámzott a Duna part, hullámzott a föld mint egy rossz horror filmben.
- Valószínűleg álmodom. - jegyezte meg Béla közönyös hangon.
Valkoci sikított ahogy a torkán kifért.
- Mi történik? - kérdezte a nő.
- Már semmi. - válaszolt Béla közönyös hangon.
Összetört autókat láttak, kidőlt fákat, ijedt emberi arcokat és egy magyar zászlót ami az egyik hotel faláról esett le.
- Béla rossz érzésem van, húzzunk el innen. Béreljünk egy autót.
- Már tizenöt éve lejárt a jogosítványom és nem szeretek vezetni.
- Félek, hogy újra hullámozni fog a föld.
A férfi szorosan átkarolta a nőt és futottak. Egy szűk utcába értek. Béla mélyen belenézett Valkoci szemeibe.
Budapesten szokatlan jelenség volt tapasztalható még nincs magyarázat. Tény, hogy megtörtént de csak elképzelések vannak, hogy mi okozta. - mondta egy fiatal csaj a tv ben akinek a mellei majdnem kiestek a mélyen kivágott ruhájából.
- Nem értem, hogy nő vagy és meg tudsz inni egy korsó sört húzóra. - mondta Béla és továbbra is mélyen belenézett Valkoci szemeibe.
- Ugorjunk be egy boltba megjött a havim.
- Ezt most érzed?
Vásároltak tampont és leintettek egy taxit. A nő a hátsó ülésen felhelyezte a tampont. Előtte megkérte a taxisofőr férfit és Bélát, hogy lehetőleg ne nézzenek oda.
- Nincs tudományos magyarázat. - hallották a rádióban. A sofőr egy másik állomásra tekert ott kellemes rockzene szólt.
- Hova vihetem önöket?
- Még nem is mondtuk? - kérdezett vissza csodálkozva Béla.
- Anyuhoz. - mondta Valkoci.
Alig tíz perc és Valkoci anyukájának a családi háza előtt megállt az autó, fekete hosszú szőrű labrador kutya futott a kerítéshez és hangosan ugatott.
Béla ötezer forintot adott a taxisnak és belenézve a bukszájába megállapította, hogy sok ötezres van még. Az ötezres volt a kedvenc címlete.
- És ha 6 ezer forintot kér valaki? - kérdezte Valkoci.
- Akkor tízezret adok neki.
- Őrült vagy.
- Inkább csengess. Ne ugasson ez a dög.
- Anyám előtt ne szid a kutyát. - mondta Valkoci határozottan.
- Elvarázsol az anyád? Tudom, hogy jósnő.
- Fertelmesen ostoba vagy.
- Most akarsz veszekedni ?
- Fejezd be!
Álltak a kerítés előtt a kutya hangosan ugatott, a nő nyomta a csengőt.
Egy vörös hajú idős nő bújt elő a házból világoszöld színű kosztümöt viselt. A szemei alatt mély ráncok voltak a szájából cigi lógott.
- Sziasztok. - mondta és kifújta a füstöt.
- Nem harap a kutya? - kérdezte Béla.
Senki sem válaszolt. A nappaliban leültek.
- Anyu halottad a híreket? Hullámzott a föld.
- Már több hete tudtam, hogy hullámzani fog, jósnő vagyok.
- Elnézést tampont kell cserélnem.
Az idős nő Béla felé fordult és rágyújtott egy újabb cigire.
- Munkanélküli vagy még?
- Igen. A baleset óta nem bírtam mozdony közelébe menni. - válaszolt a férfi.
- Értem. Tudom, hogy nem szarvast csaptál el, tudom, hogy mi volt a síneken, tudom, hogy kit öltél meg. - mondta az idős nő majd hirtelen elnémult mert a lánya visszatért.
- Béla, jól vagy? - kérdezte Valkoci.
- Igen. És te jól vagy?
- Aha, köszi!
- Vendéget várok kislányom, szóval húzattok el mint a vadlibák, anyád imád téged.
- Én is imádlak anyu.
A ház előtt Béla hallotta, hogy az idős nő hangosan becsukja a kert kaput.
- Hamar kidobott bennünket az öregasszony.
- Anyámról beszélsz, nem zavar?
- Csak a nevelőanyád. Elnézést, igazad van. Lakatot teszek a számra.
- Most mit csináljuk? - kérdezte Valkoci.
- Rendelj egy taxit. Tudok egy jó vetkőző bárt. Kicsit lazulunk.
- Remek ötlet. - válaszolt a fiatal nő és a mobil telefonján rendelt egy taxit.
Béla bármerre nézett formás ciciket látott. Tudom, hogy kit ütöttél el. - szólalt meg a fejében.
- Dupla martinit kérek jéggel , kettőt. - mondta Béla a pultos csajnak aki toplessben volt.
Majd lazán egy 5 ezrest dobott a pultra.
Valkoci húzóra megitta a dupla martinit.
Később Béla az egyik táncoló csaj combfixébe bújtatott egy 5 ezrest.
- Szórod a pénzt cicám. - jegyezte meg Valkoci.
- Ilyen combok minden pénzt megérnek, de te nő vagy úgy sem érted.
- Holnap tartok előadást az egyetemen, eljöhetnél. Figyelsz rám? - kérdezte dühösen Valkoci.
- Aha.
- Gondolom megint a szadista kurván jár az eszed koslatsz utána mint egy kanos kutya. Nem veszed észre, hogy aláz téged, csak szórakozik veled. Te meg a lábait nyalogatod.
- Sosem nyalogattam a lábait.
Itták a dupla martiniket és nézték a vetkőző nőket. Lassan a délutánból este lett, feltűnt az esthajnal csillag az égen ami valójában a Vénusz bolygó.
Éjfél körül részegen tántorogva jöttek ki a szórakozó helyiségből.
Valkoci a taxiban próbált tampont cserélni de elaludt a művelet közben. Béla jobban bírta az italt, kihajolva az ablakon nagyokat hányt. Taxizás után sikeresen felsegítette a barátnőjét a második emeleti legény lakására , majd mindketten ruhástól lefeküdtek az ágyra. Hosszú egy nap volt.
A hosszú nap után Béla álmodott. A cél újra előkerült. A cél tulajdonképpen Susan cicus. Béla futott az épületben a hosszú folyosón, elesett, felkelt s futott tovább. Nem tudta, hogy miért fut? Mindenesetre futott, majd sétált és Susan jött vele szemben. Béla mint az oroszlánok ráugrott Susanra és ölelte forrón. Beszívta a nő illatát. Béla elesett és látta, hogy Susan átmegy a falon mint a kés a vajban. A férfi felállt és ő is átment a falon majd felébredt. És újra aludt. Béla álmodott aranyos bogarakat látott egyikbe szerelmes lett. Susan lábai mindig a szemei előtt voltak. Mindig nyalni akarta azokat a lábakat. Másnap reggel de inkább hajnalban felkelt a nap. Béla nézet ki az ablakon és gondolkodott. - Bekapott a fekete örvény és kiköpött. - tehát erre gondolt Béla. Emlékezett arra a bizonyos éjszakára mikor a mozdonnyal elcsapta a bizonyos valakit. Akinek nagy kalapja volt és seprűn repült vagyis boszorkány volt. Egy kibaszott boszorkány repült a vonat elé. Mi lesz ebből? - kérdezte.
Betűk, szavak, mondatok. Ennyi vagy te a számomra semmi más. Interaktív vagy mert ha úgy tartja kedved akkor reagálsz az írásomra. Monitor mögött ülsz nem fogok kimászni a monitorodból. Messze vagyok tőled. Csak online olvashatlak ennyi csak. Izgalmasabb vagy mint egy számítógépes játék, te érdekesebben nyilvánulsz meg. Konkrét leszek élvezem ez a jó szó élvezem mikor nekem írsz. Avval együtt, hogy ennyi erővel egy könyvet is olvashatok mert az író is nekem ír. Hozok témákat pl. A hermetikát, ez jó téma. Lehet bemásolni sok szöveget és akkor talán úgy érzem, hogy maga a másolás aktus ér valamit. Barátságról olvastam mi nem vagyunk barátok. Ez tény. A barátok köszönnek egymásnak. A barátok mindig barátok maradnak. Írhatok bármit asztal szék, ágy, kombiné. Ki szólna? Senki. Tétje sincs írok és ennyi. Vagy tegyünk úgy, hogy közösség. Játszunk közösséget, vitatkozunk? És ezt élvezzük. Ábrándos dolog egy marék betűvel vitatkozni és ha a vita hevében beírom, hogy bicikli? Bármit írhatok. Nem kell komolyan venni te írj valamit én meg beírom, hogy bicikli. Mit számít? Semmit. - vetette papira Béla.
Éva egy gyönyörű milf dús keblek, vörös vállig érő haj. 60 éves és fiatal szeretői voltak. Egyik éjszaka különös élménye volt. Az üveggömb különös dolgot mesélt. Semmi mellébeszélés, látta a gömbben a jövőt. Egy mozdony elfog ütni egy a sínek felett repülő boszorkányt. És vonatot a lánya kanja vezeti a Béla.
Éva ült a konyhában az asztal mellet a falon egy régi házi áldás lógott. Egészen pontosan ez volt rajta : Oda mész ahová minősíted magad. Ennyi volt az áldás. Éva csipkés kombinéban ült és nézte az üveg gömböt. - Energetikai gyakorlatot végzek. - mondta saját magának. És látta a csillagokat majd messziről a föld nevű bolygót és egy mély férfi hangot halott. - Éva, lazulj el. - mondta a hang. És az idős nő ellazult érezte ahogy a szél fúj az arcába, érezte, hogy esik az eső. Körül nézett kint volt a prérin. Épen a vonat sínek mellet és a messze távolból hallotta a vonat hangját. Fújta a szél a hangot. És a vonat fénye megjelent kettő kör alakú fény. És volt ott más is, egy seprűn lovagló boszorkány akit elcsapott a mozdony a vér permetezett majd a vonat olyan 800 méterrel odébb az ütközéstől megállt. Tehervonat volt, utasok nem voltak csak száraz nyárfa. A mozdony vezetője egy harmincas éveiben járó férfi futott a síneken látni akarta, hogy mit csapott el. És látta is, egy ronda öregasszony egy nagy kalap és egy ketté törött seprű volt ott. A következő pillanatban minden fénybe borult, egy katonai helikopter jelent meg az égen, ezzel egy időben katonák terepszínű ruhában. A mozdonyvezető elájult. Éva látta , hogy a boszorkányt hordágyra teszik és a seprűt berakják a közelben leszálló katonai helikopterbe. Ennyi volt a mozi. A gömb sötét lett. A jósnő remegve nyúlt egy üveg vodka után. Ilyen előzményeket követően érdekes élmény volt látni a mozdonyvezetőt aki ugye elcsapta a boszorkányt a nevelt lányával. De majd kiforrja magát ez a dolog is az idő választ ad. Éva összeszedte magát és félrészegen elaludt. Álmában a hüvelyi orgazmusról olvasott. Nem létezik hüvelyi orgazmus. A csiklót kell ingerelni úgy tudnak a nők kielégülni.
- Transznemű vagyok, ez annyit takar, hogy nőként születtem de férfiként élem az életem. És ez nagyon jó érzés nekem, a legjobb, hogy mindenre emlékszem, talán autista vagyok..elhiszed nekem, hogy mindenre emlékszem? Emlékszem olyan dolgokra is amik meg sem történtek, ismerem az asztrál világot, volt egy ismerősöm ő egy tárgyat hozott át a mi világunkba az asztrálból. Egy széfben tartotta és egyszer megmutatta nekem. Elhiszed nekem? Mindig bizonyítékot kérsz tőlem, van bizonyíték egy tárgy a széfben. Ennyi volt az álom.

 

 

Valkoci mesélt. - Csak állatok élnének a föld bolygón akkor egy csodálatos, buja, színes, stb. világ lenne itt. Nem lenne pénz, háború, felhőkarcolók és sok minden más ami az emberhez kötődik. Végül is miért kellet a sok millió faj közül egynek kicsit intelligensebbnek lenni? Természetesen szeressük, h emberek vagyunk. Az állatok viszont boldogabbak lennének akkor ha mi soha sem jelentünk volna meg. Akkor a beton városok helyet végtelen nagy erdők lennének. Az állatok önszabályzó módon tartanák fent a sok populációt, iskolában tanultuk a ragadozók szépen megennék a gyengébb egyedeket. Talán létezik olyan bolygó ahol csak állatok élnek és nem jelent meg az ember. Miért csak az ember emelkedett ki? Rajtunk kívül lehetne még 5, 8 csúcsragadozó faj a földön, akik ugye szintén kiemelkedtek. Csimpánzok miért nem kezdenek el tűzet gyújtani, társadalomba szerveződni, feltalálni a kapitalizmust?Fejlődés? Egy emberöltővel ezelőtt még a második világháború volt. Sok papír amit pénznek nevezünk bennünket szolgál? Egyre jobb élni? Ha jobb akkor miért nincs 4 órás munka mindenkinek? Egyre többet kell dolgozni napi 16 órákat, ez nem fejlődés, ez a mi rabszolga létünk. Mi a fontosabb a sok munka, pénz, vagy, hogy legyen sok szabadidőd élni?Tudatszintben látványosan fejlődünk? Biztos, h nem. Depressziós, féltékeny, gyűlölködő sok ember. De miért? Természetesen az egyén fejlődhet úgy ahogy neki jól esik. Szabadon eldöntheti, hogy hogyan viszonyul saját magához és a világhoz. De ahhoz már nincs joga, h napi 4 óra munkával áradjon a bőség. Mert más egyének kitalálták, hogy legyen szegénység is mindenféle téren. Ez már nagyon alacsony tudatszint , a mások hátán való felkapaszkodás. Van kb. 8 milliárd ember. Ha rajtunk kívül is lennének öntudatos, intelligens csúcsragadozók és ők is 8 milliárdan lennének akkor kevés lenne az élettér a földön. Akkor mi lenne? Talán párbeszéd a fajok között, h figyi na oldjuk meg értelmesen? Az ember még az emberrel sem tud sokszor értelmesen, lásd háborúk. Un idegen civilizációk globálisan miért nem jelentkeznek? Mert látják, h az egyetemes emberiség tudatszintje nagyon alacsony. Csak meg kell nézni a pénz elosztását. Ugye pár ember birtokolja a pénz nagy százalékát és ez emberi ésszel felfoghatatlanul nagy hülyeség. Kapcsolat felvétel globálisan nem lesz, egyénileg lehet. Sőt talán már élnek a földről származó emberek valahol az univerzumban, ők méltók voltak az idegenek tudatszintjéhez. Nyilván egész nap szexelnek! Globálisan csak a velünk egy szinten lévő , vagy a nálunk hülyébb sáskacivilizációkkal vehetjük fel a kapcsolatot. Abban az esetben ha valaki véletlenül rájön, hogy hogyan lehet nagy távolságokra utazni. Valahogy így.
A szobában a tv be volt kapcsolva párbeszéd szűrődött ki.
- Nézünk a tv -ben sci - fit. mondta Éva ellentmondást nem tűrő hangon
- Szivárog a levegő.
- Akkor 10 másodperc múlva halottak leszünk. - mondta John.
- Az űrhajó hajtóműve leállt. - válaszolt Márk.
- Ugrunk!
- Rendben van.
John a magas szőke hajú férfi aki kezes, lábas űrhajós ruhát viselt, megnyomott egy pirosan villogó gombot. Márk a másik férfi aki szintén űrhajós ruhában volt és fekete rövid haját zselézte nem késlekedett Az előtte megjelenő lyukon át kiugrott az űrbe, látta, hogy a hajó felrobban egy nagy méretű éles darab a lábába fúródott. Elájult és tehetetlenül sodródott. John szerencsésebb volt őt nem találta el egy repülő alkatrész sem.
Sodródott két ember a Alfa Centauri galaxisban, az egyikük holtan.
John, akit nem talált el semmi, megnyomott egy gombot a mellkasán , rögtön megjelent előtte egy féreglyuk. Nem habozott beindította a kis fúvókákat és behatolt a lyukba. Sötét , és meleg volt. Pár perc után egy réten találta magát, zöld fű és legelésző őzek várták. Tudta jól, hogy ez a szingularitás. Cseppet sem csodálkozott azon, hogy saját magát látja ahogy sétál és egy műanyag flakonból bort iszik.
- Szia! - köszönt.
- Nem tudtam,,hogy van ikertestvérem.
- Én te vagyok, a szingularitás hozott ide.
- Nem értem. Kérsz bort? Vodkám is van. Tudod a bor mellé vodkát is iszom.
- Édesapánk jól van?
- Igen, elvett feleségül egy 20 éves lotyót.
- Létezik a multiverzum. Párhuzamos világból jöttem ide. Érdekes, hogy itt alkoholista vagyok.
- Nem vagyok alkoholista. Tényleg érdekes. Édesanyánkat meg sem kérdezed?
- Mi van vele? Bár sosem ismertem, meghalt mikor születtem.
- Ebben a világban él, jól menő pornószínésznő milf kategóriában. Látod az őzeket?
- Igen.
- Nem furák?
- Nem.
- Egyedül jöttél?
- Volt egy társam a Márk, ő sajnos meghalt.
- Az egyik őz a Márk.
A két férfi teljesen ugyanúgy nézett ki. John az űrhajós, farmert, pólót viselt, úgy mint a másik John. Az űrhajós hacuka eltűnt. A nap delelőre járt, a bor fogyott, előkerült még egy vodkás üveg. Sétáltak a réten és várták, hogy beérjenek a faluba.
A falu főterén egy nagy gémes kút volt. És egy idős szakállas férfi.
- John, ikertestvéred van.
- Párhuzamos univerzumból jött, most mondom el utoljára.
- Nem értem.
- John, a hasonmása felé fordult. És kérdőn nézett. - Most mi a tököm legyen? Igyunk, bordélyházat látogassunk meg? Merre kanyarodjon a történet?
- 5 éve nem voltam nővel.
- Akkor bordélyház lesz. Utána meg iszunk.
Pár órával később kielégülten és kicsit részegen
újra a réten voltak vadászpuska volt a kezükben. - Milyen dolgokat akarsz barátom?
- Szeretnék király lenni,
- Akkor indulj vadászni.
John a vállához emelte a puskát és a célzókeresztben megjelent az őz feje a férfi meghúzta az elsütő billentyűt.
A őz elesett a férfiak oda mentek az állathoz és egy kocsira rakták és betolták a faluba. Este egy várban őz pörköltett ettek, miután mindeni jól lakott és részeg lett John fejére egy koronát raktak.
-Te vagy a király.
- Nem akarok király lenni mivel meggondoltam magam.
- Akkor mit szeretnél?
- Visszakerülni az űrhajóra és megtanulni a magyar helyesírás szabályait.
John a következő pillanatban az űrhajóban volt.
-Szivárogni fog a levegő. - mondta John.
- Átnézem a teljes rendszert. - válaszolt Márk.
- Őzike barna szemeid vannak.
- Ezt most miért mondtad? - kérdezte Béla.
- Ez a faszság egy üzenet volt. - jegyezte meg Éva
- Anyu kapcsold már ki a szaros tévét. - mondta Valkoci
- Rendben van kislányom kikapcsolom.
Béla most mesélj te. - javasolta Valkoci.
- De inkább a tv mint Béla meséi. - mondta Éva.
- Éjfél után jelent meg és mondta, hogy kundalini szindrómája van és éjfél után szokott lemenni futni. Én gyakran munkából írtam vele, sétáltam a gyár udvarán és írtam vele. Később az ő nevében írtam valakinek.
- Kinek?
- Valakinek, egy gyönyörű nőnek, aki gyakran mocskolt engem.
-Értem akkor Susanra gondolsz, ugyanis ő szokott téged mocskolni. Sajnálom. Akkor most megint én mesélek. - mondta Valkoci.
- Földönkívüli űrhajó lezuhan Budapest egyik parkjában. Verőfényes időben 5 millió ember személyesen látja, tv - n keresztül pedig 10 millió. Utána mi történik?
Vázlatosan elmondom a véleményem.
Senki sem tudná, hogy űrhajó. Nagy méretű objektum műhold, bomba, bármi lehet.. Kitörne a pánik rögtön sok ember halálra taposnák egymást. Különböző csoportok kihasználva a pánikot elkezdenének bűnözni. A rendvédelmi szervek rendet tesznek, ez több hetet vesz igénybe addig senki sem megy dolgozni. Közösségi vagyis nem állami médiákban ráizgulnának a dologra. Valószínűleg növelnék a zűrzavart az emberek fejében a sok kontóval. Állami médiák Japántól, Észak Amerikáig az egész földön a lezuhant valamivel foglalkoznának. Lezárnák a területet és nagyon sok nehézség árán elvinnék a nagy objektumot. Még érdekesebb ha olyan nagy, hogy egy darabban nem lehet elvinni. Tájékoztatás. Magyar állami médiáknak kutya kötelessége lenne elmondani az esetről az infókat az állampolgároknak. Kivéve ha állam, nemzetbiztonsági kockázata van a tájékoztatásnak. De lényegében a konteósok által már zombivá nevelt nagyon sok ember nem hinne az állami médiáknak. Ezt emelném ki, hogy nem vagyok benne biztos, hogy teljes mértékben meglenne a bizalom a hírközlők irányába. Vagyis oda ülünk a tv elé azzal a jó érzéssel, h akkor most az igazat fogjuk hallani, ezt nevezem bizalomnak. 40, 60 évig fejlődne, változna színesedne ez az eset az emberek fejében, mint Roosevelt esetében. A nép követelné az igazságot, végül lehet, h csak sok év múlva de biztos, h elmondanák nekünk. Sajnos felborulna az egyensúly a világban a lezuhant földönkívüli űrhajó technikája miatt, főleg ha még fegyver is van a szerkezetben. Ne legyen kétségünk ezt sokan megakarnák szerezni, jó eséllyel sajnos kitörne a harmadik világháború. Vagy ha nem is háború de különböző csoportok erővel, erőszakkal próbálnának egy kis szeletet hasítani maguknak a tortából. Nyilván a baráti országok ( hatalmak) gondolok itt pl. Az usára , szintén érdeklődne. Nehogy a magyarok valami fejlett technikához jussanak. Nyilván ebből mi semmit sem látnánk. Titkos módon egyeztetne a sok védelmi miniszter, és ne legyen kétségünk. Bizony az erősebb kutya bacik. Végül egy idealizált elképzelés. A magyar média/politika jelesre vizsgázik és szépen elmondja a teljes igazságot. Ez kicsit lokalizálná a tüzet. Ha élő un földönkívüli is előkerül a hajóból akkor az emberiségnek a saját érdekét kellene nézni. A föld a miénk, ez az egyetlen otthonunk. Az un idegennel tudatni kell, h amennyiben ártó szándékkal jött akkor az ellenségünk. Ha barát akkor mint vendéget szívesen látjuk. A kritikus pont, h az űrhajó technikája nagy hatalmat jelent, gyakorlatilag világhatalom lesz aki birtokolja ( itt a földön), itt lenne gubanc, mert sokan megakarnák szerezni. Ezt emelném ki. Hozzáteszem, hogy külföldről mint a sáskák Budapestre özönlene a sok ember akit érdekel a lezuhant űrhajó. Az űrhajó olyan erővel csapódik be, hogy a dinoszauruszok sorsára jutunk. Nincs megoldás. Nem tudjuk megismerni a lezuhant tárgyat, mert nincs rajta ajtó, nehéz, elmozdíthatatlan. Várjunk 200 évet mire annyira fejlődik a földi technika, hogy megtudjuk érdemben vizsgálni? Nincs megoldás. Károsan sugároz, vagy feltételezhető, hogy sugározni fog Feltételezhető, hogy robbanni fog. Hogy lehet Budapest, vagy Közép Magyarország teljes lakosságát evakuálni? Nagyon nehezen megoldható. Persze az ufókon közlekedő idegeneknek gondolni kellene arra, hogy ha lezuhanunk akkor lehetőleg ne irtsuk ki a föld teljes élővilágát. - Ennyi volt a gondolatom.
- Kedves Valkoci nagyon érdekes volt a gondolat meneted, nekem is van egy érdekes ötletem. Elmondhatom?-
- Megint be vagy baszva. Természetesen igen. Halljuk. De előbb szeretnék újra én mesélni.
-Nyaltak. Remegtem mint a kocsonya és csak nyalták. Az utolsó nap volt és az utolsó óra de csak nyaltak. A legjobb mikor reggel nem kell menni dolgozni a munkahelyre. Imádok szeretkezni. jól van ez így. Úgy kezdődött a pornósztorim, hogy ittam a kocsmába. Ez már önmagában is jó, ugyanis imádok inni. Kóvályogtam hazafelé mint gólyafos a levegőben. Egy férfi jött velem szemben. Nem köszöntem neki. Más is történt de ugye részeg voltam nem emlékszem. Következő élményem, hogy hárman boldogítanak a panel lakásban.
A szőke hosszú hajú nő feküdt az ágyon.
Miután az összes férfi végzett elkezdtek inni.
- Adj inni. - mondta a vörös hajú szeplős férfi.
A barátja töltött egy pohár itókát.
- Köszi!
A barát nagyot bólintott a fejével és meghúzta a kezében tartott üveget. A harmadik férfi az ablaknál állt.
- Gyere vedelj te is. - mondta kedvesen a vörös hajú férfi az ablaknál álló haverjának.
Este mindenki aludt az ágyon.
- Vajon kielégítettek a férfiak? Kielégült vagyok? Tulajdonképen mire a vágyom? - Kérdeztem saját magamtól álmomban, És újabb kérdések jöttek és nem jöttek válaszok. Kint megeredt az eső, tényleg esett. A három férfi tudta, hogy kell tudatosan álmodni és használták a tudást. Újra a szobában voltak, újra ott volt a csaj. És esett az eső odakint de senkit sem érdekelt.
A vörös hajú szeplős férfi elővett egy öngyújtót és kidobta a csukott ablakon keresztül. Tudatos álomban bármi megtörténhet.
- Jól szívsz legyen belőled kettő. - mondta az egyik férfi.

 

- Én jövök- mondta Éva
- Egy szerelmes férfi alapít egy kiadót egy amatőr írónőnek. Ezzel fejezi ki, hogy szereti. Hitelt vesz fel, sok adóssága lesz. Az írónő jó tulajdonsága, hogy nagyon szexi, ügyes. Viszont az írásban nagyon öntörvényű. Nem jönnek a sikerek, fogy a pénz, az adósság egyre több lesz. A hölgy ráadásul kitalálja, h férfivá akarja magát operáltatni. A szerelmes férfi nehéz helyzetbe kerül érzelmileg és anyagilag is. A nőt motiválhatja, hogy olyan korban él ahol a nők nagyon elnyomottak ő pedig szeretne érvényesülni és ezért az átalakulás. És ezt csinálhatja a kirakatban is ezzel tüntetve az rendszer ellen. Tessék férfivá kell magam operálni, hogy érvényesülni tudjak.

 

Béla mesélt. - Érdemes rögtön az elején tisztázni, hogy a dráma egy irodalmi műfaj. Ennek a műfajnak is megvannak a saját szabályai, keretei. Egy drámaírónak be kell tartani a szabályokat és a kereteket ugyanis így lesz hiteles, autentikus. És a műfaj jövője így biztosított, nem szabad engedni, h más műfajokkal keveredjen mert akkor elfog tűnni. Egyébként egészen Shakespeare idejére nyúlik vissza. De gondolhatunk magyar drámákra is pl. Madách: " Az ember tragédiája." Én középiskolásoknak kötelezővé tenném egy, egy drámai darab megtekintését a színházba. Írónő ismerősöm felhívta a figyelmem, h kötelező a középiskolásoknak a színházba járás, így hát a kultúrpolitika döntése az én véleményem is tükrözi. De térjünk rá, hogy milyen szabályok és keretek vannak? Nos a dráma szomorú cselekményeket, történéseket tartalmazz. A műnek szomorú befejezése kell, hogy legyen, gyakran meghalnak a szereplők. Lehet pl. a magyar történelmet feldolgozni abban a témakörben könnyen találni szomorú történéseket. Fontos kihangsúlyozni, hogy a dráma az életről szól realista megközelítésben. Primitív és a nemes történéseket egyaránt feldolgozza a dráma. Kezdem a primitívvel Valaki elissza a kocsmába a fizetését és nem tud enni. Nemes történés ha egy katona meghal a csatában az űrlényekkel folytatott harcban. Ilyen színes a dráma műfaj! Bátran merítsünk a primitív és a nemes történésekből, bátran keverjük össze, játszunk , legyünk olyan mint a szél mikor fújja a faleveleket. Ami nagyon fontos. A drámában humornak és szexnek lenni kell. Még a legszomorúbb drámába is kell egy kis humor. Szex is kell, hogy jó, élvezetesen dolog is történjen a műben. Rátérek a műhely munkára. Gyakorlatilag, hogy írjunk drámát? Vidáman. Talán sokan felkapják a fejüket. Nos a színész sem hal meg a színpadon csak úgy csinál, a drámaírónak sem kell a történetének a részese lenni. Nyugodtan írhat egy véres történetet majd kikapcsolva a számítógépet élvezheti a barátnője közelségét és szó sincs róla, hogy a munkája vagyis a drámaírás kihatna az érzelmi, lelki világára. Ez fontos, ne keverjük össze a munkát a magánélettel. Drámát írunk akkor megfürdünk a szomorúságban de szárazzak maradunk, talán így a legkifejezőbb. Királylányt elrabolja a sárkány. Nyilván szomorú dolog, hogy elrabolja. Jön egy férfi aki megpróbálj a a nőt kiszabadítani. Fantasy történetben sikerülne és happy end lenne a vége. Drámában azonban a sárkány legyőzi és megöli a férfit és a királynő továbbra is a sárkány fogságában marad. Kezdjük érezni a dráma ízét? Sőt a királynő akár szerelme is eshet a sárkányba. Ezért is remek jó a dráma műfaj mert itt olyat mutathatunk be amit más műfajokban nem lehet. Valaki férjes asszonyt szeret és a férj agyonveri az illetőt. Már tudjuk, romantikus történetbe a titkos viszony boldog lenne viszont egy drámában véres végjátékba kell, hogy végződjön. Amit más műfajokban nem lehet, a drámában lehet. A gonosz boszorkány győz a történet végén és a szende szűz királynő pedig veszít ráadásul szűz marad vagyis nem sikerül a konfliktusát megoldani. Romantikában a főhős megoldja a konfliktust a történet végére, a drámában nem sikerül neki és gyakran meghal. Dráma íráshoz is a cédulás, szakaszos módszer a jó. Bármi eszünkbe jut leírjuk, később sok cetlit összeszerkesztünk. 20, 30 oldalanként kijavítjuk az írásunk. Érdekesség, hogy a színházak szívesen mutatnak be drámai darabokat, tehát jó eséllyel egy jól sikerült drámánkat egy kőszínház is befogja mutatni. Merjünk nagyot álmodni akár New Yorkban vagy Londonban is, ehhez azért nagyon jó művet kell írni. A női szereplők lehetnek szexisek, vonzóak, tehát bátran lehet nyúlni az izgató, kellemes látványhoz evvel is színesedjen a darab. Vagy is nem kell mindenkinek szürkébe öltözni. De a mondanivaló szomorú történéseket kell, hogy tartalmazzon.
Hogy írjunk pornó irodalmat? - kérdezte Valkoci.
- Avval kezdem, h a pornó a kedvenc műfajom. Nagyon imádom, szerettem. Nem óhajtok a pornóiparról írni de tudjuk, hogy ez a műfaj, a vizuális kultúrákban is jelen van, ill. élő előadások is vannak. Ami nagyon fontos ennek a műfajnak a lenézés, a megvetés, a társadalmi kirekesztés tesz jót. Ugyanis így tudja megőrizni a lázadó szerepét. Manapság már senki se lepődik meg azon, h pornószínésznők jelennek meg a mainstream médiában. Tehát társadalmilag egyre elfogadottabb ez a műfaj. Úgy lenne hiteles ha nem lenne elfogadott és csak egy szubkultúra kedvelné és őket lenézné a többségi társadalom. Rongyolódik, konszolidálódik a pornó, erotikává silányul. A pornóirodalomnak akkor van jövője ha megtud újulni és újra lenézett műfaj lesz. Ugyanakkor a társadalom is fejlődik, tudatos lesz és elfogadja a szubkultúrákat is,így hát a pornó elveszíti a sajátos ízét és egy megtűrt, sőt akár elismert műfaj lesz. Egy másik példa, hogy jobban megértsük. Ma már senki se lepődik meg azon, h egy rockert meghívnak a legflancosabb díjátadóra, ez valahol jó. Ugyanakkor a műfaj elveszíti lázadó jellegét. Rátérek magára az irodalomra. Legyünk szókimondók, itt nem érvényes,hogy nem szabad, nem illik vulgáris szavakat használni. Keressünk nagyon vulgáris szavakat és használjuk.
Nem arról van szó, hogy telepakolunk egy szöveget minél rondább szavakkal és akkor ez a pornó. A vulgáris szavak csak fűszereznek. A történés a lényeg, nem meglepő módon szexuális aktusokat kell felvonultatni egy aktus, kis pihenő, újra aktus, és így végig a történetben. Pihenő csupán arra jó, hogy átvezesse az olvasót az újabb aktusra. És igazából ennyi a pornó. Tudom, hogy sokan kérdezik, hogy de mi van akkor ha egy érdekes társadalmi folyamat történés kerül feldolgozásra? Tehát valamilyen többes értelme is van az írásnak a naturális részek mellett. Nos ez már nem pornó. A hiteles, autentikus pornó nem igényli a komoly gondolatokat, eszméket, bármit ami komoly a szereplők élvezni akarják egymást és ennyi. Amelyik mű ezen túl megy, nos az olyan művet én már nem nevezem pornónak. Lényegében meg kell tanulni leírni a szexet , a szexuális aktust úgy, hogy aki olvassa lássa maga előtt, hiszen ez a lényege az aktus. Itt csak a fantázia szabhat határt.
- Ez a saját véleményed volt? - kérdezte Valkoci.
- Igen a sajátom.
- Ez az én saját forradalmam, harcolok saját magam ellen. Harcolok megint.
Béla miután kijött Éva házából arra gondolt, hogy nagyon jó milf a nő. A férfi megvakarta a tökét és elindult a járdán. Betért egy vegyeskereskedésbe és vásárolt magának egy üveg vodkát. Felhívta Susant.
- Szeretnék menni hozzád, ráérsz most?
- Igen, gyere.
Béla leintett egy taxit és félóra múlva már Susan lakásán volt. A nő rózsaszínű melltartó, és tangabugyit viselt. A férfi érezte, hogy szűk a nadrágja.
- Faszállító popsid van.
- Tudom. A hangom is faszállító.
- Előtte igyunk valamit.
- Zuhanyoz le, tusfürdőt, szappant találsz a faszod is jól mosd meg.
Béla nézte ahogy Susan szívja a faszát. A nő vele szemben helyezkedett el és jöttek az érzések, amit csak egy jó szopás adhat.
A csaj nyelve körbejárt a makkon, folyamatos kéjérzetet okozva. És a legemlékezetesebb pillanat volt, mikor Susan elkezdett szívni. Szívott mint a porszívó. A szívás szavakkal leírhatatlan gyönyört okozott.
Férfinak az egyik legnagyobb gyönyör mikor szívják. Béla, átkarolta Susant, - Most átviszlek cicám. Történjen bármi akkor is átviszlek.
A férfi felébredt és eszébe jutott Matlit kocsmája nem késlekedett elindult a kocsmába.
- Jól esik a vodka.
- Akkor igyál.
- Te is jól esnél nekem.
- Ugyan, vannak kurváid, nem kellek én neked.
- Egy csaj van a Valkoci, ő a szövetségesem, jó haver. Van még Susan aki szadista és szerelmes vagyok belé. Van egy másik Susan is az álomvilágban őt akarom áthozni a valóságba. Mert ő imád engem. Elhiszed nekem?
- Figyelj Béla, mesélek neked. Tudod jól, hogy már nyolc éve özvegyasszony vagyok. Mikor meghalt az uram akkor megfogadtam, hogy több férjem nem lesz. És nem is lett.
- Ezt most miért mesélted el nekem?
- Mert jól esett elmondani. Te meg a barátom vagy. Szadistával, hogy állsz?
- Örülök, hogy nem tud többet bántani engem.
- Miért nem tud?
- Mert nem engedem.
- Ügyes vagy.
- Köszi.
- Most mesélj te nekem.
- Mit?
- Érdekel még a spiritizmus?
- Nem. Már a varázslat érdekel.

 

 

 

 

Béla sétált a lenyugvó nap fényében és úgy érezte, hogy maga mögött hagyja a múltat. A múlt ujjai elengedték a férfi. Nagy levegőt vett és úgy érezte, hogy a börtön kapujában áll 20 év rabság után. Az Ady városban sokan sétáltak este a férfi beült egy cukrászdába és kért egy Stefániát, és úgy gondolta, hogy a sütitől jó kedve lesz. Nem lehet mindig vodkát inni. Unalmas percek, órák pörögtek a férfi számára. Jó lenne egy kiadós szex. Egy jó dugás. Cukrászda után újra sétált. Sétált és örült, hogy nem kell neki várakozni ugyanis utált várni.
Béla ült a kocsmában a törzshelyén és egy furcsa érzés lett, úgy érezte, hogy valaki figyeli. Mikor megfordult egy gyanús külsejű idős nőtt látott, ahogy issza a korsó sörét. A nő tetőtől talpig feketébe volt öltözve, hosszú fekete kabátot viselt a nyári meleg ellenére. Béla kereste a szemével Matildot a kocsmáros nőt de nem látta. Így hát felállt a pulthoz lépett és kért magának egy pohár vodkát. Mikor oldalra nézet látta az idős nőt ő is egy vodkát kért egy mosoly kíséretében.
- Finom a vodka. - vetette oda a nő Bélának.
- Tényleg finom. - válaszolt a férfi.
- Az orosz vodka a legfinomabb mikor Oroszországban azon belül Moszkvában éltem sokat ittam.
- Ha megengedi bemutatkoznék .Béla vagyok.
- Feketeség a nevem. De most mennem kell.
Béla utána nézet a kocsma ajtón kilépő nőnek.
- Tegnap is volt itt utánad szaglászott.- mondta Matild.
- Vajon miért?
- Szerintem megfogod tudni
- Nem érdekel engem az idős nő, kérek még egy vodkát.
- De már be vagy baszva.
- Kapok vodkát vagy nem?
- Tessék egyet még kapsz.
- Tudod, hogy mit szeretnék? Kurvázni egy jó ízűt.
- Béla, te tényleg be vagy baszva, hátul tudsz aludni, gyere segítek.
Matild segített a férfinak eljutni a személyzeti szobába, a férfi lefeküdt egy kanapéra és szinte rögtön elaludt. És álmodott.
Egy íróasztal mögött ült és egy golyóstoll volt a kezében. - Írni kell egy forgatókönyvet, egy cicafiú várja.
Béla felébredt és a személyzeti szoba ajtajához sétált majd ki a klotyóra.
- Jobban vagy? - kérdezte Matild.
- Igen. Képzeld álmomban buzi voltam.
- Dolgoznod kellene.
- Majd dolgozom ha sikerült áthoznom a hozzám nagyon kedves Susant.
- Sok sikert!
- Köszi! Érdekes lenne ha az álmomban írt forgatókönyv átjönne a valóságba, de ezt a gondolatom eldobom.
- Jól van.
- Férfi vagyok. Felköszöntöttek nőnap alkalmából és örültem ennek.
- És még minek örültél?
- Egy jó nőnek.
- Emlékszem mikor a lányom hozta a kanját próbáltam kedves lenni. A lányom 17 évesen költözött el tőlem.
- A kanhoz.
- Igen. Rendes fiú, dolgos, munkás, segítőkész, illedelmes. Nincs okom a panaszra, illetve nem volt okom mert ez már a múlt.
- Nekem pedig talán a jövő.
- A te jövőd a fekete ruhába öltözött öregasszony.
- Tudod jól, hogy ez nem igaz.
- Tudom már sok éve.
- Milyen érzés mikor a lányod elköltözik? Milyen érzés mikor pár havonta megjelenik és olyan aranyos, hogy körbe akarod csókolni. És elhiszed, hogy jó dolog embernek lenni és folyik a könnyed patakokban.
- Nem tudom, hogy ki vagyok?
- Idővel rájössz.
- Szeretem a lépteit ahogy megy, szeretem és ennyi.- mondta Matild.
Béla nem kérdezte meg, hogy a kocsmáros nő kinek a lépteit szereti
Béla részegen haza tántorgott és bánta, hogy nem írt le naponta 5 oldalt.

A fekete ruhás idős nő eltűnt az éjszakában és egyenesen Éva házához ment.
A fekete ruhás nő nem szerette a színes ruhákat, mindig feketében járt. Egy közúti ellenőrzés során ki kellet nyitni a kocsija csomagtartóját. A nő nem tiltakozott kinyitotta a csomagtartóban egy hulla volt, rögtön bilincs került az idős nő kezére, ennek már tíz éve de még rémálomként még mindig kísérti a dolog.
- Éva még mindig álmodom a hullával aki a csomagtartómban volt.
- Akkor fel kell dolgoznod ezt az élményt.
- De hogy?
- Van egy gép.
- Milyen gép?
- Egyenlőre legyen elég annyi, hogy van egy gép, nem akarom elmondani mert akkor Béla is megtudja az a balfasz rá tud csatlakozni a kollektív tudatra így értesül arról amit mi most beszélünk. Gondolom nem kell mondani, hogy nincs tisztában a kollektív tudat természetével, tulajdonképen csak spontán tud csatlakozni. Amit ő úgy értelmez, hogy jók a megérzései.
- Ennyire hülye?
- Igen, de nem szabad lebecsülni. Így tehát a gépről nem beszélhetek neked, már ez is sok volt, hogy szóba hoztam. Elhiszed?
- Nem.
- Akkor minden rendben van.
- Régebben nem beszéltél rondán.
- Régebben éretlen voltam manapság már szeretem saját magam.

 

Valkoci a monitor előtt ült, majd felállt, és a szobája ablakához lépett. Kinézett, és Bélát látta. A férfi valószínűleg részeg volt, mert bizonytalan léptekkel közeledett a panelház irányába. Valkoci hallotta a bejárati ajtó csengőjét. „Szóval be akar jönni - konstatálta magában. Biztos, hogy a nagy semmiről fog beszélni, később pedig ugyanazt elmondja, amit a beszélgetőpartnere, mert mindig idomul hozzá. A legvégén pedig úgyis meg akarja nyalni a lábam" - gondolta a nő, miközben beengedte a férfit a lenti ajtón. Pár perc múlva Béla már a lakás ajtaján kopogott.
- Gyere be, nyitva van.
- Szia, Valkoci - köszönt Béla, és alaposan végigmérte a nőt.
- Szia, Béla, kérsz kávét?
- Igen, köszi. Szép a fehér színű pólód és a feszülős farmernadrágod.
- Köszi, neked is szép az inged. Ülj le a konyhában, rögtön megyek én is.
- Rendben van. Legutóbb, amikor panellakásban voltam, egy kurvához mentem. Igazából most is csak azt várom, hogy levetkőzzünk, és szexeljünk.
- Ne viccelj, Béla! - nevetett a nő, és közben felrakta a kávét.
- Hallottam egy gépről, ami a segítségünkre lehet.
- Pontosabban a te segítségedre, Bélám.
- Ebbe az ügybe már te is réges-régen belekeveredtél.
- Anyád!
- Köszi. Szívesen nyalogatnám a lábadat!
- Honnan tudsz a gépről?
- Fogalmam sincs.
- Értem - mondta Valkoci, majd felállt az asztaltól, levette a kotyogós kávéfőzőt, hogy öntsön a vendégének és magának is.
- Jó volt a kurvával?
- Aha. De engem most egészen más érdekel. Finom a kávé.
- Béla, miért jöttél? Mit szeretnél?
- Tudod te azt jól.
Valkoci megigazította a tüsi, világoszöld színű haját, az ablakhoz lépett, kinézett, és mosolygott. Visszaült az asztalhoz, és nézte a férfit. Béla kortyolgatta a kávéját, és egyáltalán nem tűnt részegnek.
- Béla, mesélsz nekem a tervedről?
- Igen. Tudatos álomban találkozom Susanal, és valahogy átjövök vele a valóságba. De ezt te nagyon jól tudod, ezzel semmi újat nem mondtam neked. Valahogy, mindegy, hogy hogyan, értesültem egy gép létezéséről, ami segít a tudatos álom előidézésében, így a tervem végrehajtásában. Annyit tudok, hogy bele kell feküdni a gépbe, ami ezután elkezd forogni.
- Egy jó kiadós dugás kellene neked, és hogy egy ügyes nő szopjon le!
- Susan majd leszop.
- Ember nem gyűlölt még úgy, ahogy ő gyűlöl téged, te pedig szerelmes vagy belé. Az álombéli Susant, aki elmondásod szerint kedves hozzád, akarod idevarázsolni magad mellé, mert szerinted akkor jó lesz neked. Természetesen senki más nem érdekel téged. Tudom, hogy hallod, érted is, hogy őrültséget csinálsz, amivel másokat veszélybe sodorsz, de téged ez nem érdekel, mert narcisztikus személyiségzavarod van. Csak te számítasz.
- Milyen veszélyre gondolsz?
- Susan mit fog szólni, ha találkozik saját magával?
- Nem tudom. Szép a hajad.
- Szerintem más is tud a gépről. Valószínűleg spontán csatlakoztál az emberiség kollektív tudatához, és így értesültél arról.
- Szeretnék vonaton utazni...
- Ez most hogy jön ide?
- Régebben mozdonyvezető voltam, tudod jól.
- Hány kurvát szédítesz?
- Szerelmes vagyok Susanba.
- De zenét hallgatni lehet.
- Szinte mindig lehet.

Matild, lerakott maga elé egy üres műanyag üveget majd eldobta. Valahol egy párhuzamos világban összetört a műanyag üveg. Valkoci nem értette a tudatos álmát, nem értette, hogy miért tört össze a műanyag üveg a kezében? Viszont jól hallotta amit Matild mondott és megrémült az elhangzott dolgoktól. Újra félt.
A sárgarépa, a zeller és az ölelés földel, vagyis nem szállsz el. Egyél sok gumós növényt és akkor nem lesz gond. Nem lesz kundalíni szindrómád. Hiszel nekem? Legalább egy kicsit? Esténként lementem futni mikor te dolgoztál és sosem hittél nekem. Ez is elmúlt.
Matild sétált az utcán és arra gondolt, hogy jó lenne miniszoknyát felvenni tulajdonképpen formásak a lábai. Béla még pénzt is adna azért, hogy megcsodálhassa. Ugyanis annak a férfinak talán a legnagyobb csodák a szép női lábak. Béla egész nap Susan lábait nyalogatná rakna rá tejszínhabot és lenyalná nagy élvezettel. Matildnak eszébe jutott, az első alkalom mikor látta Bélát. Akkor is kocsmában volt hol máshol is lett volna? A fél életét ott tölti egy nyári délután volt nagyon kicsit esett az eső. Egy barna rövid hajú férfi lépett be a kocsmába és kért egy korsó sört. Majd rendszeresen megjelent. Egy idő után nyilván akarva akaratlanul is törzsvendég lett és kezdetben pár szó, majd a szavakból mondatok lettek és Matild és Béla barátokká váltak. A férfi kezdetben nagyon behízelgő volt, olyan volt mint egy romantikus költő és abban az időszakban Matild szerette a romantikát. Idővel a férfi elmesélte pár titkát. Elmesélte, hogy a tudatos álommal foglalkozik és, hogy mozdonyvezető. Matild nehezen hitte el, hogy mozdonyvezető. Béla sok fényképet mutatott amin ő és egy mozdony szerepelt. Konkrétan a férfi egy mozdony irányítófülkéjében volt. Matild így hát elhitte a férfi hivatását. Elhitte, hogy a férfi a Budapest, Párizs járatot csinálja. Teltek múltak az évek a férfi egyre több korsó sört ivott és egyre többet mesélt.
- Nagyon féltem az ismeretlentől. Csak néztem ki a fejemből és nem hittem el, hogy elütöttem valakit a mozdonnyal. Nem mesélhetem el neked, hogy mit láttam. Még nem. Talán majd egyszer igen. Többet nem akarok mozdonyt vezetni.
Úgy tűnt, hogy a titok megmarad titoknak. Béla valamit látott az ő dolga pár hónapig munkanélküli lesz legalább jól kipiheni magát tulajdonképen semmi baj nincs. De sajnos megjelent a kocsmába a fekete ruhás idős nő és hozta magával a bajt.
Matild beleszólt a telefonjába.
- Éva, pár perc és ott vagyok. A lányod remélem, hogy nincs otthon.
- Tiszta a levegő.
- Szuper.
Matildnak volt kulcsa Éva kerti kapujához így akadálytalanul bejutott a házba. Még a fekete nagy testű kutya sem jött elő, biztos valahol pihent.
Mosolyogtak egymásra. Matildnak feltűnt, hogy Éva nem visel melltartót elkapta a tekintetét de túl későn. Éva észrevette a kéjsóvár pillantást. De erre most nincs idő. Amúgy sem tudna benedvesedni parancsszóra biztos, hogy nem. Most más fontosabb.
- Rakok fel kávét. - mondta Éva.
Matild nagyot bólintott a fejével és semmit sem válaszolt.
- Szeretném tőle visszakérni az összes csókom.
- Ez, hogy jutott az eszedbe? Főleg úgy, hogy sosem csókolóztunk.
- Csúsznak össze a dimenziók.
- Tudom. Ha így jobban tetszik, tudom drágám. Én már azon sem csodálkoznék ha te Béla lennél és fel tudnál venni bármilyen fizikai megjelenést.
- Nem vagyok Béla.
- Éva kérlek meséld el amit tudsz.
- Rendben van, de akkor nem kávét kell inni hanem erősebbet. Szerintem Hemingway sem gyümölcslevet ivott mikor mesélt.
Késő este volt már mikor Matild eljött Évától egyenesen hazafelé indult nem akart sétálni, nem akart taxit, buszt, semmit sem akart csak hazaérni. Otthon ledobta a ruháit, lezuhanyzott majd kidőlt az ágyra és nézte a plafont. Rögtön eszébe jutott, hogy kislányként is így nézte. Pár perc elteltével már úgy aludt mint a bunda.
Béla, ült az íróasztala mögött és egy cetlire felírta Susan nevét majd a cetlit a monitorra ragasztotta. Álmomban megpróbálom a cetlit levenni. - mondta és nagyot sóhajtott. És álmodott tovább.
Susan és Éva régi barátnők voltak. Barátságuk több évtizedre nyúlik vissza. Susan édesapja a partiőrségnél szolgált, részt vett a híres ütközetben amikor űrlények támadták Los Angelest. Éva édesapja ufó kutató volt. A két férfi gyakran találkozott egymással és néha a lányaikat is vitték a találkozókra. A fiatal csajok persze nem értették, hogy a felnőttek miről beszélgetnek, egyébként a felnőttek sem értették, hogy mi van az ufó jelenség hátterében.
Teltek, múltak az évek és a csajok 21 évesek lettek. Egy napon születtek így a szülinapot együtt tudták ünnepelni. Susan és Éva édesapja is meghalt egy repülőgép balesetben, rossz nyelvek szerint nem baleset volt hanem olyan dolgokat tudtam amit nem lett volna szabad. Mert valakiknek nem tetszett. Susan és Évát nem érdekelte a merénylet lehetősége. Egymást vigasztalták és jó pár év elteltével úgy érezték, hogy túl jutottak a gyászon. 21 éves korukra érett, kiforrt személyiségek lettek.
- Éva, előbb igyunk valamit utána kinyalom a pinád.
- Rendben van Cicám.
Ilyen párbeszédek gyakran hangzottak el közöttük, mivel leszbikusak voltak. Gyakran használtak segédeszközöket a kedvencük volt egy jó nagy felcsatolható műfasz.
Susan vett ki szobát a szokásos helyen egy félreeső panzióban Los Angeles egyik külvárosában. A tulajdonosnő is a saját neméhez vonzódott és cseppet sem zavarta, hogy a csajok orgiáznak a szobában és néha hánynak, pár széket összetörnek. Másnap miután kijózanodnak mindig rendet tesznek és bőséggel fizetnek. Az édesapjuk révén szép vagyon örököltek. A tulajdonosnő csupán egy valamit sajnált, hogy ő nem nyalhatja ki a csajok pináját.
Susan és Éva sorsa abban is hasonlít, hogy mindkettőjük édesanyát elvitte egy űrlények által vezetett űrhajó. Szépen, látták fényes nappal egy kiránduláson történt. A kér édesapa is látta és megbeszélték, hogy senki sem beszél.
- Éva felcsatolta a fekete színű műfaszt és gyengéden betolta Susan popsijába. Mindketten hangosan nyögtek. Egyre gyorsabban mozgott a műfasz. Éva remegett az orgazmustól. Susan mosolygott. Fél órányi anális szex után lekerült a segédeszköz.. A következő órákban nyalták egymást. Beraktak egy több órás komoly zenét és a zene ritmusára nyalták egymás pináját. Úgy ahogy csak a nők tudnak nyalni, mert ők tudják, hogy mi esik jól egy cicának. Bekapták egymás klirotiszát és gyengéden harapdálták. Sikítottak az orgazmustól. És ittak általában wiszkit. Sőt igazából vedeltek. Már rég tudták, hogy alkoholisták de nem foglalkoztak ezzel a ténnyel.
Azon a bizonyos estén is kurvára be voltak állva. Susan bebaszva nyalta Éve lucskos pináját és egy furcsa ízt érzett ami más volt mint a pina finom íze. Vér volt ugyanis Susan menstruált, a nyaló csajt nem zavarta a vér. Józanon talán zavarta volna de bebaszva jóízűen szürcsölte, élvezte. Éva mikor látta Susan száját amiből a menstruált vér csöpögött, jót röhögött és megjegyezte, hogy úgy nézel ki mint Drakula gróf.
- Mikor én menstruálok akkor neked is nyalnod kell. - mondta Susan.
- Imádom ezt a kihívás. - válaszolt Éva.
- Akkor igyunk, hogy jobban be legyünk baszva majd invitáljuk fel a tulajdonosnőt azt a vén kurvát, olyan vágyakozó szemekkel nézi a csöcseim, szerintem szétnyal bennünket.
- Jó ötlet, invitáljuk fel a vén szukát.
Lementek a hallba részegen vérző szájjal, kurva ijesztően néztek ki.
A tulajdonos nő felsikoltott.
- Gyere fel te szuka fel kell nyalni a vérem a padlóról.
- Érettem királynőm megyek fel. - válaszolt. Természetesen látta, hogy két pinából az alkohol beszél de nem bánta bizsergett a pinája a fiatal szukák után. Gondosan bezárta a panzió bejárati ajtaját, egyébként is már elmúlt éjfél senki sem fog jönni. De ha jön is valaki nem számít, finom fiatal szukákat akar nyalni.
A szobában nagy vértócsa volt. A tulajdonosnő tudta, hogy józanon nem képes felnyalni ezért húzóra megivott egy félüveg wiszkit. Közben látta, hogy Éve lefeküdt és elaludt. Nem bírja a piát a kis kurva.
Susan viszont bírta, szétrakott lábakkal feküdt az ágyon és folyt a pinájából a vér. Ő is elkezdett menstruálni. A tulajdonosnő bebaszva,örömmel szürcsölte a menstruált vért ami mint a hegyi patak folyt a pina lyukából.
A szobában félhomály volt, csak a kinti lámpák fénye szűrődött be. Mert a függöny nem volt elhúzva.
Éva bebaszva aludt és álmodott. Az épület megremegett egy repülő csészealj jelent meg a nagy semmiből és a panzió felett lebegett. Néhány másodperc múlva a remegés fokozódott.
- Lányok, örülünk, hogy láttunk benneteket az édesanyáitok vagyunk, az űrlények voltak olyan jó fejek, hogy benneteket is levisznek egy körre és ha már itt van a tulajdonosnőt is.- mondta a két nő.
- De mi a fasz remeg?- kérdezte Éva.
- Az egész panzió az űrhajóra került és kicsit remeg a csészealj amíg áthalad a föld légkörén. - válaszolt Éva édesanyja.
- Hova a faszomba megyünk?- kérdezett újra Éva.
- A csillagok közé.
Éva érezte, hogy be van baszva, de még bebaszva is pontosan tudta, hogy most hazudott neki az anya.
- Ez a valóság vagy csak álmodom? - kérdezte saját magától és felsikoltott. Susan rázta. - Ébredj szukám, már azt hittem, hogy meghaltál annyit vedeltél.
- Kurva fasza! Szóval csak álom volt.
Béla tökéletesen tisztában volt vele, hogy az álombéli panzió tulajdonos Matild volt, a részeges leszbikus csajok pedig Susan és Valkoci.
Béla kilépet az utcára kicsit megcsípte az arcát a hideg szél.
Béla sétált hazafelé és a hideg szél továbbra is az arcába fújt. A férfinak hirtelen jó kedve lett, arra gondolt, hogy most kellene regényt írni amíg jó kedve van. Általában azok a dolgok sikerülnek jól amit jókedvűen csinálunk.
Béla hirtelen hátrafordult a fekete ruhás nőt látta maga mögött. A nő fenyegetően nézett szinte izzottak a szemei mint a parázs, már szó sem volt arról, hogy kedves nagymamának néz ki.
- Gonosz boszorkány takarodj innen. - mondta Béla és bár határozottan akart beszélni érezte, hogy megremegett a hangja és biztos volt benne, hogy a boszorkány is hallotta a megremegést.
- Megöllek te szemét. - sziszegte a boszorkány.
- Rendőrt hívok. - válaszolt a férfi.
- Akkor őket is megölöm.
- Mi a faszt akarsz tőlem? Én csak egy ex mozdonyvezető vagyok.
- Megölted a nővérem ugyanis ő volt a síneken a mozdony előtt.
- Vétlen vagyok a balesetben, 800 méter volt a fékutam a kanyar után 50 méterre volt tőlem a nővéred esélyem sem volt az ütközés elkerülésére.
- Bűnös vagy.
- Mi a bűnöm?
- Megszülettél.
- Öreganyám unom a példabeszédét.
- Susan leszopná a lomposod azt nem unnád ugye? Annak örülnél ha a büdös kurva szívná a faszod. Az álombéli Susanra gondolok mert a valódi le se szar téged. Én segíthetek neked, velem eléred a célod.
- Honnan tudsz erről?
- Rá tudok csatlakozni az emberiség kollektív tudatára, te is rátudsz de te csak spontán én pedig tudatosan. Te spontán megtudtad, hogy létezik egy gép. Én tudatosan utánad néztem. Tudod érdekelt a nővérem gyilkosa.
- Szerintem be vagy baszva.
- Akarsz varázslatot látni?
- Gyere itt a seprűm elviszlek egy körre. Nyugi ez csak vicc volt. Béla gyere sétáljunk ha látsz egy pinát aki szimpatikus neked szólj. Én bárki akaratát befolyásolni tudom. Lefognak szopni a pinák ha akarom.
- Itt jön egy bögyös cica épen előttünk.
Egy fekete hosszú göndör hajú nő sétált próbált félrehúzódni a két gyanús alak elől.
Pár perc múlva a göndör hajú csaj szopta Bélát a férfi miközben egy adag gecivel megkínálta a arra gondolt, hogy a fekete ruhás nő tényleg tud neki segíteni. Csaj miután leszopta elköszönt és elsétált. Béla körbe nézett és sehol sem látta az öregasszonyt, majd elrakta a faszát. Az első menet megvolt vagy inkább az első lépés lefelé a lejtőn. Béla gyors léptekkel sietett haza és próbált racionálisan gondolkodni. Közben újra felidézte a csaj nyelvcsapásait. Kurva jól szopott.
Másnap reggel a férfi egyenesen Matild kocsmájába sietett egyszerűen vágyott rá, hogy valakinek meséljen. Valakinek aki ismeri őt és így talán megérti.

Susan lassan betolta a nyelvét Valkoci hüvelyébe és járatta. Szépen lassan. Valkoci teste remegett a gyönyörtől. Susan nagyon szerette nyalni a csaja punciját. Imádta az ízét jó ízűen szürcsölte még az ujjairól is lenyalta. Egyszerűen imádta.
- Úgy imádod a puncim ahogy Béla imádja a lábaid. - mondta Valkoci.
Susan egy pillanatra abbahagyta a nyalást.
- Mindig Bélán jár az eszed.
- Bocs, kérlek folytasd a nyalást.
Susan nyelve továbbra is szorgalmasan járt Valkoci hüvelyében de érezték, hogy a hangulat megváltozott. Elég volt Béla nevét megemlíteni, hogy megváltozzon a hangulat. Említeni a nevét és megváltozott a hangulat.
- Bocs, de elment a kedvem a nyalástól. - mondta Susan.
- Rendben van. - válaszolt Valkoci.
- De akkor mit csináljunk egész este?
- Nem tudom. Tervezzük az életünk. Te mi szerettél volna lenni kislánykorodban?
- Híres pornószínésznő.
- Értem. Na és miért nem lettél?
- Elment tőle a kedvem.
Valkoci kinyitotta a panziószoba ablakát, hogy friss levegőt engedjen be. Nézte az akácfákat az ablak előtt és megjelent egy könnycsepp a szemében letörölte mielőtt megfordult. Nem akarta, hogy Susan lássa.
Van egy férfi, ő az egyik főszereplő, a regényünk egyik főszereplője. Szerelmes vágyik egy nőre de a nő nem óhajt a férfihoz közeledni. A főszereplőnk nyilván el is fogadhatná, hogy a hölgy elutasítja őt. Igazából el is fogadja és egy másik hölggyel próbál közelebbi kapcsolatba kerülni. De továbbra is szerelmes abba a nőbe aki elutasította őt. Ez az alap konfliktus. Egyéb történések is zajlanak pl. a férfival történik sok minden. Megismerkedik egy idősebb nővel aki belekeveri őt zűrös ügyekbe. Ezt kicsit konkrétabban kifejtem. Az idősebb hölgy mondja, hogy ő tud segíteni abban , hogy a férfi elnyerje álmai nőjének a szívét, mindössze egy varázslatot kell csinálni. A férfi beleegyezik. Erről szeretne Béla regényt írni. - mondta Valkoci és felébredt az álmából.


Gini, ott állt Béla orra előtt a férfi érezte a nő kellemes illatát. Vonzónak találta az illatot.
- Egy kérésem lenne. - kezdte a férfi.
Gini felvonta a szemöldökét és úgy válaszolt.
- Máris?
A férfi zavarba jött, tudta jól, hogy a nő látja sőt érzi is a zavarát olyan orra lehet mint a vadászkutyáknak végül is az egész helyzet elbaszott. Viszont a combjai szépek biztos, hogy nem véletlenül vett fel mini szoknyát. Tudja jól, hogy imádom a formás női lábakat. Mindent tud róla, bár talán nem mindent.
- Béla, mit akarsz?
- Nem tudom. - mondta a férfi remegő hangon és érezte, hogy fél.
A nő intette a jobb kezével, két nagy darab férfi jelent meg karon fogták Bélát és visszavezették az épületbe majd kulcsra zárták a bejárati ajtót. Tehát újra fogoly lett. Felsietett a legfelső emeletre kinézett az ablakon. Ginit látta a nő sétált a ragyogó napsütésben. Leült egy székre és némán várt. Továbbra is érezte a félelmet.
- Kérdeznem kellet volna tőle valamit, bármit. Akkor talán nem zárt volna be. - mondta saját magának.
- Tudok neked segíteni. - monda egy női hang.
Béla gyorsan megfordult és Ginit látta a nő szőke hullámos haja eltakarta a nagy formás ciciket, ugyanis felsőt nem viselt. A férfi érezte, hogy szűk a nadrágja. Gini becsukta a szoba ajtaját mikor a zár koppant. Béla tudta, hogy megfogja dugni a nőt, legalábbis megpróbálja, biztos, hogy megfogja próbálni, mert szétreped a nadrágja olyan szintű A kategóriás merevedése van pedig a ciciket még nem is látja. Ugyanakkor jól eső érzésekkel nyugtázta, hogy nem vágyik rá, hogy erőszakoskodjon a nővel ha nem akar baszni elfogadja. De gini szemei izzottak mint a parázs.
- Gyere leszoplak. - mondta Gini.
Béla elővette a merev faszát és a nőhöz lépett. Gini letérdelt és elkezdett szopni. Először mintha fagyi lenne a makkot nyalta körbe. Majd bekapta és úgy nyalta, és szívta. A férfi felhördült imádta mikor egy nő szívja a faszát. Gini feje szorgalmasan mozgott, szívta Béla faszát. Masszírozta a férfi tökeit. És nagyon ügyes technikával szívott és nyalt is. A férfi érezte, hogy elindult a tej a tökéből. Szerette volna még élvezni a szopást de nem bírt szólni a nőnek, hogy álljon meg. Egy nagy adag gecit fröccsentet Gini szájába. A nő mohón lenyelte a férfi forró tejét. Majd mint a cicák megnyalogatta az ajkait. A férfi úgy érezte, hogy a fasza újra erőre kap, pedig az előbb sült el.
Gini egy zsebkendővel letörölte a szájából kifolyó gecit az arcáról és mosolygott a férfira.
- Remélem, hogy neked is jól esett. - mondta. És még hozzátette. - Mert nekem nagyon jól esett.
- Nekem is jól esett. - válaszolt Béla.
A szőke hosszú hajú nő kinyitotta az ablakot és társalgási hangon megszólalt.
- Ha akarod minden nap leszoplak, leszek a kurvád.
Béla tudta jól, hogy hibát követett el, valószínűleg Gini akkor segített volna neki ha nem engedi, hogy leszopja, ez egy gonosz próba volt. De melyik férfi utasítani vissza egy mohó érzéki szopni akaró nőt?
- Elbuktam?- kérdezte Béla.
- Igen. 5 percet adok a távozásra ha addig nem érsz ki az udvarból akkor meghalsz. Fuss te faszfej. Fuss az életedért.
Béla semmit sem válaszolt hanem kifutott a szobából majd le a lépcsőn, végül kiment a bejárati ajtón keresztül a szabadba. Szerencsére az ajtó nyitva volt. A férfi úgy érezte, hogy nem Gini jósága miatt volt nyitva hanem egyszerűen szerencséje volt, talán a kurva elfelejtette maga után becsukni mikor bejött az épületbe. Vagy tényleg komolyan gondolta az öt percet. Béla tudta, hogy az udvar kerítése 3 kilométer messze van. Ennyit kell lefutni és már csak jó ha négy perc van. Vagy még annyi se. A férfi érezte, hogy eluralkodik rajta a pánik egy pillanatra arra gondolt, hogy visszamegy az épületbe és csinál valamit Ginivel. De mit tehetne, egy zsoldos magánhadsereg ellen?
Futott ahogy csak bírt már az első méterek után úgy érezte, hogy muszáj kiköpni a tüdejét. De futott az életösztön hajtotta. Már látta a kerítést, igaz, hogy messze volt de legalább látta. Lenyírt, gondozott pázsiton futott, jobba egy faház volt talán szerszámtárolók, balra kamionok álltak, páran mozogtak az autó körül. A férfi semmit sem értett. Nem tudta, hogy kamionok minek vannak ott? Egyáltalán semmit sem tudott. Pisztoly lövést halott, az első gondolata volt, hogy ha hallja a lövést akkor nem halt meg. Ennyi gondolat futott át át agyán az élete a lábain múlott, hogy milyen gyorsan tud futni. Újabb lövést halott, bevillant, hogy esetleg nem is rálőnek, és elesett a lábához kapott érezte, hogy az újai között folyik a meleg vére. Szóval eltalálták méghozzá lábon talán direkt a lábát célozták vagy ha közelebb érnek egyszerűen kifogják végezni. Hamarosan kiderül. A férfi lehunyta a szemeit és békességet érzett a nagy vérveszteség miatt elájult.
Három terepruhás férfi vette körül felemelték és egy guruló ágyra rakták a sebet a lábán gondosan bekötötte az egyik férfi. Egy másik férfi tolta az ágyat ketten pedig jobbra, balra néztek mintha féltek volna valamitől.
- Jól szoplak? - kérdezte Gini.
Béla kinyitotta a szemét egy panziószobára emlékeztető helyen volt és Gini szopta a faszát. A férfi biztos volt benne, hogy a pokolba került és cseppet sem lepődött meg azon, hogy a nő miközben a gecit törölgette az ajkairól kiadta az utasítást, hogy van öt perced fuss az életedért. A férfi tudta, hogy az örökkévalóságig ez a jelent sor fog ismétlődni és soha sem fogja elérni a kibaszott kerítést. És akkor rájött, hogy Gini is a pokolban van, a szopni szerető nő is be van zárva ebbe az elbaszott világba. Talán a nőnek ez a büntetés, hogy folyton, állandóan le kell szopni annak a férfinak a faszát akit gyűlöl és mindig kap egy adag gecit.
- Mi van ha nem akarok futni? - kérdezte Béla.
Majd elfelejtette a kérdést és futott az életért, majd lelőtték és újra megismétlődött az egész. Újra leszopták és újra futott. A férfi rájött, hogy azokban a pillanatokban vannak tiszta gondolatai mikor a nő szopja, mikor Gini ajkai a faszához érnek, akkor kell kitalálni valamit. De nem is kitalálni egyszerűen akkor kell lelki erőt gyűjteni és rájönni, hogy ki lehet lépni az ördögi körből, csak akarni kell. Talán mindennek ez a titka, hogy csak akarni kell. Talán kopogni kell a saját ajtónkon és bátran bemenni, hogy önmagunkkal találkozunk és ha már tudjuk, hogy kik vagyunk akkor már nem hat ránk az illúzió. Gondolta Béla miközben nézte Gini fejét, mozgott mert szopott a nő.
Béla érezte a lábában a lövést újra elájult mikor kinyitotta a szemét újra csak a panziószobában volt és Gini szívta.
- Fejezd be a szopást, mert most felállok és zavartalanul kisétálok az épületből majd az udvarból.
- Itt kell maradnod. - mondta Gini.
Béla semmit sem válaszolt, elfelejtette a nőt az épületet a jelenetsort. Lesétált a lépcsőn majd egy laza félórás gyaloglással elérte az udvar kerítését. Megjelent egy kapu és kinyílt a férfi kisétált és megvakarta a tökét.
- Végül is jó dolog a pokol megtanított arra, hogy önmagam legyek, de valójában én tanítottam meg saját magam. - mondta. És akkor eszébe jutott Gini a nő őzike barna szeme csillogott mikor mondta, hogy muszáj téged leszopni. Béla tudta, hogy a kurva valószínűleg sohasem fog ráébredni hogy ki is ő valójában így lehet, hogy számára a pokol tényleg örökké fog tartani. De vajon kit szop le a jövőben? Nem tudni. De nem lehet mindent tudni. De biztos, hogy bőven lesz jelentkező.
A férfi egy sörre vágyott és Matild kocsmájára. Eszébe jutottak a pult mögött álló csirkék tulajdonképpen nagyon sosem érdekelték a férfit, de akkor ott már az udvaron kívül Béla hatalmas vágyat érzett arra, hogy az összes fiatal csajt leszopassa.
Matild a férfi fölé hajolt és hisztérikus hangon kiabált. - Újra van vérkeringése visszajött.
- Béla, mély hangon megszólalt. - A pokolban voltam cicám, köszönöm, hogy megmentetted az életem. Belül pedig arra gondolt, hogy ha nem találja meg önmagát és, ha nem jut ki az udvarból akkor Matild vagy bárki csinálhatott volna bármit.
Néhány nap lábadozás után a férfi újra a régi volt. Pszichés eredetű rosszul létett írtak a kórházba a zárójelentésére. Béla összetépte a papírt. - Rám sem nézhetnek. - mondta saját magának.


- Sört kérek Matildom.
- Hozom Bélám.
Így teltek a következő hetek. Majd a tudatos álombéli Susan újra megjelent a férfi szellemi horizontján. Valkoci is egyre többször jelentkezett, de Béla érezte, hogy újra csak Susannal fog este lefeküdni és reggel felkelni, ideje lenne már mindezt a valóságban is csinálni. Ideje lenne áthozni Susant a valóságba. De hogyan? Béla bement a bankba és újabb összeget vett ki, örömmel nyugtázta, hogy még van három millió forintja, jó lenne nem elkölteni az összeset. Jó lenne nem felélni az összes megtakarítást de egyszerűen nincs kedve dolgozni. Majd akkor fog dolgozni ha Susan a felesége lesz.
- Köszönöm. - mondta a férfi a bankos fiatal csajnak. A csajszi arcán félelmet látott.
- Vajon miért fél tőlem? - kérdezte a férfi saját magától és kilépett a verőfényes júniusi nyárba. 300 ezer forint volt a zsebében ez egy hónapig elég lesz még akkor is elég lesz ha néha elmegy kurvázni bár cseppet sem vágyott a kurvákra. A gépre vágyott ami segít előidézni a tudatos álmot. És már tudta jól, hogy hol van a gép, csak bejutni nehéz az épületbe ahol tárolják. Fegyveres őrök védik.
Ha a fekete ruhás nő nem hazudott, de miért hazudna? Végül is az ő érdeke is, hogy tudják használni a gépet. A férfi zsebében megcsörrent a telefon. Megnézte, Valkoci telefonál.
- Szia Cicám.- mondta férfi.
- Szia, ne cicáz. Van egy jó ajánlatom a részedre talán nem leszel olyan balfasz, hogy visszautasítod. Egy erdőben található vadászház körül kell a füvet lenyírni egy osztrák nő a ház tulajdonosa, nem rég lett özvegy nincs aki megcsinálja. Mielőtt megkérdeznéd igen bögyös, nyugodtan próbálkozz nála, biztos jól szop.
- Ittál?
- Rád gondoltam mert szeretlek, van sok szabad időd és jót fog tenni az erdei levegő.
- Az öreglány tud magyarul?
- Persze, magyar származású csak Ausztriába ment férjhez. Mikor tudsz menni? Kérte, hogy közöljek konkrét időpontot.
- Akár holnap is
- Rendben van.
- Reggel? Ja és hol van a vadászház, Győrtől 60 kilométerre, ha nagyon jó leszel ki viszlek autóval,üzletelni akarok a nővel.
- Tényleg bögyös?
- Reggel hétkor legyél a házad előtt. - mondta Valkoci és lerakta a telefont.
Másnap reggel a férfi ott állt a háza előtt, frissen borotválkozva, ránézett az órára már negyed 8 volt, a nők mindig késnek. Egy tűzpiros autó fordult be a Kodály Zoltán Utcába. Tüsi hajú nő szélesen mosolygott és előzékenyen belülről kinyitotta az ajtót a férfi ruganyosan beült.
- Szia Valkoci, köszönöm, a lehetőséget. Igaz barátom vagy.
- Szia Béla, igen a barátod vagyok. Mennyivel jobb mintha a baszótársad lennék. - mondta nevetve és rátaposott a gázpedálra majd fékezett. A lakótelep nem verseny pálya hamar kiértek a városból nem volt nagy forgalom.
- Autópályán megyünk? - kérdezte Béla.
- Igen. - válaszolt Valkoci.
- mindig a külső sávban mész?
- Cicám, 10 éves az autóm, szerinted?
- Értem, Cicám.
- Egyébként, hol ismerkedtél meg a gazdag öreglánnyal?
- Az egyetemre jár a fia, mielőtt megkérdeznéd, nem nincs lánya.
- Mivel foglalkozik?
- Nem tudom, annyit tudok, hogy a hobbija a vadászat a fia sem mesélte el, hogy mivel foglalkozik az anya. Mielőtt rákérdeznél, igen jóképű a fia és nem , nem akarok tőle semmit sem. Mikor találkoztam a nővel papírok estek aki a táskájából, műszaki rajzokat láttam. Valamilyen furcsa gépet ábrázoltak.
Béla felkiáltott- - Milyen gépet?
- Tudja a tököm. - válaszolt Valkoci.
- lehet, hogy olyan gépet tervez amire szükségem van.
- Lehet. - válaszolt Valkoci olyan hangsúllyal amivel jelezte, hogy részéről lezárta a témát.
- Amúgy jól vagy?
- Köszi Béla, jól vagyok. Na és te, hogy vagy? Még mindig a szadistába vagy szerelmes. Szerintem pokolra jut az a nő.
A férfi nem válaszolt, maga elé képzelte Gini arcát ahogy csöpög a szájából a geci. Muszáj szopnom.
- Szerintem a mennyországba jut.
- Te hallod jó lenne koncertre menni, van egy kurva jó zenekar. Kellemes pörgős rockot játszanak. A szóló gitáros kicsit hasonlít Angnus Youngra.
- Akkor érdekel a banda.
- Jövő héten lesz a koncert a Marcal városban. Na most jön a lehajtó, innen még 5 kilométer és a vadászházhoz érünk. Látod az ott már az erdő.
- Lehúzom az ablakot, jó az erdei levegő. Tulajdonképpen itt aludhatnánk az erdőben én ráérek, te pedig nem mész be az egyetemre.
- Megfogsz lepődni Béla mert én is ráérek.
- Tökéletes.
- Na már itt is vagyunk. Szálljunk ki. - mondta Valkoci.
A férfi kiszállt és eszébe jutott, hogy nincs fűnyírója de biztos akad majd a ház körül.
Egy ötvenes éveiben járó fekete rövid hajú kicsit duci nő tűnt fel. A férfinek nem kerülte el a tekintetét, hogy a nőnek kifejezetten nagyok a mellei. Fekete teljesen átlátszó felsőt viselt alatta pedig piros színű csipkés melltartót.
- Üdvözöllek benneteket- mondta és nyújtotta a kezét.
- Mi már ismerjük egymást. - mondta Valkoci. Majd hozzátette. - Ő itt Béla a megyei fűnyíró verseny örökös bajnoka. Mindhárman nevettek
- Béla vagyok.
- Orsolya.
Megpuszilták egymást.
- Gyertek be dobok fel egy kávét. A munka megvár, ha van kedvetek itt is aludhattok van vendégszobám. Nyugi nem harapok.
A vadászház nagyon otthonosan volt berendezve a falakon trófeák voltak, szarvasok, őzek, muflonok.
Orsolya látta, hogy Béla nézi a trófeákat.
- Szegény férjem lőtte őket. A vadászat volt a szenvedélye, ahol most vagyunk ez egy magánerdő és én vagyok a tulajdonos, este majd sétálunk egy jót. Persze ha van kedvetek, süthetünk szalonnát is.
Valkoci szájra mosolyra húzódott gyorsan odakapta a kezét, hogy ne vegyék észre, a fiatal nő látta, hogy Orsolya úgy mustrálja Bélát mintha egy trófeás vad lenne. Csak az a hülye nem veszi a jeleket. Ma este belemárthatja a lompost. - gondolta Valkoci és próbált komoly arckifejezést vágni.
- Valami baj van kedvesem?
- Semmi baj nincs, csak eszembe jutott valami.
- Értem. - válaszolt Orsolya.
Kifőtt a kávé körül ülték a nappaliban található étkező asztalt és kávéztak.
- Megmutatok mindent a fűnyírót, a benzint, olajat, van fűkasza is. Megmutatom, hogy mit kel csinálni, utána nekem be kell menni a városba délután jövök vissza.
- Akkor ketten maradunk a vadászházba? - kérdezte Valkoci.
- Ez a helyzet kedvesem.
Béla megtudott mindent több focipálya méretű területet kell le nyírni majd a sövényeket is rendbe kell tenni, pár tuját is.
- Na és én mit csináljak? - kérdezte Valkoci.
- Kedvesem a hűtőben találsz mindent dobj össze egy könnyű ebédet. Bort is találsz. - mondta Orsolya és nagyot kacsintott. Valkoci egy pillanatra arra gondolt, hogy Orsolya leszbikus.
Az ötvenes éveiben járó nő beült a luxus terepjáróba és elhajtott.
- Na Bélám ketten maradtunk, nyírd le a füvet mire visszajön az öregasszony
- Most mi a bajod?
- Olyan szemekkel nézet rám, mint aki kiakar nyalni a konyhaasztalon.
Béla nem válaszolt. Elkezdte a fűnyírást. Valkoci pedig körülnézett a hűtőszekrényben. Úgy döntött, hogy összedob lecsót, reggelinek jó lesz.
Csörögöt a telefont, felvette. Orsolya hangját hallotta. - Küldök ki kaját futárral, nem kell ám főznöd. - mondta
- Úristen ez a nő gondolatolvasó.
- Tessék?
- Semmi, semmi Bélának szóltam.
- Délután megyek, puszi kedvesem.
Valkoci nézte a csajos rózsaszínű telefonját és megszólalt. - Puszild Bélát.
A férfi gyakorlott volt a fűnyírásban gyorsan ment a munka. Pár óra munka után megállt akkor jóízűen elfogyasztották a lecsót.
- Tele pocakkal jobban megy a meló. Nagyon jót tettél velem,hogy idehoztál. Nagyon jó barátok vagyunk.
- Próbálunk azok lenni.
Béla nem válaszolt hanem kilépett a vadászházból és folytatta a munkát. Pár tuját még meg kell nyírni majd a nem túl hosszú sövényt. Egy órás munka, ha nagyon lassan csinálj akkor is csak másfél óra. Délután háromra kész lesz.
Vakoci tűnt fel. - Tessék egy dobozos sör. Jó hideg.
- Köszi.
- Kurva meleg van, láttam a vadászház mögött napozóágyat, naptejem van, szerintem napozok.
- Bekenjem a hátad?
- Igen.
Béla bekente Valkoci hátát és folytatta a fűnyírást. A fiatal csaj miközben feküdt a napozó ágyon arra gondolt, hogy Béla nagyon sokat változott. Már nem kap a cicik után. Talán hiányzik, hogy nem kap a cicim után?
- Kellenek az ilyen napok is. - gondolta Béla miközben az utolsó tuját vágta. Munka után letisztogatta a fűnyírót és a sövényvágót majd mindent visszavitt a garázsba.
Valkoci is befejezte a napfürdőzést, talált egy mobil zuhanyzót és annak a segítségével lezuhanyzott majd friss,lenge nyári ruhákat kapott magára, kényelmes sortot és egy mélyen kivágott felsőt. Béla mindeközben a garázsban nézegette a falra kirakott meztelen nős képeket.
Már messziről hallották a terepjáró hangját. Orsolya szépen beparkolt a garázsba, úgy tűnt, hogy ma már sehova sem fog menni.
- Látom, hogy a fű tökéletesen le van nyírva a tuják is szépek és a sövény még soha nem volt ennyire egyenes. Uram, ön egy zeni.
- Örülök, hogy tetszik. - válaszolt Béla és zavarban volt.
- Megtaláltam a mobilzuhanyzót és a napozóágyat remélem nem baj, hogy használtam? - kérdezte Valkoci.
- Ugyan már, hogy lenne baj? Ne butáskodj. A vacsorát este nyolca rendeltem meg bélszínt francia pezsgővel. Gondoltam rá, hogy egy cigány zenekart is igénylek, ne nevesetek komolyan gondoltam. Jó ám hegedűszót hallgatni miközben vacsorázunk.
- Amíg este lesz fogyaszthatunk egy kis aperitifet, bár még talán korán van, csak délután négy órát mutat az órám.
- Pokoli meleg van. - mondta Valkoci.
- Nyár van.
- Este nem tudunk maradni, fontos elintéznivalóm van. - jelentette ki a fiatal nő.
Béla csodálkozva nézett.
- Megértem, na és a fiatal ember marad estére?
- Nem, mert a barátommal mennék.
- Rendben van, előbbre hozzuk a vacsorát mondjuk délután 5 órára. Szeretném ha jól lakottan távoznátok, nagy segítséget kaptam tőletek én nem tudtam volna lenyírni a füvet. És a környékbeli falukban nem vagyok ismerős, sok férfi van, de egyikbe sem bízom annyira, hogy idehozzam őket. Ezért is nagyon örülök, hogy Béla vállalta.
- A fia mikor fejezi be az egyetemet?
- Talán jövőre. Ha nem halaszt évet, tervezi, hogy elszegődik hajóra pincérnek, szeretne pénzt keresni bár nincs rászorulva. Makacs mint az apja volt.
- Mit tanul? -kérdezte Béla.
- Földmérő lesz. - válaszolt Orsolya.
- Geológus. - szólalt meg Valkoci.
- Bekapcsolom a klímát a vadászházban, kicsit pihenünk és mindjárt 5 óra lesz.
Tényleg hamar 5 óra lett, egy fiatal srác hozta ki a vacsorát. Valkoci csodálkozva nézte, hogy a fiú milyen rutinosan mozog a vadászházban, szépen megtalálta az étkezőasztalt. Úgy tűnik, hogy nem először jár itt. - gondolta a fiatal nő.

Ették a finom bélszínt, itták a finom francia borokat és beszélgettek.
-Orsolya, gépekkel foglalkozol?
- Hogy jutott ilyen kérdés az eszedbe, Béla?
- Jobb ha nem mondom el.
- Válaszolok neked szívesen igen gépekkel foglalkozom amik segítik a tudatos álom előidézést.
- Erre lenne nekem szükségem.
- Na de miért?
- Átakarok valakit hozni az álomvilágból.
- Ilyet nem szabad csinálni. -mondta Orsolya és egy nagy húsdarabot bekapott.
- Szabad vagy nem szabad ezen már túl vagyok. Ki a faszom mondaná meg hogy mit szabad és mit nem szabad? - kérdezte Béla.
Senki se válaszolt, némát ették a vacsorát. Finom volt a bélszín és a francia borok.
Valkoci említette, hogy gépekkel foglalkozol. - mondta Béla.
Orsolya csodálkozva nézett.
- Honnan tudsz te erről Valkoci? - kérdezte.
- Véletlenül láttam, hogy kiestek a táskádból papírok és azokon voltak műszaki rajzok, gépeket ábrázoltak.
- Értem.
Mindannyian érezték, hogy nem érdemes tovább beszélni a témáról.
- Ma kellemes idő volt. - mondta vidáman a fiatal csaj.
- Igen ráadásul ma menstruálok. - jegyzete meg Orsolya.
Ették a finom vacsorát enyhe déli szél fújt az erdőben már este 6 óra volt de a nap még javában fent volt az égen. Szikrázott és melegen sütött.
- Finom volt a vacsora. Mondta Valkoci olyan hangsúllyal ami ne hagyott kétséget menni szeretne, talán Béla még vettet egy utolsó pillantást a csipkés vörös melltartóra esetleg a gépről is fog kérdezni de ezek már csak utójátékok. Csak a búcsúzáshoz vezető lépések.
A vadászház ajtajában megálltak. - Köszönjük a vacsorát.- mondta Valkoci.
Béla mosolygott és utoljára megnézte Orsolya csipkés melltartóját. Haza felé az autóban beszélgettek.
- Örülök, hogy Győrbe élünk. - jegyezte meg Béla.
- Na és miért örülsz?
- Szeretlek.
- Te Susant szereted én csak a barátod vagyok. Érted csak a barátod vagyok.
- Értem.
Gyorsan hazaértek, Béla mielőtt kiszállt az autóból puszit adott a fiatal csajnak
Másnap újra találkoztak, este Béla lakásán voltak.
- Végre kettesben vagyunk Valkoci.
Igen, Bélám. Na és mit szeretnél? Egész nap könyörögtél hogy este menne fel hozzád végül beadtam a derekam.
- Tudod jól, hogy mit szeretnék.
- Hülye vagy. Inkább beszéljünk a gépről. Mit tudsz róla?
- Semmit sem. Bele kel feküdni és akkor pörög nagyon jól segíti a tudatos álom előidézését. Szeretem az újra melegített káposztát.
- Tudom, és a Puff a bűvös sárkányt is szereted.
- Szeretném felmelegíteni a kapcsolatunk. Szeretném ha itt aludnál, végül is sok jót tettem érted. Sokszor egész este beszélgettem veled mikor kundalíni szindrómád volt.
- Már rég volt Béla.
- De igaz volt. Igaz, hogy régen sem értettem, hogy mi a kundalíni szindróma.
- Én meg tudom, hogy örökké él a sárkány.
- Értem.
- Nem érted. Lapozunk. Miért akarod fel melegíteni a kapcsolatunk?
- Mert pina hiányom van, hónapok óta nem jutottam lyuk közelbe.
- Nem tudom, hogy, miért mondod ezt.
- Úgy beszélsz mint a szadista Susan, pontosan úgy. Semmit sem értesz, hogyan a faszomba kellene elmagyaráznom? Sajnos rá kell jönnöm, hogy nem tisztelsz engem abszolút semmi tisztelet nincs benned az irányomba ezért megkérlek kedves Valkoci, hogy takarodj a lakásomból.
- Rendben van.
- Rendben van? Ennyit tudsz kinyögni te hülye kurva. Rendben van? Mi van rendben te fasz!
Valkoci némán kisétált a lakásból Béla szótlanul nézte és sajnálta, hogy nem sikerült a randi. Azon gondolkodott, hogy vajon Valkocival van baj, vagy saját magával? Így is úgy is szar az egész.
De legalább egy új nap jött, egy új nap mikor nem kell menni dolgozni még bőven tart a megtakarított pénz és némi munkanélküli járadék is csörgedez, kevés de a semminél több. Béla a reggeli kávéját szürcsölte és tervezte a napját. Délelőtt Matild kocsmája lesz a program, Délután pedig jó lenne kimenni Valkoci anyához, jó lenne ha jósolna bár talán ez nem jó ötlet. Béla megitta a kávéját és indult Matild kocsmájába
- Szia Matild!
- Szia Bélám!
- Sosem szólítottál még Bélámnak.
- Akkor épen itt az ideje.
- Sok mindenek itt lenne már az ideje, a fekete ruhás nő járt a kocsmába mostanában?
- Nem, úgy tűnik, hogy felszívódott.
- Most hova mész Béla?
- Bocs de sietnem kell, eszembe jutott valami.
Béla kirohant a kocsmából és a kezébe fogta a telefonját majd visszarakta a zsebébe és futott hamarosan egy szexshop elé ért régen ott vett pornó magazinokat sőt párszor még a videófülkékbe is betért. Ott állt a vegyesbolt előtt ahova gyerekként járt. Ne habozott benyitott és hadarta az eladónak aki egy negyvenes éveiben járó férfi volt, hogy Ginit keresi.
- Milyen Ginit? - kérdezett vissza az eladó.
Béla kirohant az épületből vissza a kocsmába. - Matild voltam a sarki vegyesboltba és kerestem valakit.
- Kit kerestél Béla?
- Mikor rosszul voltam vele találkoztam tudod mikor kómában feküdtem.
- Nem tudom mert soha sem mesélted
- Lényeg, hogy nem találtam tehát nincs a vegyesboltban soha sem volt ott.
- Még mindig nem értelek.
- Hazudott nekem odaát. Tudnak hazudni odaát erre jöttem rá.
- Fizetek neked egy sört.
- Köszönöm.
Béla gyorsan megitta a sörét és úgy döntött, hogy sétálni fog elbúcsúzott Matildtól és kilépett a kocsmából.

 

Susan az egyetemen a jegyzeteit rakosgatta nagyon várta, hogy kezdődjön a előadás végül is a globalizáció az egyik kedvenc témája, arról fog szakdolgozatot írni csak úgy hobbiból. Az egyetem vendég oktatónak meghívott egy külföldi szaktekintélyt aki nagyon sok éve kutatja a globalizációt. Valkoci mosolyogva várta az előadást kezdetét és csodálkozott, hogy kevés diák van az előadóban úgy tűnt, hogy nem sokan érdeklődnek a téma iránt. Végül is nem kötelező részt venni az előadáson csak fakultatív program. Egy fekete, magas ötvenes éveiben járó férfi beszélt magyarul de nagyon erős angol akcentussal. A szülei a forradalom idején disszidáltak az Usába ő már ott látta meg a nap világot. Szépen megtanult az angol mellet magyarul is. Susan élvezte az előadást.
Utána kicsit kiült az egyetem udvarába egy padra és élvezte a jó időt. Egy újságot vett észre belelapozott Bélát látta az egyik oldalon, Még mindig a mozdony baleset volt a téma. Susan undorodva eldobta a lapot egyszerűen nem akart tudni a férfiról és már sajnálta, hogy kiült az udvarra. Gyorsan visszasietett az előadó terembe.
Délután három órakor lépett ki az egyetem kapuján és egyenesen hazafelé indult, tudta jól, hogy a párja már otthon van. Nem is kellet csalódni már rég otthon volt sőt Bolognai tésztát is készített. Hűvösen üdvözölték egymást. Susan lezuhanyzott és evett egy keveset nem igazán volt étvágya csak csipegetett. A férjével esélytelen beszélgetni pedig lenne miről de most is dolgozik sőt fél éjszaka dolgozni fog a laptopja előtt. Mindig a munka a legfontosabb. De mikor megismerte már akkor is a munka volt a legfontosabb de akkor valahogy ez nem tűnt zavarónak.
Susan szokás szerint egyedül feküdt a hitvesi ágyban a férje hajnali egyik kettőig dolgozni fog ő pedig gondolkodhat. Na de miről ? Arról, hogy gyűlöl valakit akinek Béla a neve? Elégé kusza gondolat, nem kellene gyűlölni senkit sem de inkább a gyűlölet mint a szégyen. Susan éjfél körül elaludt.

 

 

Béla is éjfél körül aludt el és remélte, hogy tudatos álma lesz, de reggel felébredve sajnálattal vette tudomásul, hogy egyáltalán nem volt tudatos álma. Türelmesnek kell lennem. - mondta saját magának mikor kinyitotta reggel a szemét. Lezuhanyzott ivott egy kávét majd indult Matild kocsmájába. Tulajdonképpen a tegnapi nap ismétlődik. Minden nap ugyanolyan semmi változás nincs.
Béla megitta a 3 korsó sörét a kocsmába kézcsókot adott Matildnak és kilépett a kocsmából, nem volt kedve beszélgetni, mit is mondhatna? Ugyanazt ami tegnap volt semmi sem változott csak egy nappal idősebb lett.
Nézte az ismerős házakat a Kodály Zoltán utcában és elhatározta, hogy vesz magának egy biciklit és azzal fog kitekerni Valkoci anyához. Már nagyon régen tervezi, hogy kimegy, jó lenne jósoltatni. Ez járt a fejében.
Megvette a biciklit és már tekert is Valkoci anyához. Trekking bicajt vett út közben megállapította, hogy nagyon kényelmes. Valkoci anyja otthon volt, a férfi látta a nő szemében a csodálkozást de bebocsájtást nyert, Béla ne habozott és a lényegre tért. -szeretném ha jósolnál nekem.
- Túl éretlen vagy hozzá.
- Magyarul túl hülye?
- Úgy is lehet mondani,
- Az emberiség pedig a világ kormányhoz hülye szóval ne szórakozz velem, jósolsz vagy itt hagylak a francba.
- Jósolok, hozom a gömböt.
Éva kiment a konyhából a férfi türelmesen várt. Pár perc múlva a nő már a gömbbe nézett, egy egyszerű gömb volt külalakra olyan amit bármelyik boltban meg lehet kapni.
Éva nézte és beszélt.
- Sikerélményed lesz, elfogsz venni egy nőt feleségül.
- Szopatsz? - kérdezett a férfi és csodálkozott, hogy ilyen hangot üt meg Évával szemben a nő azonban nem zavartatta magát nyugodt hangon folytatta,
egy szép nőt fogsz elvenni feleségül méghozzá templomban a szülőfalud templomában. - Nincs szülőfalum, Győrben születtem lakótelepi huszár vagyok.
- Ne szólj közbe lehet, hogy következő életed látom vagy az előzőt, vagy az anyád hazudott neked és nem igaz,hogy Győrben születtél.
- Folytasd kérlek.
- Fekszel egy gépbe ami forog a fejed körül és nevetsz. A lábadon nincs zokni.
- Milyen színű a gép? Milyen zokni?
- Férfi zokni. A gépbe csak zokni nélkül lehet belefeküdni és most kérlek távozz meguntam a primitív viselkedésed nem tudom, hogy az idióta lányom mit kedvel benned te görény!
- Rendben van megyek, szia!
Béla felállt és kiviharzott a házból remélte, hogy a nagytestű fekete kutya nem fogja az útját állni, lehet, hogy ha a torkának ugrana akkor Éva nem is szólna rá az állatra hagyná, hogy harapdálja a torkát. Talán nem gyűlölet ez hanem egész más, egyszerűen olyan dolgot látott amit nem akart elmondani. De milyen jós aki nem beszél? könyörögni kell, hogy beszéljen. Viszont a zokni biztos, hogy valós dolog még akkor is ha bután hangzik, és tényleg igaz, hogy forog a gép, Már több helyről hallotta ezt az információt és mindenki nem tévedhet. Forog a föld és forog a gép.
Béla miközben biciklizett azon gondolkodott, hogy vajon miért forog a gép? Hol található? Eszébe jutott a fekete ruhás nő, múltkor késő este találkozott vele az utcán mikor varázserővel rá vett egy csajt, hogy szopja le és a csaj le is szopta.
- Részeg voltam, lehet, hogy le sem szopott csak képzelődtem, arra gondolni sem akarok, hogy az öregasszony szívott le. Semmi kedvem inni, egyszerűen nem akarok pedig olyan érzésem van, hogy az idős nő csak akkor bújik elő ha részeg vagyok. Tehát be kell basznom. Matild kocsmája nem jó, már így is mindig avval basztat, hogy alkoholista vagyok, Veszek a boltba vodkát és elszopogatom a parkba remélem, hogy a rendőrök nem fognak basztatni. Utána pedig sétálni fogok a szokásos utcába és tudom, hogy megfog jelenni az idős nő a szokásos fekete ruhájában, Ezúttal kifogom faggatni, mindent tudni akarok amit ő tud a gépről. Jó lenne tudni, hogy kik és miért építették? Sok kérdés van. Akut problémám pedig, hogy nem tudok Susannal álmodni egyszerűen nem megy, már lassan fél éve, hogy álmomban leszopott, hol van már? Valahogy eltűnt az álmokból. Márpedig ha onnan is eltűnik akkor biztos, hogy nem fogom megtalálni, hova mehetnék utána? Asztrál világba, ennyire azért nem akarok belemászni vagy a túlvilágra? Egyáltalán léteznek ezek a helyek? - Béla így beszél miközben tekerte a biciklit.
Még a tudatos álmot is nehéz előidézni, akkor milyen nehéz lehet egy asztrál utazás. - gondolta és szarvasokat látott maga előtt ugyanis földúton tekert egy pillanatig csodálkozott nem értette, hogy hogyan került a földútra, de lassan összeálltak a mozaikok egyszerűen a hosszabb úton teker vissza városba és annyira elgondolkodott, hogy nem figyelt a környezetre, a szarvasok viszont szépek, Béla leszállt a bicajról és nézte az állatokat négy nagy szarvas lassan sétált át az úton.
- Szép nagy agancsuk van.
Elővette a telefonját de mire beállította a fényképezőjét addigra az állatok eltűntek. Fél óra múlva már a lépcsőház előtt volt, úgy döntött, hogy felviszi a bicajt a lakásba, bőven elfér, nő meg már hónapok óta nem járt a lakásán, senki se fog szólni, hogy mit keress egy bicikli ott? Béla fél szemmel látta, hogy özvegy Savanyú né kint ül a szemközti lépcsőház előtt. A férfi tudta, hogy az öregasszony figyeli őt. Legalább most meglepetést okozott a biciklire biztos, hogy nem számított kevésbé lenne meglepve ha két részeg kurva tántorogna a férfi mellet de azoknak az időknek már vége. Már több éve úriember lett, Savanyúné pedig nem öregszik. A vendégszobába lerakta a bicajt, ami a nagy szoba volt, bement a kisszobába és ledőlt az ágyra és nézte a plafont. Később rakott fel magának kávét majd miután lefőtt. Leült az íróasztalához és elhatározta, hogy szerelmes levelet fog írni Susannak, nem fogja neki elküldeni. Egyszerűen csak jó lesz a gondolatait összefoglalni. Sosem árt a gondolatainkat összefoglalni. Keresett a fiókban egy tollat és neki állt a levélírásnak.
Kedves Susan.
Szerelmes vagyok beléd, nyugi csak viccelek. - Béla nézte az első mondatot és elképzelte, hogy ezt neki írta valaki.
Összetépte a papírt és csalódottan nézet maga elé.
Valkoci csengetett fel a férfi gyorsan beengedte.
- Ne haragudj Béla, hogy zavarlak de szeretném ha elmesélnéd, hogy mit érzel orális szex közben?
- Meséljem el, hogy milyen érzés mikor leszopják a faszom? Nagyon szürreális a kérdésed, olyan mint egy álom. Még is miért szeretnéd tudni?
- Erről írok szakdolgozatot.
- Arról, hogy egy férfi, hogy érzi magát mikor leszopják?
- Igen.
- Dobok fel egy kávét utána mesélek. Bár nem rég főztem.
- Én pedig bekapcsolom a magnót.
Megitták a kávét és Béla mesélni kezdett.
-Nyilván ahány nő annyiféle szopás nem lehet az élményt általánosítani, vannak olyan nők akik fogaznak olyankor egy férfi pokoli kínokat él át. Vagy csak néha fogaz de akkor is rossz. Orális szex alatt a nemi szerv szájjal történő ingerlését értjük, a sok üres járat mikor a nő kézzel rángatja a faszt szintén nem jó. Ami a legfontosabb, hogy szívja a nő finoman de még is erősen, számomra ez okoz fantasztikus nagy kéjérzést a szívás. Szívjanak a csajok mint a porszívók. Nyilván a nyelvük is pörögjön és hosszasan szopjanak ne csak rövid ideig. Tegyék oda magukat vagy ne csináljanak semmit se. Milyen érzés? Folyamatos mert folyamatosan érik az ingerek a faszt. Úgy képzeld el mikor orgazmusod van de nem csak egy pillanatig tart hanem 15, 20 percig amíg szopnak.
-Köszönöm a válaszod. Természetesen csak hülyültem, nem írok szakdolgozatot a szopásról.
- Én meg elhittem neked.
- Legalább addig sem gondoltál másra.
- Valahogy úgy.
Kicsit még beszélgettek majd a csaj elbúcsúzott kora délután volt. Béla várta az estét , este fontos találkozója lesz és remélhetőleg fontos információkhoz fog jutni. Hamar eljött az este, Béla már otthon megivott egy üveg vodkát és kint az utcán műanyag üvegből bort, érezte, hogy részeg. Elsétált abba a bizonyos utcába ahol egyszer már megjelent neki a fekete ruhába öltözött idős nő. Egy szemeteskuka mellé állt és várt egyik kedvenc dalát fütyörészte és elhatározta, hogy türelmesen fog ácsorogni ha kell órákon át is. Várt, közben este lett, megnyúltak a fények pár patkány futott és természetesen pár kóbor macska is feltűnt. Bélának a macskákról eszébe jutott a kedvenc meséje. Rég volt. Akkor még a szülői házban lakott a szülei sokat veszekedtek. Feltűnt az idős nő lassan jött, fekete hosszú kabátot viselt. Béla kilépett a szemetes kuka takarásából és határozott hangon megszólalt. - Szép jó estét kívánok öreganyám.
- Anyás picsája az öreganyád- válaszolt az idős nő társalgási hangon.
Béla már bizonytalanabb hangon válaszolt. - Elnézést kérek, sok stressz ért mostanában.
- Mit akarsz, feltételezem, hogy engem vártál?
- Elfogadom a segítségét.
- Be vagy baszva?
- Kicsit ittam.
- Be vagy baszva alig tudsz beszélni.
- Segít vagy nem?
- Gyere velem.
- Hova?
- Telefonálj egy taxinak, elmegyünk valahova ne félj. Kimegyünk az erdőbe mutatok valamit.
- Nem szeretnék odamenni.
- Csak vicceltem. Gyere beülünk egy kocsmába, bár lehet, hogy téged be se engednek annyira be vagy baszva.
A közelben volt egy kocsma beültek, az idős nő rendelt magának egy fél vodkát, Béla üdítőt kapott.
- Majd ihatsz ha elmondtam. - Értem. - válaszolt.- Béla.
- Először is a nevem tanuld meg. Gini a nevem, minden tudok vagy maradjunk annyiban, hogy szinte mindent. Nyomoztam utánad. Tudni akartam, hogy ki volt az a fasz aki megölte a húgom.
- Balesete volt, túl közel volt a mozdonyhoz. Egyébként mostanában gyakran találkozom a Gini névvel.
- Most ne szólj közbe.
- A húgom volt a boszorkányok királynője.
- Komolyan?
- Csak vicceltem. Egy álarcosbálban volt aznap éjjel azért volt beöltözve boszorkánynak, én pedig azért járok fekete ruhában mert rocker vagyok, kedvenc zenekarom a Tankcsapda. Ez az igazság. Mivel nyomoztam utánad így tudom, hogy jó ember vagy, vétlen vagy a balesetben és tudom, hogy van egy célod megakarod szerezni a gépet, legalábbis használni akarod, én ebben tudok neked segíteni de nem a két szép szemedért. Nekem is szükségem van a gépre én is beakarok feküdni, nekem is van célom. Tudom, hogy neked a célod, hogy az álombéli Susant áthozd és leszopjon téged.
- így van. - helyeselt Béla.
- A gép Győrben van egy titkos helyen őrzik, egyik este be kell törni és meg kell szerezni, egy több szintes épületben található. Minden szinten vannak őrök őket le kell győzni, kérdezni fognak mint egy mesében és tudni kell a választ, ha tudod akkor tovább engednek ha nem tudod akkor megölnek ilyen egyszerű. Megér neked ennyit, hogy egy kurva leszopjon?
- Igen. Hogy szólíthatlak?
- Feketeségnek, a valódi nevemen ne.
- Gini a valódi neved?
- igen.
- A több szintes épület egy elhagyott környéken van, egyenlőre nem mondom meg, hogy hol mert felesleges tudnod és csak veszélye sodorna téged a tudás. Amire szükséged lesz, ezeket most próbáld megjegyezi, zseblámpa, de olyan aminek tényleg nagy fénye van, jó erős kötél, gumi óvszer.
- Cumióvszer minek?
- Majd megtudod.
- Más nem kell?
- Nem. Te ne keress engem majd én fogok jelentkezni, nyugi nem kell sokat várnod hamarosan befeküdhetsz a gépbe. Most mennem kell.
Az idős nő fel állt az asztaltól és kisétált a kocsmából. Béla látta, hogy a vodkájához hozzá sem nyúlt a férfi egy hajtásra megitta majd rendezte a számlát. Az üdítőjéhez nem nyúlt.

 

 

 

Valkoci, élvezte a napsütést az egyetem udvarán és hirtelen rossz érzése lett, megfordult Susant látta a nő egyenesen ő rá nézett majd hirtelen elkapta a tekintetét. Valkoci visszafordult és próbálta elfelejteni Susant, tulajdonképpen semmi baj nincs vele. Arról nem tehet, hogy a barátja a Béla a csajnak udvarol és mindig kosarat kap. Arról sem tehet, hogy Susan szadista. Susan egyszer látta, hogy a nő földhöz csapott egy leveli békát és jót nevetett. Mindig rosszul lét kerülgeti ha ez eszébe jut, egy bokor mögül látta, szerencsére Susan nem vette észre, azóta biztosan tudja, hogy szadista és nem normális, Bélának természetesen nem mondta el az esetet. Az a hülye még venne békákat, hogy azokat is földhöz tudja csapkodni ennyire kiakarja szolgálni a nőt, az eleven húsát kitépné. Csak azért hogy Susanak adja. Egyik se normális, viszont Béla a barátja. Újra hátrafordult Susan már nem volt sehol megkönnyebbülten felsóhajtott. Felállt és visszament az előadóba egy előadást még végig kell ülni, mire vége lesz még csak dél lesz. A délután teljes mértékben szabad. Talán elmegy egyet sétálni a Marcal parton. Ilyen dolgok jutottak az eszébe. Délben mikor kilépett az egyetem kapuján hét ágra sütött a nap. Ahogy eltervezte sétált a Marcal parton és élvezte a jó időt. Mikor már nagyon melege volt akkor behúzódott az árnyat adó fák alá. Egy biciklis jött vele szembe, egy fiatal férfi volt, szó nélkül elhajtott, páran horgásztak. Fácánok riadtak fel a bokrokból. Valkoci leült a Marcal partra és nézte a vizet. Nézte ahogy folyik, arra gondolt, hogy otthon van ez az otthona.

 

Győrben pénteken és a hétvégén mindig nagyobb a forgalom, sok autó, busz közlekedik és biciklis is sok van. Ady városi tó mellet sok ember ült élvezték a jó időt. A Kodály Zoltán utcában sokan sétáltak, a város élt, lélegzett és nyár volt. Sokan indultak a Balatonra. Nincs messze Győrtől, autóval csupán egy óra. Béla nem tervezte, hogy elutazik a Balatonhoz az este mégis a Balaton parton érte. Hirtelen ötlettől vezérelve beledobált egy táskába fürdőgatyát, napszemüveget, naptejed , papucsot és már indult is a közeli buszváróhoz. Nem is kellet sokat várni már jött is a busz és vitte Balcsihoz.
Béla nézte a vizet, úgy nézte ahogy Valkoci vagyis átszellemülten. Majd a bikinis nők kötötték le a figyelmét. Sokan voltak a strandon a férfi nagy örömére sok nő monokiniben napozott. Béla boldogan legeltette a szemeit a domborulatokon. Evett egy tejfölös lángost mellé legurított 3 korsó sört. Majd odalépett egy szőke hajú szépséghez.
- Szia, ideülhetek? - kérdezte a férfi.
- Igen, és ha már ideülsz bekenhetnéd a hátam. - válaszolt a nő.
Béla bekente a formás női hátat
- Béla, a nevem.
- Gini.
A férfi csodálkozva nézett.
- Most mit nézel így nem láttál még ciciket?
- Semmi. - válaszolt a férfi zavartan. Majd így folytatta. - Ha akarod meghívlak egy fagyira, ha nincs a közelben egy féltékeny férfi.
- Nincs. Már fél éve szingli vagyok.
- Nekem sincs párom
- Elváltál?
- Igen. - válaszolt Béla és csodálkozott, hogy hazudott. Sosem volt nős, de előző életében talán igen, bár lehet, hogy akkor férje volt.
A nő magára kapott egy kendőt és indultak a fagyizóhoz.
- Gini, milyen fagyit kérsz?
- Málna, eper, vanília.
Béla saját magának is kért. - Csoki, rumos dió, szilva.
Jóízűen nyalták a fagyit a fagyizó előtti padon egy nagy napernyő árnyékában.
- Esti programod van? - kérdezte a férfi.
- Talán áttekerek Fűzfőre és vissza.
- Szívesen veled megyek bár már ittam három korsó sört.
- Akkor ne gyere, lehet, hogy én sem megyek. - mondta Gini és mélyen a férfi szemébe nézett.
- Séta hajózhatunk. - javasolta Béla.
- Remek ötlet. - válaszolt Gini és nagyot nevetett
A sétahajón nézték a naplementét.
- Gini, gyönyörű cicid van.
- Jó humorod van. Ha akarod leszoplak.
- Komolyan?
Gini nagyot nevetett. Majd megszólalt. - Nyár van és mi itt vagyunk a világ közepén séta hajózunk a Balatonon és szikrát szór az éj.
- Értem.
- Béla, mi bajod van? Igyál még sört talán jobb hangulatod lesz. Mi bánt téged?
- Semmi.
- Még pár perc és kiköt a hajó addig talán eltudjuk egymást viselni. - mondta Gini.
Béla arra gondolt, hogy a ringatózó hajón Gini leszopja. De akkor miért nem poénkodok vele? Nem értek a nőkhöz de még én is látom, hogy ez a nő baszni akar, lucskos lehet a pinája. Csak a vezényszavamra vár, hogy rakd szét a lábad. Talán nem akarom megcsalni Susant? Milyen hülyeség ez? Neki férje van baszik rám. Béla szorosan átkarolta Gini karcsú derekát a nő megremegett.
Este találtak egy jó helyet a strandon a nagy fák eltakarták őket. Szeretkeztek és nagyon élvezték, Béla jó ötletnek tartotta, hogy eljött a Balatonra. Gini rutinosnak tűnt egyáltalán nem zavarták a nomád körülmények és még a szúnyogok sem. Élvezte a férfi mozgását , ahogy Béla egyre beljebb hatolt a nedves hüvelyben a férfi arca a csillagok fényénél nagyon markánsnak tűnt. Gini nézte a férfi barna szemeit és élvezte a férfierőt. Béla a sok sör ellenére jó formában volt, aminek mindketten örültek. Többször váltottak pozíciót végül Béla hangosan nyögött, a közelben sétáló fiatal pár illetten nézett a hang irányába. Látták, hogy mozog a bokor talán tudták is, hogy emberek szeretkeznek ott. Gini rutinosan zsebkendőt vett elő megtörölgette magát majd Bélának is adott.
-Fürödjünk, és utána újra akarlak Édesem. - mondta a férfi.
Gini válaszképpen nagyot nevetett és ledobta a bikini felsőjét felszabadultan futottak be a vízbe hangosan nevettek és nem zavarta őket, hogy páran figyeltek a partról. Nyár volt, meleg volt és két fiatal fürdött a Balcsiban, nincs ebben semmi meglepő.
- Imádom, hogy megismertelek, Gini.
- Én is imádom, Béla.
- Jó a víz.
- Valamibe beleléptem egy kis kőre.
- Ha akarod adok puszit a lábikódra.
- Jól fog esni. Hol alszunk?
- vettem ki szobát egy panzióba, kellemes hely az udvaron van birsalma fa. Kívánlak Édesem.
- Én is kívánlak téged.
- Fussunk a panzió szobába.
- Fürödjünk még, olyan jó a víz és jó nézni a csillagokat, régebben asztrológiával foglalkoztam. egyébként Kos a csillagjegyem.
- Nekem is kos. - válaszolt Béla.
- Látod akkor összeillünk.
Kijöttek a vízből és indultak a közeli panzió szobába. Az udvaron sétálva Gini megjegyezte, hogy igazán szép a birsalma fa. Béla egy csokor vörös rózsát rendelt a szobába, a fiatal nőnek nagyon tetszett mosolyogva nézte, majd ledobta a bikinijét és teljesen meztelenül állt Béla előtt.
-Lezuhanyoznák mielőtt neki állunk. - mondta.
A férfi úgy döntött, hogy külön zuhanyzik le egyébként is kicsi a zuhanyzó. Miután Gini végzett Béla is lezuhanyzott, és lefeküdt a nő mellé a kényelmes ágyra. Az ablakot kinyitották.
- Szomjas vagyok. - mondta a nő.
- Van dobozos sör, üdítők. Mit kérsz?
- Egy pohár sört. Köszönöm
Ketten megittak egy dobozos sört.
- Most pedig feküdj le, és hunyd be a szemed nem szeretem ha szopás közben néznek.
- Rendben van.
Gini szopott, a férfi rögtön újra megalapította, hogy nagyon rutinosan csinálja. A Balaton parton is jól esett és az ágyban is jól esett. A nő szorgalmasan szopott a nyelvét nagyon sokszor körül járatta a makkon és nagyon erősen szívott, pont úgy ahogy Béla szereti. A férfi érezte, ahogy a nő hosszú szőke haja a melléhez ér, a nőnek nagyon jó illata volt az egyik kezével ügyesen és gyengéden masszírozta a férfi tökét. Béla sokszor felhördült a gyönyörtől de elhatározta, hogy nem fog már szopás közben elélvezni, egyszerűen mikor érezte, hogy a tej indulna el a tökéből akkor a jeges északi sarkra gondolt. Így el tudta kerülni a túl korai elélvezést.Gini szeretett szopni úgy tűnt, hogy abba sem akarja hagyni szívta Béla faszát és a férfi nagyon élvezte. Úgy érezte magát mintha a mozdonyt vezetné felszabadultan épen egy alagútból jönne ki a sötétségből a fényre. Gini nyelvcsapásai mint megannyi örömbomba robbantak fel a fejében és eufóriát okoztak és az inger egy pillanatra sem csökkent a nő tökéletes munkát végzett. Béla áldta az eszét, hogy eljött a Balatonra. Ilyen jól még soha sem szopták le. Az inger mindig a legmagasabb szinten volt. Gini tökéletesen szop, állapította meg a férfi. Béla a cicik után kapott a kezével.
- Kéred a cicim? - kérdezte a nő és úgy helyezkedett el, hogy Béla kényelmesen be tudj kapni a mellbimbót és a férfi bekapta gyengéden szívta, közben Gini a kezével húzogatta Bél ágaskodó nemi szervét. Béla imádta a ciciket, kicsik voltak és formásak, egyszerűen isteni érzés volt megérinteni őket és szívni imádta minden pillanatát. Egyszerűen nem tudott másra gondolni mint Gini cicijére. Mohón szívta a nő egyre hangosabban sikított a gyönyörtől a férfi tudta jól, hogy hogyan kell a nőt izgalomba hozni. Ügyesen az egyik kezével a puncihoz nyúlt, csepegett a kéjnedvtől. A nő még nagyobb izgalomba jött remegett az egész teste a gyönyörtől.- Simogasd a puncim.
Béla simogatta.
Majd úgy helyezkedtek el, hogy a férfi kényelmesen tudja nyalni a puncikát. Béla imádta Gini ízét mohón szürcsölte. Nagyon jó íze van. - jegyezte meg és nyalta tovább a lehető legmélyebbre bedugta a nyelvét a hüvelybe és mozgott. Imádta a női nemeiszervet. Mikor kicsit elfáradt a nyelve akkor az ujjaival simogatta a klirotiszt vagy széthúzta a gyönyör bejáratot és élvezettel nézte, hogy mennyire nedves majd mint a kutyusok nyalta. Gini hangosan sikított.
- Orgazmusom volt. - jegyzete meg dicsérően.
- Csodálatos.
- Észrevetted, hogy orgazmusom volt?
- Igen a számba spriccelt a puncid.
- Finom volt?
- Minden cseppje
Béla nyalt tovább változatos ritmusban néha gyorsabban, néha lassabban. Tetszett neki, hogy Gini puncija fazonra igazított ,fordított három szöget mintázott a fekete szőr, szépen tüsire le volt borotválva. A férfi újra szürcsölte a puncit.
- Most tégy a magadévá.
- Mint a folyóparton.
- Ott csak átestünk a tűzkeresztségen, tisztességesen basszál meg úgy mintha a kurvád lennék.
Béla ráfeküdt Ginire a merev faszát nem kellet kézzel beigazítani magától megtalálta a lyukat a férfi nem késlekedett rögtön erőseket lökött a nő sikított és bár az utca zengett a kéjes sikítozástól senkit sem zavart. Nyár volt és Balaton máshol is szeretkeztek az emberek és nem csak este hanem nappal is. Béla a lehető legmélyebbre benyomta a faszát és nézte Gini barna szemeit a nő mosolygott.
Basszál- súgta a férfi fülébe. Béla baszott olyan gyorsan mozgott ahogy csak bírt és örült, hogy nem kellet az északi sarkra gondolni, nem fenyegette az a veszély, hogy elélvezz. Gyengéden fogta Gini melleit és néha bekapta a bimbókat. Csókolóztak is élvezték egymás forró ajkait a nyelvük összeért, gyengéden beleharaptak egymás ajkaiba. Élvezték a forró ajkat a tüzes lehelet együtt mozogtak a testük izzott, folyt rólunk a víz bár az ablak nyitva így jött be friss levegő. Már eggyé váltak együtt mozogtak nem beszéltek nem gondoltak semmire remegtek az orgazmustól nem hallották, hogy mind a ketten hangosak Gini sikított Béla hörgött. Egyre gyorsabban mozogtak a férfi keményen bele karmolt Gini melle húsába a nő felsikoltott a kéjtől és bele vágta a műkörmeit Béla hátába a férfi rázkódott az izgalomtól rázta a gyönyör, tervezte, hogy hátulról is boldogítja Ginit de elfelejtett mindent remegett és egyre keményebben szorította a ciciket. A férfi hátán folyt a vér a nő érezte Béla meleg vérét. A férfi felhördült Gini érezte, hogy a fasz köpködi a gecit, érezte a meleg tejet ahogy kitölti a hüvelyét a férfi egy pillanatra elájult, és érezte, hogy a farka még mindig rángatózik.
- Élvezz el, Bikám!- mondta Gini és remegett, egész testét rázta az orgazmus.
Lefeküdtek egymás mellé. Patakokban folyt róluk a víz az ágy lepedő véres volt Béla hátán karmolás nyomok, lihegtek, remegtek. Gini puncija teljesen elázott Béla farka még mindig rángatott feküdtek sokáig szótlanul végül szó nélkül egymás felé fordultak és össze tapadtak az ajkaik, csókolóztak. Majd bementek a fürdőbe és lezuhanyoztak Boldogan nevetve nézték az ágyat, kicserélték a huzatot és megint csak nevettek
- Te aztán tudsz. - mondta Gini hízelgően.
- Csodálatos vagy Édes.
Gini keresett dobozos sört ketten megitták. A nőnek feltűnt, hogy a férfinak ágaskodik a farka mosolygott és lehajolt a hűtőszekrényhez. Béla rögtön mögé állt és megszorított a derekát és gyengéden bevezette a faszát a hüvelybe, a nő hangosan felsikoltott. Béla ritmikusan mozgott és imádta, hogy Gininek nagyon szűk a puncija, igazán nagyon szűk. A nyitott ajtajú hűtőből kellemes hideg jött ki Gini ügyetlenül ivott egy kis dobozos sört miközben Béla hátulról gyors ritmusban mozgott. A nő hátra adott egy dobozos sört Béla meghúzta és a maradékkal leöntötte Gini formás hátát jól hűtötte a felhevült nőt. A cicikhez remekül hozzá fért gyengéden markolászta nagyon kemények voltak és mozgott egyre gyorsabban. A nő újra sikított. Béla betolta a faszát olyan mélyen ahogy csak tudta és érezte, hogy a tej elindult a tökéből nem bírt az északi sarkra gondolni a lehető leggyorsabb tempóra kapcsolt, hogy elélvezés előtt minél többet tudjon mozogni. Járatta a faszát a hüvelyebe hihetetlenül gyorsan. Gini tudta, hogy a férfi elfog élvezni Béla felhördült és várta, hogy az összes geci kifolyón
A férfi kihúzta a farkát és a hűtő mellé álltak. A nő egy dobozos sört nyomott a férfi kezébe. - Megérdemled csődöröm.
Itták a sört. Gini hüvelyéből csöpögött a geci a nő észrevette

- Szerintem lezuhanyzok. - mondta
- Utánad én is. Miután mind a ketten lezuhanyoztak magukra kaptak könnyű nyári ruhát és lesiettek a partra, még éjfél sem volt, sok étterem volt nyitva az egyikbe beültek és kértek egy hekket jóízűen megették leöblítették finom juhfarok borral. Béla fizetett és sétáltak a Balaton parton.
- Holnap vissza kell mennem Győrbe, fontos elintéznivalóm van. Mielőtt megkérdeznéd igen muszáj.
- Holnap én is elutazok.
- Találkozunk még?
- Nem hiszem. Béla ez a mi esténk volt de nem lesz ennek folytatása. Ebben ne is reménykedj, nem is ismerjük egymást. És nem is akarok komoly kapcsolatot, lehet, hogy kitelepülök külföldre, de nem is a külföld a lényeg. Egyszerűen nem akarom.
- Értem. Én sem vagyok most alkalmas egy hosszútávú kapcsolatra. Lehet, hogy többet nem is leszek rá alkalmas.
- Ne beszélj így. Okos, értelmes férfi vagy biztos, hogy találsz magadnak valakit hosszútávra.
- Már találtam de ő nem akar engem.
- Ez a te dolgod.
- Gini.
- Tessék?
- Szép a neved.
- Sétáljunk és nézzük a vizet holnap nem kell korán kelni legalábbis nekem nem, ráérek délután elindulni.
- Én is ráérek. Te is hallod zene szól valahonnan táncolhatnánk.
- Nincs kedvem táncolni, kérlek menyünk vissza a panzió szobába.
- Rendben van.
Béla nézte a plafont a panziószobában. Valkoci az egyetlen igaz barátom. Erre gondolt. Jobban kellene vigyáznom a kapcsolatunkra. Hirtelen magányos lettem mikor Gini mondta, hogy nem lesz folytatás
Hajnalban felébredt és látta, hogy üres az ágy mellette, tehát Gini szó nélkül lelépett. Ilyenek a nők szó nélkül lelépnek. - gondolta Béla és zuhanyzó felé indult, rendezte a számlát és már délellőt visszaindult Győrbe hiányzott neki a barátja. A buszon pedig arra gondolt, hogy nagyon jól sikerült a Balatoni leruccanás és nem kérte el Gini telefonszámát, jobb is az összhang közöttük csak egy éjszakára szólt. Szikrázott a napsütés Győr élt és lélegzett.
Béla, otthon leült a számítógépe elé és próbált levelet írni Valkocinak, de meggondolta magát. Úgy döntött, hogy inkább megvárja az egyetem előtt.
Délután három órakor találkoztak az egyetem előtt.
- Rám vártál?- kérdezte Valkoci.
- Igen. - válaszolt Béla és mosolygott.
- Mit szeretnél, a dugáson és a szopatáson kívül.
- Örülni neked, te vagy az egyetlen barátom.
- Hogy sikerült a Balatoni kiruccanás, várj ne mondj semmit olyan arcod van mint annak a férfinak akit egész este szoptak, rád van írva, hogy basztál egész nap.
- Figyeld ott jön Susan.
- Mit figyeljek rajta. Feketében van öltözve mint aki gyászol, csodálkozom, hogy a csöcsit nem dobta ki indul haza a férjéhez. Te Béla most komolyan ebbe a nőbe vagy szerelmes? Látni az arcán, hogy szadista.
- Ne beszélj így.
- Na jó hagylak álmodozni.
Valkoci szó nélkül lelépett. Béla Susan után futott. - Szia Susan.
- Mit akarsz te gyökér?
- Haragszol.
- Anyád picsáját fáraszd.
- Át kellene beszélni?
- Mit? Árulod már el, hogy mit?
- Álmomban leszoptál.
- Jól van, adok 3 másodpercet ha nem lépsz le jönnek a zsaruk. Három.
Béla kedvetlenül elsétált. Pár méterről vissza kiabált. - Jól tudsz szopni. - miután kimondta ezeket a szavakat szégyellte magát.
Béla nézte az utcán sétáló nőket és nem tudta a fejéből kiverni Susant, közben feltámadt a szél Győrben. Egy fiatal fekete hosszú hajú nő lépett a férfihoz. - Gini küldött.
Bélának feltűnt, hogy a csajnak sötét zöldek a szemei. Olyan zöld mint a nyári rét eső után. A férfi szeme hamar a nő dekoltázsára tévedt a körte alakú cicik kiakartak esni a mélyen kivágott szűk ruhából.
- Melyik Gini?
- Holnap légy a városháza előtt pontosan délben.
A fekete hosszú hajú nő nem várt válaszra gyorsan elsietett. Béla nézte a hosszú hajú nőt távolodni és biztos volt benne, hogy ott lesz a városháza előtt délben. Ideje, hogy felpörögjenek az események. Leült egy padra és élvezte a nyári napsütést. Sok nő miniszoknyában sétált nagyon élvezte a látványt. Később a vidéki buszpálya udvaron kószált. A Győriek vidékinek nevezik a pályaudvart hiszen onnan indulnak a buszok vidékre. Egyébként közvetlenül mellette van a vasúti pályaudvar is. A férfi nem akart mozdonyokat látni. Inkább vásárolt egy croissant és megette.
Másnap délben ott állt a városháza előtt. Nem kellet sokat várni hamar megérkezett az idős nő, megint csak fekete ruhában volt, sokan mégis nézték az utcán. Biztos nem értették, hogy valaki miért vesz fel sötét ruhát egy nyári, meleg napon.
- Szia Béla.
A férfi a napsütésben megszemlélte a nő arcát, idős, ráncos volt. Biztos, hogy nehéz élet van mögötte, viszont a fogai ragyogó fehérek és egy sem hiányzott.
- Helló! - köszönt vissza Béla.
- Tegez nyugodtan.
- Köszönöm.
- Ma este 10 órakor legyél itt de józanul. Hozd magaddal amit múltkor megbeszéltünk. Ma este megpróbálunk a gép közelébe jutni és ha már egyszer ott vagyunk akkor nyilván kis próbáljuk. Ne félj, sikerülni fog. Annyi a dolgod, hogy légy önmagad, nincsenek véletlenek nekünk találkozni kellet és neked kell a gép közelébe jutni nem másnak. Na meg természetesen nekem. Légy pontos. Éjfél után talán már a kurvád is veled lesz. Na mit szólsz?
- Örülök. - válaszolt Béla és úgy érezte, hogy a nő befolyásolja az akaratát és ez egy cseppet sem tetszett a férfinak. Az idő nő szó nélkül lelépett. Béla megvakarta a tökét. Délután sétált majd este megvacsorázott egy étterembe. Pacal pörköltet evett és nagyon finomnak találta. Otthon egy hátizsákba dobálta a zseblámpát, a kötelet, és egy csomag gumi óvszert is. Eszébe jutott, hogy tejszínhabot is kellene elrakni hátha látja Susan gyönyörűséges virgácsait és akkor élni kell a lehetőséggel befújja habbal és lenyalja a krémet. Érezte, hogy szűk a nadrágja vagyis elég csak Susan lábaira gondolni és már fel áll. Bélának jó kedve lett. Már este 9 órakor elindult, hogy időben ott legyen. Volt ideje leült egy padra és elmélkedett az élet dogairól. Mi kell egy nőnek? Sok pénz, luxus autó, potens fasz. Eddig jutott a gondolkodásba mikor megjelent a feketeség. Szokásos fekete ruha, mogorva idős arc.
- Mehetünk. - csak ennyit mondott szűkszavúan, úgy mintha vezényelne. Béla a közkatona szót fogadott, újra bevillant neki, hogy a nő befolyásolja az akaratát de semmit sem tehetett ellene, még csak szólni sem tudott, hogy megszeretne állni. Ment mint egy kiskutya a nő után. Nem siettek, szépen lassan sétáltak, feltűnő lenne ha sietnének a legfontosabb a természetesség. - magyarázta a nő. Béla megkérdezte, hogy bűnözőnek tetszik lenni? Feketeség harsányan felröhögött. A férfinak eszébe jutott, hogy valaki mesélte neki, hogy léteznek olyan energetikai gyakorlatok amivel befolyásolni tudjuk a másik akaratát.
- Messze van még? - kérdezte Béla.
- Pár utca sarok.
Mentek tovább a lehető legnagyobb természetességgel
- Meg is érkeztünk- mondta a fekete ruhába öltözött idős nő.
Béla felnézett, egy többszintes irodaépületet látott. Itt lenne a gép? Épen itt?
- Várnunk kell egy órát akkor megy a portás aludni, van álkulcsom szépen beosonunk és felmegyünk a legfelső emeletre ugyanis ott van a gép. Mielőtt megkérdezed, hogy mit fogunk csinálni az elkövetkező egy órában? A magam részéről rejtvényt fejtek, vettem jó skandit, te meg ha van kedved verd ki a faszod.
Bélának rosszul esett a megjegyzés de nem volt képes válaszolni, már biztos volt abban, hogy a nő befolyásolja az akaratát és nem is kicsit. Béla természetesen nem verte a faszát hanem türelmesen várt. Hamar letelt az egy óra indulhat a bevetésre. A férfinak feltűnt, hogy a nőnél semmilyen csomag nincs, semmit nem hozott magával nyilván ő a psziché energiáját használja, ránéz valakire és az illető pincsi kutyává változik. Minden úgy történt ahogy előzetesen elgondolta Feketeség. A portás nem volt a helyén. Nemes egyszerűséggel benyitottak az irodaházba és lépcsőn elindultak a legfelső vagyis a 10 edik emeletre.
- Miért nem lifttel megyünk?
- Jót tesz az aranyeremnek a lépcsőzés. Ne kérdez. Koncentrálnom kell.
Béla sokat sétált mindig is így edzésben volt nem okozott gondod neki a lépcsőzés. Az idős nő is formában volt, meglepően fiatalosan ment Béla előtt.
A harmadik emeleten egy magas fekete rövid hajú férfi állta az útjukat aki biztonsági őr ruhában volt.
- Állj betolakodók. - mondta határozottan.
Mindenki megállt.
- Démonasszonyság ez a fattyad?
Béla a kérdést halva úgy vélte, hogy a férfi komplett elmebeteg.
- Nem a fattyam.
- Akkor ki ő?
- A gépkezelő.
A biztonsági őrnek kinéző férfi mélyen meghajolt mintha királyok mentek volna el mellette. Béla szerette volna megkérdezni, hogy mi a jó fene történt de nem jött hang a torkára. Biztos volt benne, hogy a következő őr már őt fogja kérdezni. Újra lépcsőztek, nem okozott nekik problémát ruganyos léptekkel haladtak felfelé. A hatodik emeleten újabb őr jelent meg, pontosan úgy nézett ki mint az előző. Olyan volt mint egy másolat, de a hangja azért másabb, kicsit mélyebb. Egyenesen Béla felé fordult.
- Mit keresel itt?
- A WC- t, nem tetszik tudni, hogy hol van?
Az őr mélyen meghajolt és tovább engedte őket.
- Mindjárt a gép közelébe érünk, te fekszel bele elsőként. Tudom, hogy várja a faszod, hogy leszopják.
- Ennyire ismersz?
- Egyszerű vagy. Számodra a nők két lábon járó nemi szervek. Tehát először te fekszel be a gépbe. Hajrá feküdj be és éld át az élményt ne csodálkozz, hogy ennyire egyszerű ami jó mindig egyszerű. Jól van, én most átmegyek egy másik szobába és bekapcsolom a gépet, te neked csak annyi a dolgod, hogy nyugodtan feküdj és éld át az élményt.
Béla forgott úgy érezte, hogy az egész teste forog. Majd egy épületben volt újra az épületben mintha kísértené az a kiabaszot épület. Majd sétált egy folyosón és jött vele szembe Valkoci, Béla csókolta a nőt és Valkoci nem ellenkezett forrón csókolták egymást tüzesen szenvedélyesen ahogy a szerelmesek csinálják. Valkoci elment. Béla sétált tovább a folyosón és elképzelte, hogy Susan jön vele szembe és megjelent a nő. Megjelent Susan, Miniszoknyát viselt és szexis harisnyát. Béla lefeküdt a földre és nyalni akarta Susan lábait. A csaj belé rúgott. A férfinak eszébe jutott, hogy átviszi a nőt a valóságba, ezért megfogta Susan kezét és elhatározta, hogy nem engedi el. A nőszigorú szemekkel nézet és Béla félelmet érzet. Megvakarta a tökét, hogy bátor legyen és úgy már nem félt. Hangosan fütyült Susanak. A fekete hosszú hajú nő úgy csinált mint aki nem veszi észre. Béla megfogta Susan kezét és újra elhatározta, hogy nem fogja elengedni, látta nagyon is látta, hogy jönnek a fegyveresek és céloznak és megakarják őt ölni de ez csak illúzió. Nincs halál, örök élet van. - Mondta. És ennyi elég volt a fegyveresek eltűntek. De még mindig a folyosón voltak. Úgy kell elképzelni, hogy Susan és Béla még mindig a folyosón voltak és fogták egymás kezét. Pontosabban Béla szorította a nő kezét. Az álombéli Susan engedelmeskedett Bélának a férfi bármit mondott a nő teljesíttette.
- Mi a kívánságod, Béla?
- Szeretnék kutyát sétáltatni egy erdőben. - válaszolt a férfi.
Béla felébredt és kijött a gépből.
- Ennek semmi értelme nem volt, nem, hogy nem tudtam áthozni Susant de még arra sem jöttem rá, hogy álmodom tehát teljes kudarc az egész. Ennél nagyobb kudarc már nem is lehetne.
- Van ennél nagyobb baj is észrevették, hogy itt vagyunk ha bejönnek ide és mi még itt leszünk akkor megfognak ölni.
- De kik?
- Az ellenségeink.
- Miért ?
- Mert a gép birtokosai és nem akarják, hogy más is használja. Gyere ugorjunk.
- Tessék? Ugorjak ki az ablakon?
- Vedd a hátadra az ejtőernyőt, kiugrasz meghúzod a zsinórt és semmi bajod nem lesz. T Béla szó nélkül szót fogadott. Az idős nő kinyitotta az ablakot épen úgy mintha csak megakarná mosni és kiugrottak. Majd futottak, néhány 100 méter után megálltak. Mind a ketten lihegtek mint a kutyák.
- Béla , most menyünk haza holnap reggel találkozunk.
- Nem megyek sehova most elmondod, hogy mit volt ez a cirkusz?
Az idő nő szemében félelem jelent meg. A férfi rögtön észrevette és arra gondolt, hogy a nőt elhagyta a varázsereje már nem képes mások akaratát befolyásolni. Úgy tűnik, hogy lemerült az akkumulátorra.
- Na jó elmondom. Egy szimpla irodaházba mentünk be és a gép szolárium volt, egyszerűen kellet neked ez az élmény ahhoz, hogy nagyobb erőd legyen. Senki sem üldözött bennünket én kértem meg a személyzetet, hogy csapjanak zajt néha kisegítő jelleggel takarítom az irodaházat. Sajnálom, hogy nem tudtad áthozni Susant. Sajnálom, hogy semmit sem értél el. Láttam benned fantáziát. Az ejtőernyők előzőleg már oda voltak készítve.
- Honnan tudsz róla?
- Sok mindent tudok. Talán túl sokat is.
- Nem értem, hogy hogyan találtál meg engem?
- Mit nem értesz ezen elcsaptad mozdonnyal a húgom.
- Egy szarvast csaptam el.
- Majd jelentkezek.
Szótlanul elváltak és mindenki indult a saját útjára. A férfi hamar hazaért gyorsan ágyba került a szürreális élmény elfárasztotta lehunyta a szemét és szinte rögtön elaludt majd álmodott. Szarvasokat látott egy tisztáson és ő csak nézte őket az állatok békésen legeltek. Béla felriadt az álomból és ivott egy pohár vizet majd visszaaludt és nem folytatódott a csendélet a tisztáson.

 

 

 

Valkoci dühösen lecsapott egy brosúrát a főnöke íróasztalára. - Ilyen szemetet nem kellene beengedni az egyetemre.
A főnök hatvanas éveiben járó kopaszodó férfi, mindenki főnöknek nevezte valójában ő volt az egyetem rektora.
- Felsőbb döntés.
- Basszák meg.
- Valkoci nagyra értékelem az igazságérzeted de semmit sem tehetünk. CCak röviden mert ma még sokat kell még adminisztrálnom.
- Egy lektor adminisztrál?
- Szűkös anyagi keretek közt működik az egyetem, szinte nem is kapunk állami normát.
- Elég baj az.

A rektor tulajdonképen jó képű férfi volt és nincs felesége. Nem rég vált el, mert az asszonyka félrebaszott. - jutott a fiatal csaj eszébe.
- Kedves Valkoci gondolom sejti, hogy miért kérettem ide.
- Nem sejtem.
- Jó , játszhatja a hülyét de nem engedem, hogy az egyetem jó hírét lejárassa. Sajnos meg kell ön ellen indítanom a fegyelmi eljárást aminek a vége lehet olyan szankció is, hogy önt kizárjuk az egyetemről. Nézze ismertem jól az édesapját sokat jártunk horgászni.
- Hogy jön ide az édesapám?
- Nem akarok önnek rosszat kérem, hogy írjon egy cikket amiben visszavonja az állításait.
- Az igazat írtam. Kikérem magamnak, hogy ilyet kérjen tőle. - mondta Valkoci és próbált nem kiabálni.
A rektor egy könyvet vett elő az asztalfiókból. - Látja ezt a könyvet? Az egyetemünk története. Idén akartam kiadni úgy egyeztem meg a kiadóval, hogy a 100 éves évforduló tiszteletére. És akkor ön egy ilyen jeles évforduló előtti hónapokban besározza az intézményt. A könyv sorozat gyártása már megtörtént. Egy raktárban vannak a könyvek én egy példányt magamnál tartok. A közel jövőben akartam bejelenteni, hogy egy szép kiadvánnyal tisztelgek a 100 éves egyetemünk történetének. Erre Ön olyanokat írt, hogy bizonyos női munkatársa mit művelt munkaidő alatt. Ráadásul nevet sem írt. Kit akar bántani? Miért? Látott valamit?
- Senkit sem akarok bántani. És nem fogok neveket mondani. A cikkem nem vonom vissza, láttam amit láttam és megírtam. Egyik kolléganőm az előadóteremben hallgatókat szopott le. Úgy döntöttem, hogy valamit teszek a fertő ellen. Ugyanis már félek ajtókon bemenni mert könnyen előfordulhat, hogy egyik, másik kolléganőm térdelve látom a férfi hallgatók előtt. Régen is volt szex a női óraadók és a férfi hallgatók közt. Nyílt titok volt, de legalább próbálták diszkréten csinálni, de már jó ideje teljesen nyíltan. És ez tűrhetetlen. Újra elismétlem, nem vonnom vissza a cikkem.
- Értem. - Mondta a rektor és belenézett Valkoci mélyzöld szemébe.
- Hiába néz rám így. Nem vonom vissza.
- Akkor bizonyítékokat kérek, és megindítom a vizsgálatot. Megjegyzem, hogy undorító dolog lesz. Hiba volt a nyilvánossághoz fordulni.
- Ha nem írom le nyilvánosan, akkor baszna kivizsgálni az ügyet.- mondta Valkoci majd felállt és szó nélkül kisétált az irodából. Az első menet lezajlott.
Susan a vetélytársa ugyanis a nő akarta a flamenco csoportot vezetni. Mindenki tudta, hogy nem jó flamencós csak jól feküdt az elbíráló férfi ágyában. - gondolta Valkoci és hirtelen megundorodott magától. Végül is miért foglalkozik egy olyan kurvával akit minden utcasarkon találni? Nevetséges, hogy erre pazarolja az idejét. Van ennél fontosabb dolga is, jövő héten flamenco bemutató lesz az egyetem aulájában. Még nincs férfi partnere mint egy vacak B kategóriás filmbe neki a szende szűz leánynak keresni kell egy táncpartnert, egészen döbbenetes. Béla nem jöhet szóba mert bár szereti a zenét, szereti a ritmust és a táncot de sajnos falábai vannak. Végül is akkor szép az élet ha zajlik. - zárta rövidre a gondolatait

 

- Nem szeretném ha valaki potencianövelőt használna úgyis észreveszem. Mindjárt bejön Judit és sorban leszop mindenkit.- álmodta Béla majd felébredt. Próbált rájönni az álom üzenetére de csak odáig jutott, hogy imádja ha leszopják valószínűleg ezért álmodta. Jó lenne tudni a miérteket. - gondolta a férfi és már a kávéját rakta fel, természetesen kotyogós kávéfőzőt. Körülnézet a hűtőszekrénybe is, venni kell pár dolgot, kevés dobozos sör van. Kajára különösebben nincs gond vannak jó éttermek vagy bármikor lehet rendelni pizzát és egyebeket. Béla nem szeretett főzni a konyhájában a munkaasztal tiszta volt és a kések már jó ideje nem kerültek elő a fiókból. Magányos férfiként nem akart saját magára főzni. Miközben itta a kávét arra gondolt, hogy egy párkapcsolatban is lehetne magányos. Lépni kellene egy jó nagyot. Régebben egy csaj sok jó tanácsot adott neki, a mázok levágásáról. Béla úgy érezte, hogy máz van rajta jó lenne levetni a mázokat és saját magát megélni. De most? Most mikor egyre élesedik a helyzet és az idő pedig fogy, bár még bőven van a megtakarított pénzéből és néha eszébe jut, hogy jó lenne dolgozni. Gondolt rá, hogy leteszi a kamionsofőr vizsgát és beáll fuvarosnak de érezte, hogy ebből semmi se lesz. Az úttól nem akart elszakadni és mindegy, hogy sín vagy országút lényeg, hogy rövid ideig bírja egy helyen aztán menni kell. Viszont mázok levágása tényleg fontos, talán még az útnál is fontosabb. Béla töltött magának még egy csésze kávét és kinézet az ablakon. Sok újat nem látott, a tipikus Kodály Zoltán utcai látképet csak. Sokak szerint ez az utca Győr legszebb része, ezzel lehet vitatkozni, de azzal nem, hogy a városban itt élnek a legszebb nők. Bélának eszébe jutott, hogy meglátogat egy prostituáltat de elvetette ezt az ötletet, megalázó lenne a számára ha egy nő a pénze miatt feküdne össze vele. Nehogy már ne tudjon egy csajt összeszedni annyi van belőlük mint a szemét. Béla, lezuhanyzott, felvette a kedvenc rövid nadrágját és hajrá, indult a táncegyetemre. Ma beszélni kell Susannal. - ez járt a fejében. De mit mondjon neki, hogy szereti? Ezt tudja jól.
Valkoci az egyetem udvarán tartotta a szokásos 10 órás napfény fürdőzését, mikor meglátta Bélát. A férfi rövidesen mellé telepedett a padra.
- Szia Valkoci.
- Szia Béla.
- Mizujs?
- Hagy most nincs jó kedvem. Fegyelmi eljárás indult ellenem.
- A posztod miatt?
- Tudod te jól, akkor meg minek kérdezed.
- Tényleg nincs jó kedved.
- Neked talán jó kedved lenne ha látnád, hogy ez a csodálatos táncegyetem, hogy züllik le? Szégyent hozzunk a névadónkra, és a botrány miatt kevesebben jönnek ide tanulni, pedig ez nemzeti érdek, hogy igenis szép kulturális dolgokat oktassunk, a tánc az emberiség egyik legszentebb mozgásformája. Bár lehet, hogy nem a legmegfelelőbb szó a szent. De mindegy is, mit számít? Ami számít, hogy Susan szerintem szét dobta a lábait a rektor úr előtt. Ha láttad volna a szemeit mikor a drágalátos Susanról meséltem neki nem épen hízelgő dolgokat. Annak a férfinak szikrákat szórtak a szemei és csak azért mert a kurváját leszóltam. Ennyire hülyék vagytok ti férfiak? Feláll a faszotok és a maradék ész is elmegy. Béla, ne válaszolj.
Béla nézte az egyetem udvarát, sok hallgató élvezte a napsütést, az udvar lényegében egy park volt és bárki igénybe vehette egy sétára vagy egy kellemes pihenésre az egyik padon. Pár nő babakocsit tolt, néhányan a fűben piknikeztek. Szóval zajlott az élet. A gólyatábor alkalmával este, hogy zajlik itt az élet az eldobált dobozos söröket és használt gumikat alig bírják összeszedni reggelente a köztisztaságiak. Persze akkor körbe van kerítve a park. - merengett el Béla.
- Szeretem ezt a parkot. Nem is értem, hogy miért nincs külön neve. Lehetne mondjuk Valkoci park is.
- Aranyos vagy, de kérlek most ne.
- Mit ne? Azt hitem, hogy barátok vagyunk. Engedélyt kell kérnem, hogy beszéljek veled?
- Beszélni akarsz velem? Komolyan? Akkor hallgass ide a plátói kurvád le akar engem járatni, és könnyen lehet, hogy kizárnak az egyetemről, könnyen szerez hamis bizonyítékokat és betanított tanúkat. A te szerelmed csinálja ezt. És akkor legyek veled jóba? Neked az a legnagyobb bajod, hogy neked nem teszi szét a lábait. Semmi más.
- Tudod jól, hogy ez nem így van. Igenis fontos nekem, hogy mi van veled.
- Tudom , ne haragudj.
- Barátok vagyunk.
- Beszélj Susannal eddig elleneztem, hogy csevegj vele de most kérem. Tud meg, hogy mit akar?
- Szedjem ki belőle?
- Rád bízom, kicsit gerinctelen, hogy kémkedésre kérlek fel de tudnom kell, hogy mire készül az ellenség.
- Megpróbálom.
- Jól van Bélám, én pedig visszamegyek kezdődik a flamenco tánc oktatás. De ülj csak itt és figyeld a miniszoknyás nőket. Tudom, hogy imádod.
- Ez miért kellet?
Valkoci egy nagy puszit adott Béla ajkaira és berohant az egyetem épületébe.
A férfi kicsit még ült a padon, majd felállt és úgy döntött, hogy sétálni fog a séta segíti a gondolatai rendezését. Tehát Susan bizalmába kell férkőzni. Tulajdonképpen holnap lesz a neve napja ez hatalmas jó lehetőség ezzel a szeszel odamehet hozzá, hogy szia Susan, boldog névnapot, parancsolj egy csokor gerbera. Utána meg nyomni kell a szöveget. Béla a közeli virágüzlet felé indult, rendelni akart egy csábító gerbera csokrot. Olyat ami nagy és jó drága.
Béla tökéletesen tudta, hogy Susan milyen útvonalon közlekedik az egyetem felé és tudta jól, hogy reggelente mikor indul útnak. Béla úgy döntött, hogy egyszerűen megvárja a csajt reggel és talán sikerül egy délutáni találkát leszervezni. A férfi másnap korán kelt, élvezte, hogy tulajdonképpen randira megy. Bár nem teljesen randi, hiszen egyoldalú, hogy ő várja Susant a csaj pedig valószínűleg csodálkozni fog. Béla megborotválkozott és sivatag sárga színű rövid nadrágot vett fel. Hozzá szimpla fehér pólót. Természetesen a gerbera csokrot sem felejtette el, kivette a vázából amibe előző este óvatosan belerakta, a vízbe még egy csipet sót is rakott.
A férfi várt az utcasarkon és egyre sűrűben nézte a telefon kijelzőjén az órát. Már reggel 8 óra volt és Susan sehol sincs pedig az első foglalkozás az egyetemen 8 órakor kezdőik? Késik talán vagy egyáltalán nem is jön, végül is szülinapja van, lehet, hogy este komoly buliba hivatalos. - gondolkodott el a férfi és nézte a virágcsokrot. Már lemondott a délutáni randiról. Majd pont vele fogja ünnepelni a szülinapját Susan. Micsoda képtelen ötlet?
Béla észrevette álmai nőjét. A csaj magas sarkú szexis körömcipőt viselt és miniszoknyát. A férfi szinte felfalta a tekintetével. Susan mosolygott már messziről, úgy tűnt, hogy jó kedve van, Béla ezt jó jelnek vélte. Ha egy nő mosolyog az nagyon jó jel.
- Szia Béla, na csak nem rám vártál?
- De csak szerettem volna neked boldog szülinapot kiváni és átadni neked ezt a csokrot.
- Aranyos vagy, de holnap lesz a szülinapom. A csokrot elfogadom.
Béla átnyújtotta és puszit várt de nem kapott.
- Susan szeretnélek téged meghívni délutánra beülhetnénk egy jó cukrászdába. Kicsit beszélgetni, remélem, hogy nem haragszol rám.
- Miért haragudnék? Azért mert koslatsz utánam mint egy kanos róka?
- Kedvellek.
- Béla lehet, hogy megfogsz lepődni de elfogadom a meghívásod, ugyanis jól esik, hogy gondoltál rám. Pontban délután 3 órakor legyél a medve cukrászda előtt.
- Köszönöm Susan.
- Ugyan nincs mit. Legyen szép napod. - mondta a nő és elsétált. A férfi szótlanul nézte a tökéletes popsit. Nagyin kihangsúlyozta a miniszoknya. A férfi egészen addig állt és nézett amíg Susan befordult a következő utcasarkon. Széles mosollyal sétált hazafelé. Lehet ennél csodálatosabb nap? Randizni fog Susannal. Felhívta telefonon Valkocit.
- Susan elfogadta a randi meghívásom délután találkozom vele.
- Csak ügyesen Béla. Bocs de dolgom van.
A férfi nézte a telefont és arra gondolt, hogy kettő nőt szeret egyszerre. Hamar délután lett a férfi már fél háromkor a cukrászda előtt állt. Szintén sivatag sárga színű rövid nadrágot viselt, délelőtt szerencsét hozott talán most is. És ki tudja? Lehet, hogy este egy panzió szobában lesz a gyönyörűséggel. Igaz, hogy van férje de nyílt titok, hogy nyitott kapcsolatban élnek, sőt ezt fel is vállalják. Lehet, hogy ma este lyuk közebe jutok. - gondolta Béla és kicsit szégyellte magát mert nem volt úriemberhez méltó a gondolat.
Susan jött a férfiak mint az elszabadult szélkakas úgy forgolódtak utána, volt is miér. Izgató tűsarkú szandál és falatnyi miniszoknya nem sokat takart a gyönyörű lábakból. Villogtak a formás combok. A cicik is majdnem kiestek a mélyen kivágott fehér színű blúzból ami teljesen átlátszó volt, a fehér színű melltartó összes csipkéjét tökéletesen lehetett látni. Béla érezte, hogy merevedik a farka és sajnálta, hogy nem farmernadrágot vett fel, a vékony rövidnadrág és bokszer alsó nem fog akadályt jelenteni az ágaskodó faroknak. Béla tökéletesen tisztában volt vele, hogy minél jobban nem akarja, hogy felálljon annál merevebb lesz.
Susan mosolygott és úgy köszönt.
- Szia Béla.
- Szia Susan.

- Látom, hogy nagyon örülsz nekem, tessék egy nejlon táska ezzel eltudod takarni a farkad te tüzes csődör.

- Köszi.
Béla a farka elé fogta a nejlontáskát és úgy léptek be a cukrászdába.
Leültek egy félre eső asztalhoz majd rigó Jancsit rendeltek és üdítőt.
- köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásom.
- Én köszönöm a figyelmességed, jól esett, hogy gondoltál a szülinapomra bár egy nőnek nem ünnep ez a nap.
- Minden évben egyre szebb vagy.
- Béla, dolgozol már?
- Még nem. Majd ősszel addig pihenni akarok.
- Értem piheni és csajokkal randizni.
- Csak veled szeretek randizni. Már hozzák a sütiket, gyors itt a kiszolgálás.
- Belvárosi cuki nem lehetnek olyan lassúak mint a csiga.
- Igazad van.
- Naná!
- Nagyon szép barna szemeid vannak az ablakon át beszűrődő napfény ahogy megvilágítja az arcod egyszerűen gyönyörű látvány.
- Ja és állítólag faszállító hangom van.
- Érzem.
- Béla, együk meg a sütit és kicsit sétáljunk beülhetünk egy kocsmába, most nem üdítőre vágyom hanem töményre.
- Rendben van.
Megették a sütit és Béla rendezte a számlát. Az utca kiérve Susan megszólalt. - Legyen tiéd a nejlonzacskó. Te jó ég neked végig állt a faszod a cukrászdába.
- Mert izgató az illatod.
- Táska legyen a gatyád előtt és indulhatunk Matild kocsmájába. Tudom, hogy ott van a törzshelyed, ritkán járok oda de tudom, hogy jó hely. A kocsma csak pár utcasarokra volt a cukrászdától. Pár perc alatt odaértek. Matild nézése nem kerülte el Béla tekintetét a nő szemében lenézés volt majd csodálkozás mikor Béla merevedő gatyáját nézte. A férfi választott egy asztalt. Matild előzékenyen odalépett hozzájuk bár abban a kocsmában egyáltalán nem jellemző, hogy kiviszik az asztalhoz az italokat.
- Üdvözletem mit hozhatok a hölgynek és az úriembernek?
- Szia Matild. - köszönt Béla és Susan felé fordult. - Mit parancsolsz drágám.
A drágám szó hallatán Matild kezéből majdnem kiesett a toll.
- Egy banánlikőrt kérnék.
- És önnek Uram? A szokásost?
- Én egy pohár sört kérek.
- Elég lesz a pohár? Korsóval szokott kérni.
- Matild miért magázol engem. Titkolod, hogy ismerjük egymást. Susan előtt is elmondom, hogy ez a törzshelyem, akkor hozzál korsóval.
- Ne haragudj a magázásért. A nadrágod pedig takard le, nem akarom , hogy lássák a vendégek ami előugrik mikor szétreped.
- Köszi.
- Fura ez a nő. - jegyezte meg Susan.
- Szerintem is fura.
Rövidesen megérkeztek az italok és Matild visszavonult a pult mögé.
- Akkor igyunk. - javasolta Susan és belekortyolt a likőrbe.
Béla is ivott a söréből.
- A következő kört én állom. - mondta a nő.
Újabb likőrt és sört ittak. Béla intett a kezével. Matild életében először egy intés hatására oda ment a kocsma asztalhoz.

- Mit parancsolsz Béla?
- Egy kis pálinkát a sör mellé. Te is kérsz Susan?
- Nem délután még vezetek. Nyugi csak vicc volt
Matild kihozta az italokat.
- Szeretlek téged mint barátot. Örülök a sikerednek, hogy tiéd lett a flamencó csoport vezetése.
- Honnan tudsz te erről?
- Valkoci mesélte.
- Értem.
- Más is mesélt?
- Mást nem.
- Még egy kört az úrnak és nekem!
Matild kivitte az italokat az asztalhoz.
- Béla, nekem szívügyem a táncegyetem, nagyon fontos, hogy továbbra is megmaradjon a jó hírneve.
- Nem beszélhetnénk másról?
- Mindjárt, ezt még elmondom, ha akarsz válaszolsz, ha nem akkor ezt is megértem. Nagyon rossz, hogy valaki lejárató posztot írt az egyetemről és rólam. Nagyon helyes, hogy a posztoló illetővel szemben fegyelmi eljárás indul. Vannak tanúim akik tanúsítják, hogy a posztban nevezett napon nem is voltam az egyetemen. Ezt a rektor úr is tökéletesen tudja, szóval a posztoló villával meri a homokot közben pedig csak saját magát járatja le. Kérlek ez maradjon köztünk. Szoktam látni, hogy Valkocival cseverészel. Nem szeretném ha elmondanád neki amit hallottál tőlem.
- Csak néha beszélgetek vele.
- Váltsunk témát.
Béla nézte a vele szemben ülő Susant és kicsit forgott vele a világ az elfogyasztott sörök miatt. Látta, hogy a nő újabb kört rendel de saját magának csak ásványvizet.
- Valkoci küldött, hogy kémkedjek, szeretlek téged azért mondom el.
- Nem kértem, hogy elmondd buta fiú.
- El akartam mondani. Mert szeretlek.
- Ellenségének tart engem a Valkoci?
- Igen.
- Tartsd meg a nejlon szagyrot most mennem kell. - mondta Susan és felállt az asztaltól és kisétált a kocsmából. Pár perc múlva Matild lépett oda Bélához. - Ne szomorkodj, majd máskor lyuk közelébe érsz. - mondta és nézte a barátját.
Susan a kocsma előtt elővette a zsebéből a telefonját és a füléhez tartotta.

Másnap Béla és Valkoci az egyetem udvarán a kedvenc padon ülve beszélgettek.
- Hogy sikerült a randi?
- Jót beszélgetünk majd Susan elviharzott. Először egy cukrászdába majd átsétáltunk egy kocsmába.
- Megtudtál valamit?
- Hidd el, hogy jót akar az a nő
- Remek! Szóval az ujjai köré csavart téged, gondolom mondott neked pár kedves szót, neked meg ennyi bőven elég.
- Miért bántasz?
- Nem bántalak. Remélem, hogy rólam nem beszéltél?
- Kérdezett rólad.
- A kurva életbe! Sejtem már, hogy miért invitált téged a kocsmába kicsit leitatott majd kikérdezett. Mondjuk csak pazarlás volt az ital elég ha rád néz és te minden elmondasz.
- Miniszoknyában volt.
- Rendben van, tehát a rektor. Tehát a rektor úr tudja, hogy nem vonulok vissza. Egyébként nyugi továbbra is a barátom vagy, arról nem tehetsz, hogy a faszod feláll az eszed megáll. Viszont tetszik nekem, hogy Susan komolyan vesz engem. Biztos, hogy van takargatni valója. Borulni fog az a bizonyos bili.

 

 

Susan vörösre rúzsozta az ajkait és férfi szemeket gyönyörködtető harisnyát húzott a formás lábaira. Ma este muszáj jól kinézni nem akarom, hogy pókhálós legyen a puncikám. - mondta csak úgy magának miközben a tükörbe nézett.
Megállapította, hogy kellően kurvásan öltözött fel. Ez kell a férfiak zömének formás harisnyás virgácsok és szopós száj. Tőlem megkapja a rektor úr a szopós szájt.
Elegáns étteremben vacsoráztak , kellően drága volt minden ahhoz, hogy kiszűrje a szerencsétleneket. Csak az elit járt oda
Susan, ettünk is, ittunk is. Szerintem indulhatunk.
- Induljunk kicsi szívem.
- A férjed?
- Konferencián van. Három napos. De miért kérdezed?
- Eszembe jutott.
- Más jusson az eszedbe. Szexet akarok méghozzá nagyon sokat! Dugd szét a pinám!
- Virágszálam előbb érjünk a panzióba. Egyébként a tulajjal lebeszéltem bemehetünk a hátsó bejáraton senki sem fog látni.
- Ügyes voltál. Ha jó leszel akkor az én hátsó bejáratomon is bemehetsz.
- Ígérem, hogy kipókhálózlak.
- Nem vagyok pókhálós.
Sándor előre engedte Susant a panzió bejárati ajtajánál. Susan nagyon szeret szopni, szenvedélyesen, vadul csinálja. Sándor nézte a nő hosszú fekete, illatos haját és élvezte a szopást. A párbeszéd a háttérbe szorult a baszás vette át a helyét. Vadul, ösztönösen lovagolt a nő a merev faszon közben a formás kicsi cicik vadul táncoltak. Nagyon mélyen akarta érezni magában a merev faszt. Sándor fasza merev volt hála a bigyóknak amit titokban bevett a WC ben. Susan fiatalsága teljes díszében lovagolt a merev faszon. Imádta, hogy teljesen mélyen magában érezheti és a hüvely izmaival szorította a faszt. Sándor néha hangosan felnyögött és nézte Susant! A nő továbbra is vadul lovagolt és élvezte. Sándor érezte, hogy egyre merevebb a fasza, a hüvely izmai jól dolgoztak és a táncoló csöcsök is jók. De a legjobb Susan kéjmámorban úszó arca. A férfi nem bírta tovább. Lelökte a kurváját a faszáról és hátulról tolta be a farkát a pinába. Rögtön érezte, hogy nagyon tág. Most ő a férfi diktálta a ritmust, vadul baszott hátulról. A nő hangosan nyögött. Sándor imádta a pinát, járatta benne a faszát. Majd hirtelen kihúzta és keményen betolta Susan popsijába a nő felsikoltott de a következő pillanatban a fasz már tökig járt a seggébe. A panzió a sikolyoktól volt hangos. Sándor egyre keményebben és gyorsabban verte a faszát a popsiba. Közben a csöcsöket markolászta, hála a bigyóknak nem érezte, hogy elindult a gecije. Verhette bátran, tudta, hogy szét fogja baszni a nő seggét de nem törődött vele pár csepp vér megjelent az ágy huzatán. Sándor keményebben verte. Kihúzta a seggből és azzal a lendülettel betolta a hüvelybe. Majd felváltva baszta a két lyukat. Susan sikított és remegett az orgazmustól.
- Basszál! - ezt üvöltötte.
A férfi szót fogadott, baszott keményen és kurva gyorsan. Susan újra lovagolt a merev faszon és már úgy érezte, hogy nem a szobában van hanem a forró tengerparton. Átélte amit minden nő keress a valódi orgazmust. A külvilág dugja fel magának a kibaszott véleményét a zárt ajtók mögött csinálhatja amit akar. Tudta jól, hogy mit akar, kielégülni és kurva sok szexet ő az értelmiségi nő. Akire sokan felnéznek, kérem szépen itt nincs ellentmondás itt tudatosság van méghozzá a legmagasabb szintű egyszerűen elveszi ami kell neki ez ilyen egyszerű. Sándor valódi úriember aki imádja a pinát és Susanak erre van szüksége pontosabban erre is és másra is és egy tehetséges nő megszerzi amire szüksége van. Susan úgy érezte, hogy a helyén van az élete és, hogy senki se tudja meg, hogy viszonya van Sándorral a táncegyetem lektorával.
A férfi feküdt a nőn és gyorsan járatta a faszát közben gyengéden szorította a ciciket, zenét hallgattak és a néha beköszönő reklámok sem zavarták őket. Élvezték egymást és úgy érezték, hogy közel kerülnek egymáshoz egyre közelebb. Bár mindig is közel voltak egymáshoz. Susan mindig a magas beosztású, tanul, illedelmes férfiakat szerette, volt már sok név, sok férfi de a típus mindig ugyanaz maradt. Sándor egyre gyorsabban járatta a faszát. Susan sikított. A férfi kihúzta a hüvelyből a merev farkát és elszorította, hogy ne köpködjön a nő villámgyorsan letérdelt elé és olyan nagyra nyitotta a száját mint mások a fogorvosnál. Sándor elvette a kezét a faszától és a geci elindult Susan szájába. Több hullámban kapott tejet a torka, az arca egy kicsi a szemébe is ment. Lenyalta az ajkairól úgy ahogy a kölyök cicák nyalják a tejet. Lenyalogatta az összes tejet ahogy illik egy csepp sem maradt. Utána feküdtek az ágyon egymás mellet és pihentek. A szoba ajtaja csukva volt a külvilágnak semmi köze ahhoz ami a szobában történik. A külvilág ki van zárva az ajtóval. Fiatal volt még az éjszaka mind a kettőjük eszébe jutott, hogy újra egymásnak esnek.
Susan nézte a panzió ablakát és Sándor felé fordult.
- Köszönöm, hogy én vezethetem a flamenco csoportot.
- Megérdemled. - válaszolt Sándor szűkszavúan.
Susan tüntetőleg szétrakta a lábait, úgy gondolta, hogy a férfi már épen eleget pihent. Sándor nem várt tapsra oda telepedett a szétrakott lábak közé és élvezte a látványt. Susan puncija fazonra volt igazítva és nagyon nedvesen csillogott. A férfi olyan mélyen ahogy csak tudta bedugta a nyelvét a hüvelybe és nagyon ízlett neki a punci. Boldogan járatta a nyelvét majd mint a kiskutyák nyalta a puncit. Néha az ujjaival széthúzta a hüvely bejáratát. És a klirotiszt sem hanyagolta el gyengéden szívta, harapdálta. Susan kéjesen nyögött. Pozíciót váltottak Susan szopott és Sándor nyögdécselt. Arra gondolt, hogy a felesége miért nem tud ilyen jól szopni? Ő mindig durván harapdálja a faszát. - Csodálatosan csinálod. - dicsérte meg Susant.
Susan ráült Sándor merev faszára és lovagolt a cicik mozogtak. A férfi élvezte a látványt. Susannak tökéletes körte mellei voltak. A panzió előtt vészfékezett egy autó hallották a fékek csikorgását majd újra csend lett. Már elmúlt éjfél mikor Sándor megkérte Susan, hogy helyezkedjen négy kéz lábra. A férfi ebben a pozícióban tökéletesen hozzáfért a cicikhez. - Kemények és étvágygerjesztőek a melleid.
- Köszi!
Sándor kicsit lassított a tempón és megszólalt.
- Nagyon komoly állami támogatást nyertünk el a flamenco csoport indításához, sőt magáncégek is beszálltak.
- Mennyi pénzről van szó? - kérdezte Susan és érezte, hogy a férfi farka merevebb mintha a pénz emlegetésétől lenne keményebb.
- 30 millió jó magyar forint.
- Uh de jó kemény a faszod. Anyám felszeretné újítani a házát. Tudod a családi kecót a város szélén.
- Imádom a hüvelyed. Megbeszéljük. Okosan is el lehet költeni a 30 milliót.
- Gyorsabban verd.
- Akkor nem tudok beszélni.
- Majd beszélünk utána.

Sándor növelte a tempót majd mikor úgy érezte, hogy elindult a tej gyorsan kihúzta a faszát és a kezével a szokásos módon elszorította, hogy ne tudjon köpködni, közben a nő letérdelt és nagyra nyitotta a száját. A férfi abbahagyta a szorítást és élvezte, hogy fröcsög a geci. A nő mohón lenyelte.

 

 

Susan fejében egyre többször megfordult, hogy a hasznost össze kellene kötni a kellemessel. Akkor is erre gondolt mikor ment meglátogatni az édesanyát a városszélén található családi házba.Volt kulcsa a kertkapuhoz így könnyen bejutott, vörös és sárga rózsák szegélyezték az útját jobbról is balról is. Az édesanya nem rég múlt 60 éves és remek jó egészségnek örvendett, nagyon szeretett a virágokkal foglalkozni és ez meg is látszódott. Nagyon sok virág volt a ház mellet a kertben. Susan ismerte a járást hiszen abban a házban gyerekeskedett, ott nőt fel. Még az a fa is meg van ahová kislányként felmászott és nem mert lejönni. Ki kellet hívni a tűzoltókat, akik emelőkosár segítségével lehozták. Belépett a nappaliba és rögtön fantasztikus illatokat érzet a konyha irányából az édesanya túros csuszát készített pirított szalonnával.
Susan belépett a konyhába.
- Szia Anyu.
- Szia kislányom. Örülök, hogy itt vagy, készítettem neked egy kis csomagot. Tudod paprikát, paradicsomot, hagymát.
- Jaj anyu igazán nem kellet volna ezeket a vásárcsarnokba is megtudom venni.
- De én szívesen adom neked. Idén egyébként is sok paradicsom, paprika termet.
- Szegény apu nagyon szerette a lecsót.
- Imádta, nyaranta mindig lecsót reggelizett, mellé és kupica pálinka. Valami baj van? Olyan szomorkás az arcod.
- Beszélni akarok veled anyu. Nincs semmi baj. Segíteni szeretnék, tudom, hogy fel akarod újítani a házat, be szeretnék szállni.
- Ugyan már, inkább magadra gondolj.
- Ne vitatkozz anyu. Mert fogom magam és elmegyek, a lányod vagyok és segíteni akarok. Egy nagyobb összeggel. Amiből a tetőcsere és a tetőtér átalakítása kijön. Sőt a fürdő felújítására is jut pénz.
- Csak a cserepeket akarom kicseréltetni.
- Ne vitatkozz anyu.ha már felújítasz akkor kompletten kell, vagyis a tetővel együtt az egész felső emeletet.
- Mennyi pénzt adnál.
- 20 millió forintot.
Susan édesanya hangosan felkiáltott. - Te jó Isten! Honnan van neked ennyi pénzed.
- Van és kész. Legyen elég ennyi.
- Nyertél a lottón?
- Anyu, tudod, hogy mindig is takarékoskodtam. Mostanában magasak a jegybanki alapkamatok és a három évig tartó tőzsdei spekulációkból is jól jöttem ki. Valami csak ragadt rám a közgazdasági főiskolán amit levelezőszakon végeztem el.
- Büszke vagyok rád kislányom. Az édesapád is büszke lenne rá.
- Akkor ezt megbeszéltük. Ha megengeded én szerveznék jó építő ipari brigádot. Akik jól és gyorsan dolgoznak. Azért is szeretném én, mert az egyik kolléganőm házát is nem rég újította fel egy remek jó csapat és maximálisan elégedett volt velük. Képzeld már a határidő előtt három nappal befejezték a munkát. Járólapozás, nyírászárók cseréje volt ha jól emlékszem.
- Köszönöm Susan.
- Anyu a lányod vagyok, ott segítek ahol tudok.
- Kérsz egy kávét? Rakok fel.
- Köszi, azt még megvárom majd rohannom kell.
- Mindig rohansz.
- Amióta én lettem a flamenco csoport vezetője sűrűek a napjaim. Le kell szerveznem egy Brazil táncos csoport teljes ellátását. Ne nézz így. Igen nekem kell a szállodát és egyebeket intézni. 5 táncos jön és képzeld alig találok egy megbízható valakit aki személyszállítással foglalkozik és elhozza őket Budapestről, Győrbe. Ennél jóval érdekfeszítőbb a szakmai része a dolognak. A referenciákat már láttam isteni csoport. Talán sikerül vendég tanárnak felkérem a Brazil táncos csoport vezetőjét de ehhez angolból le kell fordítanom a falmaencoról írt szakdolgozatát és ezzel az anyaggal be kell fáradnom a kulturális osztályra. De Istenem, miért nem szólsz rám? Nem akarlak agyilag lezsibbasztani.
- Szeretem mikor csicseregsz.
Nagy puszit adtak egymásnak. Közben kifőtt a kávé jóízűen megitták és Susan ránézett a falon logó órára.
- Te jó ég már ennyi idő van. Rohanom kell anyu.
- Vigyázz magadra kislányom.
Susan kiment az udvarra az édesanya kertkapuig kísérte, ott még adtak egymásnak puszit majd Susan elsétált. A luxus autójával egy saroknyira parkolt le, fekete színű városi terepjáró. A nő odaért az autóhoz és mikor nyitotta ki az ajtót érezte, hogy valaki megfogta a vállát hátulról.
Felkiáltott ijedségében.
- Egy koldusnak kinéző idős férfit látott, torzonborz szakállal. Susan rögtön felismerte Jenő bácsi volt aki az utca végén lakott egy romos házba. Az apja annak idején adott neki munkákat, fűnyírás, favágás.
- Drága asszonyom. Nem akartam megijeszteni.- mondta Jenő bácsi és csillogtak a szemei.
Susan érezte a forralt bor illatát ami áradt a férfiból. Ugyanis Jenő bácsi nyáron is forralt bort ivott. Susan gondolkodás nélkül egy kivett a retiküljéből egy ötezres és Jenő bácsi zsebébe nyomta.
- Szép napot! - mondta és beült a kocsijába majd elhajtott.
Jenő bácsi hosszasan nézett az autó után, majd elindult a utcában található kocsmába indult és boldogan elitta az 5000 forintot.
Susan az egyik piros lámpánál állva belenézett a kocsi visszapillantó tükrébe és megállapította, hogy nagyon jól néz ki a sminkje. Azért gyorsan egy is púdert vitt fel. Majd rátaposott a gázpedálra.

 

Valkoci imádta a napsütéses reggelt jókedvűen indult el sétálni, szabadnap van így hát egész nap csinálhat amit szeret. Jó érzésekkel sétált a Kodály Zoltán utcába Bélához sietett ugyanis a férfi telefonált, hogy fontos felfedezésre jutott és a nő úgy érezte, hogy tényleg fontos lehet. De hiába csengetett senki sem engedte be és hiába telefonált nem vette fel a férfi. Valkoci közönyös arccal nézte a kapucsengőt és a telefonkijelzőjét majd elindult a park irányába. Jó levegőre vágyott. Béla majd telefonál, biztos elaludt.

 

A férfi pár perc elteltével telefonált és kérte a nőt, hogy találkozzanak egy parkban.

-Kedves Valkoci volt egy nagyon különleges élményem, valójában egy álom. Úgy érzem, hogy láttam a jövőt. Elmesélhetem?

- Kérlek meséld el gondolom ez volt a fontos dolog ami miatt találkozni akartál.

- Akkor mesélem.

Béla nézte Susant és nem hitt a szemének a nő beszállt az autójába és intet a férfinak, hogy ő is üljön be. Béla tudta, hogy szó szerint valósággá vált az álma. Susan teljesen valós volt a kormány mögött hosszú ujjaival lazán fogta. A férfi nézte az utat maga előtt sokszor nézte már régebben is de akkor mindig szomorúan. Most viszont eufóriát érzet. Mi lehet annál jobb mint mikor a szerelmünk mellet ülünk egy autóban?
- Susan, nem tűnt fel neked valami?
- Mi tűnt volna fel Bélám?
- Neked kellene tudni?
- Megállok és leszoplak.
A férfi nem válaszolt úgy gondolta, hogy a további párbeszéd várhat. Rövidesen élvezte a nő nyelvcsapásait.
A szopás után Susan megtörölte papír zsebkendővel a száját és indultak tovább.
- Jól érzem magam. Az út nem csúszik az autó jól tapad. A madárkák csicseregnek az út menti fákon és Béla ül mellettem. Kell ennél több?
- Én úgy érzem magam mint a rab aki 20 évnyi fogság után végre valahára a börtönkapujában áll szabad emberként.
- Élvezd az eufóriát.

-Élvezem.

- Béla, nem hinném, hogy a rektor úr olyan nagyon megértő lenne velem. Sajnos a fegyelmi eljárás vége is borítékolható vagyis el leszek tanácsolva az egyetemről pedig nagyon fontos nekem ez az intézmény. De majd találok másik helyet, végül is bizonyos időközönként jó dolog váltani.
- Csak messze ne költözz el.
- Ha váltok akkor elköltözök méghozzá messze. Minek maradnák itt? Ha váltunk akkor váltsunk rendesen? Nincs igazam?
- Igazad van kedves Susan.
- Te meg utánam jönnél igaz?
- Csak akkor ha én is úgy érezném, hogy váltásra van szükségem de egyenlőre nem érzem úgy.

-Köszönöm, érdekes történet, gondolom sajnálod, hogy Susan nem a valóságban szopott le.

-igen sajnálom. Jó lenne holnap korán felkelni és biciklizni egy nagyot. Hajnalban jó friss a levegő és nem rég vettem új elemeket a bicikli lámpába. Tehát semmi akadálya nincs. Csak este korán le kell feküdnöm.

- Jó ötlet. Jót tesz neked a hajnali tekerés. - válaszolt Valkoci.
- Csinálni kellene egy közös hétvégét a Balatonon. Mindent megszervezek neked csak élvezni kell.
- Aranyos vagy de nagyon be vagyok táblázva.
- Akkor ideje kikapcsolódnod. De nem erőltetem ha nem jössz akkor elmegyek egyedül.
- Talán majd augusztusban
- Értem, hogy nem akarsz jönni.
- Ne durciz.
- Befejeztem.
- Érezd jól magad!
Béla nézte Valkoci világoszöld tüsi haját és nagyon tetszett neki.
- Gyönyörű hajad van.
- Köszi! A fodrászom keveri ki a színt titkos recept alapján. Senkinek sem árulja el az összetevőket.
- A műkörmeid is szépek.
- Béla, tudom. És a cicim is formás. Akarsz valamit?
- Mit akarjak? Barátok vagyunk többre nem vágyom sokszor elcsodálkozom azon, hogy egyáltalán szóba állsz velem. Ne szólj közbe most kérlek. De azon is csodálkozom sokszor, hogy mennyire kishitű vagyok. Nincs önbizalmam. Végül is semmim sincs csak te vagy nekem. Te vagy a legszebb nő a világon.
- Ne fárassz. Viszont van egy fontos dolog, szeretném ha te táncolnál velem a táncegyetemi gálaesten. Ne nézz így ne kell tudni táncolni gálaest nem lesz zsűri. A barátom vagy kérlek segíts.

- Szívesen leszek a táncpartnered.

Elbúcsúztak egymástól mindenki ment a saját dolgait intézni. Várt rájuk egy meleg nyári délután.

 

 

 

Susan épen kilépett volna az előadó teremből mikor egy férfi hang utána szólt.
- Susan, várnál egy kicsit?
Krisztián volt az osztály legjobb tanulója, mindig felkészült, és a korához képest nagyon is érett, kiforrt személyiség volt. Susan rögtön észrevette a fiú pillantását ami a magas sarkú lakkcsizmára esett.
- Hahó. - mondta Susan és nagyot nevetett, majd így folytatta. - Tetszik a csizmám?
- Nagyon. - hadarta a fiú.
- Az irodában közelebbről is megnézheted.
Egymás mellet mentek a folyosón amibe k a végén Susan irodája volt. Senki sem látta őket de nem is lett volna baj ha valaki épen arra sétál. Nincs abban semmi szokatlan, hogy egy tanárnő és a diákja bemennek egy irodába. Abban már van némi szokatlan, hogy a tanár nő belülről kulcsra zárja az ajtót.
-Az asztalon jó lesz? - kérdezte Susan.

 

 

A világoszöld tüsi hajú nő szorosan átölelte Béla derekát. Béla rájött, hogy táncolni jó. Élvezte a mozdulatokat, a zenét és természetesen a partnernőjét. Imádta a tánc minden pillanatát. Sikerült feloldódni és gátlások nélkül önfeledten mozogni. Jó volt, szép volt. A táncegyetem aulája szépen megtelt, a zenekar remekül játszott. Jól sikerült a gálaest. Béla később úgy emlékezett vissza, hogy tökéletes este volt. Valkoci haja ragyogott a neon lámpák fényében. A Győriek büszkék voltak rá, hogy a táncegyetem Győrben működik. A minden évben megrendezett gálaest mindig nagy siker. Az évek során a Győriek megszerették a gálaestet. Sőt még a fővárosból és a határon túlról is szoktak érkezni vendégek. Béla egyre szorosabban ölelte Valkocit. A zenészek nagyon jól zenéltek.

Béla, jóval éjfél után indult hazafelé. Örült, hogy van egy otthona amit magára zárhat és senki sem zavarja. Gyűlölte mikor még a szülői házban lakott és az anyához mindig jöttek a hülye szomszédok beszélgetni és nem 10 percre hanem órákra. Egymásnak adták a kilincset. Csodálkozott, hogy ilyen dolgok jutottak az eszébe, szépen ballagott tovább hazafelé. Néhány ablakból szeretkezések hangjai szűrődtek ki. Otthon már az ágyban sok gondolat jutott az eszébe egy részük még az ébrenlét alatt már részük már az álomban. Hosszú idő óta, hónapokban mérhető idő után végre tudatos álma volt. Rájött, hogy álmodik ennek örömére lebegett pár métert majd sétált tovább egy folyosón. Kellemes folyosó jól meg volt világítva és az akusztika is kiváló. Jött szembe egy miniszoknyás , harisnyás szexbombázó nő. Magas sarkú cipőben és pirosra lakozott lábbujj körmökkel. Mindenek meg volt a maga funkciója és minden Béla szexuális vágyait izgatta és a férfi ahogy kedve tartotta ki is elégítette a vágyait. Természetesen egy álomban nincsenek határok de van egy törvény amivel Béla még álmában is tisztában volt. A legfőbb törvény, hogy álombéli szereplőt nem szabad átvinni a valóságba. Béla nyalogatta a nő lábait miközben hason feküdt a padlón. Miközben nyalogatta a pirosra kilakozott harisnyába bújtatott lábujjakat a nő elkezdett beszélni. A legfőbb törvényt mondta el. Béla úgy gondolta, hogy a nő érzi a szándékait, egészen pontosan, hogy épen a legfőbb törvényt akarja megsérteni azzal,,hogy Susant átakarja vinni a valóságba. A férfinak kellemetlen lett a szituáció, fel akart állni és elakart sétálni de legnagyobb megdöbbenésére ezt nem tehette meg Továbbra is a padlón feküdt a nő lábait nyalta de már nem élvezetből hanem kényszerből. A nő miután elmondta a törvény szövegét nemes egyszerűséggel belerúgott a tűsarkú cipőjével Béla arcába egészen pontosan a férfi orrát érte a rúgás. Rögtön odakapott a kezével és nézte ahogy a vére folyik az ujjai közt, életében először fájdalmat érzett egy álomban. Feltápászkodott a nő már sehol sem volt.

- Ez erő demonstráció volt megmutatták a törvényhozók, hogy mire képesek. Tudnak fájdalmat okozni ami még rosszabb úgy tűnik, hogy úgy olvasnak a gondolataikban mint a nyitott könyvben. De vajon kik lehetnek a törvényhozók? Béla nézte az ágya mellet lévő fekete ébresztőórát és eszébe jutott az idős nő akit feketeségnek becéz. Jól eltűnt pedig mondta, hogy jelentkezni fog. Közben reggel lett Béla feldobott egy kávét és leült a konyhaasztal mellé.

 

 

Béla újra ott volt ahol Feketeségel szokott találkozni. Teljesen józanul, a hold fénye megvilágította az utcát pár fekete macska sétált. A férfi leült egy padra és türelmesen várt, rögtön eszébe jutott a padról, hogy egy parkban, egy padon szopták le először. Jó régen volt már. Azóta sok víz lefolyt a vén Mosoni Dunán. Béla meglátta Feketeséget a nő sétált a járdán nem ott ahol a férfi volt hanem a másik oldalon. A férfi nem teketóriázott rögtön a nő elé sietett
- Szép estét kívánok.- köszönt Béla.
Az idős nő hirtelen megállt és egyenesen Béla szemébe nézett.
- Szia Béla, mi járatban erre felé? Talán a kurvákat hajtod? Vagy már nem áll fel?
- Miért sértegetsz?
- Mert zaklatsz most is elém állsz, engedj az utamra. Egyáltalán mit akarsz tőlem?
- A gépet. De a valódit. Már ha létezik egyáltalán. Egyébként, hogy mit szeretnék feküdni a strandon és nézni a monokiniben napozó pinákat.
Feketeség mesélt. A húgom örökölt egy kastélyt bordélyházat akart nyitni de sajnos a törvények nem engedték. A jóakarói rábeszélték sok kölcsönre amit a húgom fel is vett, úgy szólt a terv, hogy majd abból újítják fel a kastélyt, de közös lónak túrós a háta.
A jóakarók leléptek a pénzel és a húgom ott maradt egy nagy felújításra váró kastéllyal és temérdek sok adóssággal. Nagyon cudar helyzetben találta magát. A bank természetesen gyorsan lépett nagyon hamar árverésre került az ingatlan és ahogy ilyenkor lenni szokott potom pénzért valaki megvette. A húgom pedig elment egy gyárba dolgozni mint betanított munkás és a fizuja nagy része elment a törlesztőkre. Képzelheted, hogy kinek kell egy olyan nő akinek nagy adóssága van? Elárulom senkinek. Teltek, múltak a napok , az évek egyszer csak a húgom elkezdett inni. Sajnos nagyon belehúzott elindult a lejtőn és nem tudott megállni. Távol lakott tőlem nem is nagyon tartottuk a kapcsolatot, akkor értesültem róla, hogy alkoholista mikor már késő volt. Nem részletezném, a lényeg, hogy elhunyt.
- De akkor, hogy tudtam elütni a mozdonnyal, ha egyszer elhunyt?
- Van egy ikertestvére aki pont úgy néz ki mint ő.
- Ezek szerint kettő húgod van?
- Igen. Az egyik elhunyt már mert sokat vedelt a másikat pedig te csaptad el a mozdonnyal.
- Hova akarsz kilyukadni?
- Gyere, sétáljunk mutatok valamit.
- Mit?
- A pinám holdfénynél, na gyere már és ne maradj le.
- Van egy sanda gyanúm, hogy nem a húgom ikertestvérét ütötted el hanem az álombéli verzióját aki átjött ide. Vagy is lehetséges átjönni ide a valóságba az álomvilágból ez biztos, hogy jó hír neked.
- Ezt a presszó nem is ismertem pedig tősgyökeres Győri vagyok.
- Nem rég nyílt.
- Még mindig nem értem, teljes mértékben a motivációd. Értem, hogy a húgod lépett a sínekre és kíváncsi voltál a mozdonyvezetőre aki elütötte. Ezután úgy gondolom, hogy a húgod telefonált neked és kézenfekvő volt a megoldás, hogy nem ő lépett a sínekre. Az álomvilágot mint lehetséges megoldást pedig én szolgáltatom neked. Biztos, hogy bevonzottuk egymást.

- Honnan veszed, hogy a húgom telefonált nekem? Természetesen nem telefonált miután elütötted a mozdonnyal.
- Főznek ebben a presszóban? Vöröshagyma illatát érzem.
- Talán már ki lehet jelenteni, hogy szövetségesek lettünk. Vagy még korai? - kérdezte Feketeség.
- A gépet kellene bevonzani. De parancsszóra nem megy. Lehet, hogy nincs is gép.
- Honnan jött az ötleted, hogy van egy gép?
- Ősi iratokból. Spirituális szakkönyveket tanulmányoztam és ott írnak a gépről.
- Ne szívass.
- Nem szívatlak létezik a gép, ismertem egy férfit aki tudott a gépről, ne örülj. Tudod róla annyit jelent, hogy megakarta építeni. Jött számára egy sugallat. Ő mondta nekem. Talán nem ezekkel a szavakkal de ez volt a lényege.
- Számodra is sok sugallat jött, lehet, hogy arról beszélsz amit tegnap este néztél a tévében vagy amit a rádióból hallottál mikor ültél a buszon, vagy ami láttál mikor sétáltál délben a város főterén.
- Bántani akarsz?
- Nem, csak elmagyaráztam a sugallatok természetét.
- Feketeség, a pinád nem láttam a hold fényében csillogni viszont érdekes dolgokat mondtál nekem. Neked nem tűnik fel valami? Miért akarom én Susant ennyi időn át? Nem lehet, hogy itt valami más is van a szerelmen kívül?
- Itt a kocsmában pár részeg pár bútor és egy föld bolygó.
- Sok vagy kevés?

- Nézőpont kérdése.

-A húgod boszorkánynak volt beöltözve mikor a sínekre lépett és egy seprű is volt a kezében. - mondta Béla.

 

 

Valkoci sétált az erdőben. Eszébe jutott, hogy kislányként gyakran szedett gombát az édesanyával. Jó volt kimenni a rétre és szedni pörköltnek valót. Akkor még nem tudtam, hogy a táncegyetemen fegyelmi eljárás fog ellenem indulni. - mondta és csodálkozott azon, hogy ennyire érzékenyen érinti ez a piszlicsáré téma. Legjobb lenne felmondani és elfelejteni az egészet.

- Jé most komolyan eszembe jutott, hogy felfogok mondani. Töltött magának még egy pohár jegeskávét a termoszából és visszatértek a gondolatai a kellemes emlékeihez, édesanyához és a gombaszedéshez. Jó lenne újra gyerek lenni és újra gombát szedni.
Valkocinak megszólalt a telefonja. Megnyomta a hívást fogadó gombot.

- Csak én vagyok, eljössz velem moziba?
- Inkább gombát szednék, Béla.
- Nyáron nincs gomba, illene tudnod falun nőtél fel.
- Nincs kedvem a mozihoz.
- Semmi baj. Rád gondoltam, van egy jó film.
- Sok jó film van.
- Szia! - köszönt el Béla majd lerakta a telefont.
Valkoci nézte a telefonját és elsírta magát.


Otthon felrakott egy kávét és a tükörben megnézte magát a haja már kicsit lenőtt, karikásak a szemei, nyilván a kialvatlanság az oka. És ami a legszörnyűbb egy kielégületlen nő nézett a tükörből. Hány éve nem voltam már férfival? - kérdezte. És a tükörkép nem válaszolt.
- Álljak oda Béla elé, hogy gyere dugjunk , érezzük jól magunkat? Bélára nagyon ritkán gondoltam férfiként. Végül is jó a humorra, kedves, őszinte. Csak épen lelki szegény és nekem nincs kedvem ápolni a lelki sérüléseit. Viszont nagyon jó barátom, kár lenne elbaszni a barátságot a szexel.
Valkoci kezébe vette a telefont.
- Mégis csak elmegyek veled a moziba. Ide jössz értem?
Béla, fütyörészve sétált az utcán egyenesen Valkoci lakásához. Tökéletes este lesz megnéznek egy filmet utána pedig sétálnak egy jó nagyot. Vagy leülnek egy padra és nézik a Marcal folyót. A férfi nagyot nevetett ezen az ötleten megennék őket a szúnyogok. A filmet nagyon élvezték egy magyar vígjátékot néztek meg a plázában működő moziban. Egymás mellett ültek Béla néha megfogta Valkoci kezét. De olyan is volt, hogy Valkoci fogta meg Béla kezét.
- A pláza előtt a férfi letérdelt Valkoci elé és úgy mondta. - Ma este nálam alszol?
- Hülye vagy? Azt hiszik, hogy bolond vagy. Nem alszom nálad, barátok vagyunk és nem szexpartnerek.
- Kedves barátom, hazakísérlek.
- Kedves uram, elfogadom az ajánlatát.
Kézen fogva sétáltak Valkoci lakásához. A lépcsőház előtt puszit adtak egymásnak majd a férfi elsétált. A nő egy kicsit megállt az ajtóban és nézte a távolodó férfit.
- Nyilván nem engedtem volna , hogy itt aludjon de lehetett volna kicsit rámenős, nagyon sokat szelídült.- mondta és elkönyvelte, hogy egy kellemes estét töltött el a nagyon is szelíd Bélával.

 

 

Susan mikor belépett az előadó terembe rögtön érezte, hogy valami nincs rendben. Furák voltak a diákok valami történt. Akaratlanul is a szeretőjét kereste de nem volt a szokott helyén. A srácok nevettek. Susannak szörnyű sejtése lett. Eljárt a fiú szája, eldicsekedett a haverjainak, hogy dugott velem. Mivel nyár volt Susan mélyen kivágott ruhát vett fel. A srácoktól érkező mohó pillantások kereszttűzében úgy érezte, hogy kurvásan néz ki. Viszont menekülni nem lehet az előadást muszáj megtartani. Susan a latin táncokról beszélt de a gondolatai folyton elkalandoztak. Folyton a fiatal
szeretőjére gondolt és nagyon várta, hogy vége legyen az előadásnak
Előadás után egy üzenetet kapott a fiatal szeretőjétől, hogy várja a Széchenyi téren egy padon ülve.

- Miért mondtál el olyan dolgokat amik csak kettőnkre tartoztak?
- Ne haragudj, Susan.
- Lejárattál az egyetem előtt és ugrott a pályázatom nem én leszek a flamenco csoport vezetője.
- Még egyszer sajnálom.
- Anyád picsáját!
Susan mérgesen nézett a húszas évei elején járó szeretőjére.
- Miért mondtál el olyan dolgokat amik csak kettőnkre tartoztak? Legszívesebben leszúrnálak, megölnélek téged. Takarodj a szemem elől!
- Beszéljük meg.
- Megaláztál egy közösség előtt te fasz! Mit kell ezen megbeszélni? Mit?
- Ne haragudj rám Susan.
- Anyád picsáját! A kurva életbe! Minden szétbasztál. Szerintem fel sem fogod, hogy tönkretettél egy embert. Nagy gyökér voltál. Kérlek most hagy magamra nem akarok botrányt.
Még aznap délután olyannak látta Sándort amilyenek még soha. A rektor úr őrjöngött. Susan mint egy megszeppent Nyuszi állt az irodában még hellyel sem lett megkínálva ami nőként különösen megalázó volt a számára. Úgy állok itt mint lófasz a hideg vízben villant át az agyán.
Záporoztak a szemrehányások. - A flamenco csoport vezetését nyilván elfelejthetted. Ami sokkal rosszabb , hogy diplomáciai bonyodalmakhoz vezet az ügy. Könnyen lehet, hogy a spanyolok nem küldenek csoportot. Melyik komoly egyetem küldene csoportot egy olyan helyre ahol a tanárnő a diákjaival baszik. Mondanom sem kell, hogy a minisztériumba is elért a botrány híre, holnap reggel 8 ra behívattak, meg kell jelennem. Érted Susan? 18 év után inog a rektori székem.
- Lemondok a tanári tisztségemről csak terhére lennék az egyetemnek.
- Úgy látom, hogy kezded érteni amit mondok. A legkevesebb, hogy lemondasz
- Engem is behívattak a minisztériumba.
- Ott van a szék ülj le, most megbeszéljük, hogy mit fogsz mondani Budapesten.

 

 

 

Kellemes augusztusi nap volt verőfény és kánikula. A táncegyetem udvarán a hallgatók élvezték a jó időt. A lányok jókat vihogtak a fiúk pedig élvezték, hogy a csajokon kevés a ruha. Izzott a levegő, olyan nap volt amilyennek egy augusztusi napnak lenni kell. Valkoci egyedül ült a kedvenc padján rövid nadrágot viselet és átlátszó fehér felsőt hozzá illő fehér színű melltartóval. Ült és egyszerűen élvezte a napsugarakat.

 

 

 

Susan az ajkai közé fogta a merev nemi szervet. A férfi hangosan felnyögött a nőnek olyanok voltak az ajkai mint a satu vagyis szorosan szorították Béla makkját. A férfi érezte a nő nyelvét is. Susan ráérősen, lassan körbenyalta a makkot. Épen úgy mintha fagyit nyalna. Időközönként eltűnt a fasz a szájában néha teljesen olyankor mély torkozott. Béla a legcsekélyebb mértékben sem érezte a nő fogait. Az ügyes nő nem fogaz szopás közben. Béla érezte a mámorító érzést amit a szopás okozott egyszerűen feküdt az ágyon és élvezte. Susan gyakorlott volt a szopásban imádta és gyakran művelte. A férfi pontosan tudta, hogy ha egy gyakorlott nő szívja le, teljesen más szintű élmény mintha csak egy kezdő szopná le. Nézte a nőt szerette nézni szopás közben. Mohón szívta a faszt. Az okos nők tudják, hogy a szívás hatalmas kéjérzetet okoz a férfiaknak és Susan okos nő. Szívott erősen, gyengén, játékosan. Élvezte a faszt. A nő imádta a faszt. Ennek megfelelően sohasem volt pókhálós a pinája. Béla nézte a nőt aki szopja a faszát. A csaj feje fel, le mozgott. Az arcára volt írva, hogy imádja a faszszopást. A merev fasza időről, időre eltűnt a mohó ajkak közt. Susan nem árult zsákba macskát szenvedélyes szopott élvezni akarta a faszt. Béla nézte a nőt és elégedett volt, minden férfi imádna egy ilyen helyzetet de nem minden férfinak jut egy olyan finom falat mint Susan. Intelligens, értelmes, okos és imádja a szexet. Talán még főzni is tud. A tökéletes cica. Ráadásul full extrás a csaj a combjai gyönyörűen formások, a popsija szép kerek, a cicik pedig körték. Béla nagyon szerette a körtéket és az almákat is, kicsit is, nagyot is. De most szopják most élvezni kell a varázslatot amit Susan ajkai okoznak. Utána lehet majd a ciciket élvezni bár most is hozzáférne a körtékhez. Csodálatosak, kemények, érettek. Susan szopott ez a nő tényleg szeret szopni már jó félórája szívja a faszt. Béla örült hogy bevette a potencianövelő bogyót így nem érzi hogy a gecije elindult a tökéből. Nem kell jeges sarki mezőkre gondolni ahhoz, hogy ne élvezzen el. Kúrógépnek érezte saját magát és ezzel nagyon elégedett volt. Susan abbahagyta a szopást. Elkezdődött a következő fejezet. Susan szétrakta a lábait és Béla rögtön a punci közelébe akart jutni. Kényelmesen elhelyezkedett. A hasán feküdt, A nő pedig felhúzta a lábait ő a hátán feküdt. Béla már az első nyelvcsapás után érezte a pina fenséges és jellegzetes ízét, tudta jól, hogy ennél finomabb íz nincs. Szürcsölte a nedvet Susan lyukából épen úgy mintha kaviárt szürcsölne imádta az ízét. Béla bedugta az orrát a hüvelybe majd erősen nyalta Susam popsiját. Imádta nyalni a popsi lyukát Próbálta bedugni a nyelvét amennyire csak tudta. Közben az orrával a hüvelyt ingerelte. Majd nyalta a nedvességtől csöpögő pinát. Susan egyre hangosabban nyögött. A férfi mélyen betolta a nyelvét a hüvelybe és járatta benne. Nyalta a hüvely falát. A klirotiszt bevette a szájába és nagyon gyengéden harapdálta majd szívta, közben az ujjaival széthúzta a hüvely bejáratát és gyönyörködött a látványban. Csodálatos látvány volt a nedves pina. Béla időközönként váltott a tempón néha gyorsan majd lassabban nyalt. Susan fazonra igazította a punciszőrét mert tudta jól, hogy Béla így szereti. Egy csúcsával lefelé mutató háromszöget formázott. Étvágy gerjesztő látvány. Béla lassan nyalta a szeretője pináját és megállapította, hogy Susanak van a legfinomabb nemi szerve. Közel félóra nyalás után Béla bevezette a faszát a hüvelybe és ösztönösen elkezdett mozogni miközben vadul szívta a mellbimbókat a jobbat és a balt is. Mohó szívta Susan csöcsei és járatta a faszát. Úgy helyezkedtek el, hogy Susan volt alul így a cicikhez nagyon jól hozzáfért. Imádta is őket, szívta szopta, nyalta a csöcsöket közben a fasza gyorsan járt a pinában. Susan megfordult Béla keményen szorította a formás popsit és baszta a nőt keményen tökig beverte a faszát a lucskos pinába, néha a csöcsök után kapott vagy kézzel ingerelte a puncit. Susan pinája szűk volt annak ellenére, hogy sok fasz nagyon sűrűn járt benne. A nő kifejezetten büszke volt arra hogy az ő pinája nem pókhálós.
- Kellemesen szűk vagy. - mondta Béla és tövig benyomta a faszát Susan pinájába. Újra pozíciót váltottak Béla lefeküdt Susan arccal szemben Bélával lovagolt, miután beleült a merev faszba. A nő kicsi és formás mellei mozogtak a mozgás ritmusára. Béla a formás combokat fogta. Susan gyorsan mozgott és próbálta a lehető legmélyebben érezni a pinájában a faszt.
- Jó messze el lovagolok.
- Lovagolj Gyönyörűségem.
Susan teljesen átadta magát az élvezetnek egyre gyorsabban és vadabban lovagolt.
Béla nem akart elélvezni de Susan döntött ebben a kérdésben. A férfi érezte, hogy elindul a geci a tökéből. Susan mozgása nem lassult Béla ellazult és engedte, hogy a gecije fröcsögjön. Érezte, hogy rángat a farka, fröcsögött a geci a pinába. A nő lehunyt szemmel élvezte , hogy a meleg sperma megtölti a hüvelyét. Fantasztikus érzésekkel ajándékozták meg egymást. Béla lihegett és érezte, hogy a fasza még mindig köpköd. Susan pedig még mindig remegett az orgazmustól. Mikor szépen lassan leszállt a még mindig merev faszról a kitágult hüvelyből kezdetben csak néhány csepp, majd vízesésszerűen ömlött ki a geci. Béla élvezte a frissen kielégült pina látványát. Csodálatos volt ahogy csillogott a nedvességtől a szeméremajkak megduzzadtak. Susan a középső ujját betolta a pinájába és nagy élvezettel nyalogatta le róla a szeretője spermáját. Lefeküdtek egymás mellé és pihentek.
- Hozok egy üdítőt. - mondta Susan és teljesen meztelenül felállt az ágyról és kisétált a konyhába a hűtőhöz
- Csak sört találtam. - újságolta nevetve. Majd hozzátette - A bárpultban is körülnézek keverek egy koktélt
- Gyönyörűségem, siess, nem bírok várni.
Susan kevert koktélt, megitták majd indultak a fürdőszobába.. A nő sok habot rakott a melleire Béla úgy érezte, hogy egy pillanatig sem tud várni a farka kőkeménnyé merevedett. Susan az egyik lábát felrakta a kádra és Béla alulról nyalta a puncit. Imádta a nem rég kielégült pina ízét. Majd észrevette , hogy Susan pisilni kezdett egyenesen a férfi arcába , Béla élvezte az aranyesőt és imádta a megduzzadt kőkemény kliritiszból folyó esőt. A férfi nem bírt tovább várni, Susant gyengéden megfordította és határozottan tökig benyomta a faszát a szűk popsiba. Susan hangosan felnyögött Béla keményen baszta a nő seggét, mikor érezte hogy elakar indulni a gecije a tökéből akkor leállt a mozgással. Majd újra járatta a faszát Susan a kéjtől sikított. Béla kihúzta a faszát a seggből és Susan arca elé állította a farkát a nő rögtön mély torokra kapta. Olyan erősen szívta ahogy csak bírta. Béla egy erősebb lökés után érezte, hogy indult a teje sőt spriccelni akar, gyorsan kihúzta a faszát és és elszorította az ujjaival. Susan látta a mozdulatot nem késlekedett gyorsan letérdelt a Béla elé és hatalmas nagyra kinyitotta a száját. Béla elvette az ujjait a makkról és abban a pillanatban már spriccelt is a fasza. Egyenesen Susan szájába, bár jutott s hajára és egy kicsi a szemébe is. Susan a nyelvével játszott a gecivel , forgatta a szájába egy kicsit kiengedett az ajkára majd ügyesen visszaszívta. Béla farka szépen lassan lekonyult. Hosszabb szünetet tartottak. Susan mindig benyálazta az ujjait majd rákente a pinájára ahogy az úrinők csinálják

Béla felébredt rögtön szomorúságot érzett, hogy csak álom volt Susannal a szeretkezés. Újult erővel támadt benne fel a vágy, hogy az álom legyen valóság. Feketeségel szorosabbá kell fűzni a szövetséget. Tehát találkozni kell. De mikor és hol? Béla szét nézett a hálószobájában látta a nagy fali tükröt a régi szekrényt, az elmúlt éveket. Az Angnus Young posztert a falon. A nap további részében a férfi evett, ivott, sétált. Végezte a napi rutin tevékenységeit és Feketeség nem tűnt fel. Béla feküdt az ágyán és arra gondolt, hogy felgyorsul az idő. Megszólalt a csengő.
- Vajon ki lehet? Már este 10 óra van futott át a férfi agyán . Nem kellet sokáig töprengeni hamar megérkezett a válasz.
- Susan vagyok a kurvád leakarlak szopni.
- Szia Feketeség, megismertem a hangod.
- Ha van kedved engedj fel rájöttem valamire az álmokkal kapcsolatban.
- Nyitom.
Feketeség hamar felért Béla lakásába.
- Huu kicsit kifújom magam.
- Futottál?
- Nem. Béla, köszi, hogy bejöhettem Simán elküldhettél volna a halál faszába. Gondolkodtam szorosabbra kell fűzni a a szövetségünk . Sőt szükségünk van egymásra mint a vetésnek a májusi esőre.
- Mit szeretnél velem közölni?
- Együtt kell aludnunk úgy, hogy fogjuk egymás kezét.
- De te hány éves vagy, száz, száztíz?
- Lefekszünk, fogjuk egymás kezét és egy közös hipnózisszerű dolgot élünk át. De előtte lezuhanyoznák, éhes is vagyok.
- Addig nézek valami pornót. Zuhanyozz, a hűtőben találsz kaját.
Béla hallotta, hogy Feketeség zuhanyzik. Később egy dobozos sör nyitását hallotta.
- Jól eláztatták gecivel a nő arcát a filmben. - mondta az idős nő mikor belépett a szobába virágmintás hálóingben.
-Ilyenek ezek a pornófilmek a jelenetek végén a nők mindig úsznak a geciben Viszont most én is megkívántam a sört, szép a hálóinged. Kérsz te is?
- Nem. Nem szeretnék pisilni a közös szeánsz alatt
- Én ha iszok sokat beszélek.
Béla ivott egy pohár sört a konyhába majd visszasétált a hálószobába. Feketeség anyaszült meztelenül feküdt az ágyon szétrakott lábakkal és a punciját simogatta. A férfi nézte a nőt és megállapította, hogy a korához képest nagyon is jól néz ki. Egy kellemes milf
- Arról volt szó, hogy megfogjuk egymás kezét. - mondta Béla.
- Csak olyan férfival tudok együtt működni akivel már lefeküdtem.
- Gini, melléd fekszem és csinálj velem amit akarsz.

- Béla, jól esik, hogy Gininek nevezel, végül is ez a valódi nevem.
Gini anyaszült meztelenül Béla mellé feküdt, a férfi érezte, hogy szépen lassan merevedése lesz. Majd a következő pillanatban érezte Gini mohó ajkait a nő nagyon gyengéden járatta a nyelvét a makk körül. És a férfi legnagyobb örömére gyengéden szívni kezdete a merev faszt. Gini rutinosan szopott és a férfi megállapította, hogy nagyon ügyes a nő. Egy nő tudjon jól főzni és szopni , Béla édesapja szokta ezt mondani. Eszébe jutott a férfinak és gyengéden megsimogatta Gini fekete színű hosszú haját. Béla érezte a gyengéd női ujjak érintését. Gini a férfi tökét masszírozta. Béla lehunyta a szemeit és örömmel várta a pillanatot mikor elfog sülni a fasza. Nem sokat kelet várni jött az ismerős érzés elindult a gecije a tökéből és köpködött a fasza Gini mohó szájába. A nő egy nagy nyeléssel lenyelte a férfi tejét majd az ajkairól lenyalta a maradék tehet. Párszor még jó erősen megszívta a még mindig merev faszt, hogy egy csepp se vesszen kárba. Majd Béla mellé feküdt.
- Nem gondoltam volna, hogy lefogsz szopni.
- Ajándéknak szántam, remélem, hogy élvezted.
- Nagyon élveztem. De miért kaptam ajándékot?
- Mert kedvellek.
- Korodnál fogva az anyám lehetnél, sőt akár a nagymamám is.
- Ne érdekeljen téged a korom és a társadalmi elvárások, becsuktuk a szobád ajtaját a külvilágnak semmi köze ahhoz, hogy két felnőtt ember mit csinál. Közös örömszerzés volt, te is akartad, én is akartam. Te jó ég Béla! Ilyen alapdolgokkal sem vagy tisztában?
- Nem érdekel a társadalom véleménye.
- Ne csak mondd hanem élj úgy, hogy nem érdekel, hogy mások mit mondanak. De most aludjunk.
- Nem lesz közös hipnózis?
- De lesz, az álomvilágban fogunk találkozni.
- Mit kell tennem?
- Bevettél valamit? Még mindig úgy áll a faszod mint a cövek.
Egymás mellet feküdve lassan elaludtak. Kezdetben még beszélgettek majd egyre többet kellet várni a másik válaszára. Végül mikor egy kellemes friss szellő befújt a nyitott ablakon keresztül és megsimogatta az arcukat akkor elaludtak. Győr is aludt Kodály Zoltán utcában csak pár macska futott az egerek után és az órák kijelzője 2 órát mutatott.
Béla álmában egy hegyvidékes helyen volt egy ketrecben. A ketrec körül majmok voltak. A férfi végig nézett magán teljesen meztelen volt. Csodálkozott azon, hogy merevedése van.
- Kabátot is lehetne ráakasztani. - mondta az egyik fekete szőrű majom.
- Beszélő majmok nincsenek szóval csak álmodom.
A majmok úgy néztek ki mint a csimpánzok. Hárman voltak álltak a rácsos nagy méretű ketrec mellet és nézték a férfi merev nemi szervét.
A legnagyobb majom aki a kabáttal viccelődött kinyitotta a ketrec ajtaját és Béla mellé lépett. Megfogta a férfi nemi szervét és a szőrös kezével lassan elkezdte húzkodni.
A ketrecen kívül kettő majom állt és nézték az eseményeket. Az egyik állat elsétált így már csak egy majom figyelte a történéseket. Megszólalt. - Tudod , hogy mit szimbolizál a faszverés? Béla nem válaszolt, úgy érezte, hogy semmi értelme nem lenne szavakká formálni a választ. Béla érezte, hogy hamarosan elfog élvezni. A majom szőrös keze még akkor is szorította a merev faszát mikor köpködte a gecit. A férfi megnyugvással nyugtázta, hogy az állat beérte a faszveréssel és nem akarta leszopni. Bár természetesen bármikor kiszállhat és felébredhet. Egy valami tartotta csak vissza, várta, hogy Gini vagyis Feketeség megjelenjen és közöljön valamit. A férfi arra gondolt, hogy Gini megjelenése és bölcs szavai nagyon abszurditás mint a faszverő majom.
- Szőke vagy a fekete hajú pinákat szereted? - kérdezte a majom aki mellette állt.
Béla észrevette, hogy bőven jutott a geciből az állat fekete szőrös testére is.
-Ebből kurvára elegem van. - mondta a férfi és teljes erejéből ahogy csak bírt belerúgott a ketrecbe. Abban a pillanatban felébredt. Mikor oldalra nézet nem látta Ginit. Biztos volt benne, hogy a nő szőröstől, bőröstől a maga fizikai valójában átment az álomvilágban. Gini volt a faszverő majom. De miért volt szükség erre a kutyakomédiára? Szimbólumok? Elszalasztott lehetőségek? Azok már nem jönnek vissza, vagy igen? Talán ki lehet menni a ketrecből. Béla úgy érezte, hogy nem tud visszaaludni kiment a konyhába és bontott egy dobozos sört. Majd elővett egy papírt és egy ceruzát leírta az álmát. Nem akarta, hogy feledésbe merüljön. A hajnal fényei, a felkelő nap felperzselik az álmokat és semmi sem marad belőlük. Az álmok a sötétben élnek a fényben megszűnnek létezni.
Miután végzett a leírással pisilt egy jó nagyot majd visszafeküdt és reggel 7 órakor frissen, kipihenve ébredt. Tudta, hogy a konyhaasztalon lévő papírra ő írt mert felismerte a saját írását. Az események amiket olvasott teljesen idegenek voltak a számára. Összegyűrte a papírt és beledobta a kukába.

 

 

- Felesleges bármit mondani úgy sem érti meg senki sem. Csak a rosszat látják bennem.
- Sokat ittál
Szőrös majmok álltak a ketrec körül. A nevelés csődje vagyok.
- Szeresd magad.
- Matild, sok nő abból él, hogy van két nagy csöcse. Susant behívatták a minisztériumban. Gondolom hallottad, hogy baszott az egyik hallgatóval Mondjuk eddig is baszott csak most kiderült. Szerintem a fiatal csődört valaki felbérelte, előre le vannak osztva a lapok. Szerintem a konkurenciának nem tetszik, hogy Győrben indul elsőként az országban a flamenco csoport.
- Szerintem meg egy felszarvazott szerető keveri a szart, végül is Susan fűvel, fával.
- Csak velem nem.
- Nem értelek Béla. Miért koslatsz egy ilyen bárcás ribanc után?
- Szeretem.
- Te tényleg egy csődtömeg vagy
- Egyik nap olvastam az egyetem újságjában, hogy az intézmény 30 millió forintos Uniós támogatást kap a flamenco projekthez. Szerintem a fővárosi táncegyetemeknek is kellene ez a pénz.
- Valkocit is behívatták a minisztériumba?
- Még nem. Képzeled egyik este arról álmodtam, hogy Feketeség tudod az öregasszony leszopott majd egy szőrös majom kiverte a faszom.
- Béla!

 

 

 

A miniszter egy idős ősz hajú férfi közel hajolt Sándor arcához és úgy súgta. - A botrány miatt elbúcsúzhat Győr a flamenco csoport indításától és a 200 millió forintos uniós támogatástól. Téged terhel minden felelősség, már tizennyolc éve ülsz a rektori székedben és elnézed, hogy a táncegyetemből kupleráj lesz. A legkevesebb, hogy önként lemondasz.
- És ha nem mondok le?
- Akkor tönkreteszlek
- Károly, nem kellene a személyes közös dolgainkat belekeverni az ügybe. Tudom, hogy bosszút akarsz állni rajtam de rég volt már. 10 évvel ezelőtt a feleséged szeretője voltam, akkor te még csak a falud polgármesteri hivatalában voltál segédjegyző, majd miután beléptél a pártba nagyon hamar kaptál egy bársonyszéket. Kicsit túl hamar. Abban az időben beszéltek olyat, hogy az előző miniszter nem balesetben halt meg. Én tudom beszéltem egy emberrel, elmondta nekem, hogy mennyi pénzt kapott tőled azért, hogy ne járjon el a szája. Gondolom nem ejtettél könnyeket mikor megtudtad, hogy meghalt. Kanadába költözött és ott történt vele egy baleset, rádőlt egy hatalmas fenyőfa. Favágóként dolgozott. A tőled kapott pénzt inkább a lányának adta, akinek így nem kellet pornófilmekben szerepelni azért, hogy fedezni tudja az egyetemi tanulmányainak a költségét. Csodálkozol, hogy ennyi mindent tudok? Nyomoztattam utánad, hogy bevédjem magam. Ha eltávolítasz a lektori székemből akkor borul a bili és te sem maradsz sokáig miniszter.
- Jól van. Takarodj az irodámból.
- Ahogy óhajtod.
Sándor kisétált az irodából. A miniszter leült az íróasztala mellé és megnyomott egy gombot az asztali telefonkészüléken.
Sándor a minisztérium épülete előtt leült egy padra és várt, tudta, hogy Susannak hamarosan meg kell érkezni. 11 órakor van jelenése a nőnek és hamarosan 11 óra lesz. Sándornak nem kellet sokat várni megérkezett egy taxi az épület elé amiből Susan szállt ki. Extra szexis, szűk mini koktélruhában volt, vadító fekete színű teljesen átlátszó harisnya és magas sarkú szandál. Úgy néz ki ez a nő mint egy ribanc. - futott át Sándor fejében. Látta, hogy Susan észrevette, a nő bizonytalanul intett. A férfi visszaintett és várta, hogy Susan már kifelé sétáljon az épületből. Legutóbb akkor vártam nőre mikor szült a feleségem. Jó régen volt már. - gondolta.
Susan pontosan 11 órakor kopogtatott a miniszter ajtaján.
- Jöjjön be. - magabiztos, parancsoló férfihangot halott az irodából. Nagy levegőt vett és belépett. Rögtön látta a miniszter arcán a meglepődést, nyilván nem egy szexis cicára számított annak ellenére, hogy ismerte Susant, igaz csak fényképről. A képeken is sokat mutatott a combjaiból.
- Susan, üdvözlöm kérem üljön le gondolom sejti, hogy miért hívtam.
- Sejtem a botrány miatt, még ezen a héten beadom a lemondásom, hogy ha erre a dologra akart rábeszélni akkor felesleges fáradni. Van még valami? Vagy csak az időm pocsékolom el?
A miniszter bizonytalanabb hangon folytatta. - Kérem mesélje el, hogy mi folyik ott Győrben?
- Úgy érti, hogy a Rábán és a Marcal folyón kívül? - válaszolt Susan és hangosan felnevetett.
- A botrány nem játék. A 30 milliós Európai uniós támogatás a tét.
- Jah, hogy csak a pénz a tét, értem. Nem tudok hozzászólni nem vagyok közgazdász. Pokoli meleg van, szívesen levetném a melltartóm de egy botrány elég erre a hónapra. Ön, hogy gondolja?
- Én az ön helyében nem beszélnék foghegyről. Büntető eljárás nem indul ön ellen mert a hallgató akivel szexelt már bőven elmúlt 18 éves.
- Ennek igazán örülök, hogy nem indul ellenem eljárás.
- Az egyetem jó hírnevéről van szó. Ö lejáratta ország, világ előtt a táncegyetemet.
- Az előbb még az uniós támogatásról volt szó. Nem tudom önt követni.-
- Figyelmeztettem, hogy ne szórakozzon velem?
- Mert mi lesz? Nyakamba önti a váza vízét?
- Azért hívattam mert ön jó szakember, van egy megüresedett hely Brazíliában.
- Tessék? El akar küldeni? Nyugi nem tudok sokat a piszkos egyetemi dolgokról de amit tudok elfogom mondani. Nem teszek lakatot a számra. A Brazíliai ajánlatot pedig személyes sértésnek veszem. Képzelje van férjem, talán ő maradjon itt? Én meg utaztak el a világ másik felére? Valakinek kurvára az útjában lehettek.
- Nyugodjon meg kérem. Természetesen nem kötelező elfogadni a Brazíliai ajánlatot.
- És ha hátat fordítok a táncművészetnek? Azzal nem tud zsarolni, hogy majd egy egyetemre sem vesznek fel.
- Azzal valóban nem.
- Mással talán igen? - üvöltötte Susan . Majd így folytatta - Áruld el te rohadék!
-Végeztünk, kérem távozzon. Nem akarom hívni a biztonsági szolgálatot.
Susan szó nélkül kiment az irodából majd teljes erejéből becsapta a nehéz tölgyfa ajtót. Vísszhangzott az egész épület. Sándor is hallotta aki továbbra is a padon ült és néha elbóbiskolt. Susan olyan vehemenciával robogott ki a minisztérium épületéből mint Zrinyi felesége a várból.
A férfi felállt és a nő után futott, az első piros lámpánál utolérte.
- Mi történt Susan?
-A nő semmit sem válaszolt hanem átölelte Sándort és hangosan zokogott.

 

 

 

Győr felett úsztak a bárányfelhők a nap hét ágra sütött sok ember indul a Balatonhoz. Péntek volt és ilyenkor mindig sokan indultak. Kánikula volt, valódi augusztusi idő. Béla sétált a Baros utcában, Győr sétáló utcájában vett magának egy fagyit és leült az egyik padra és nézte a csinos nőket. Sokan tudják, hogy Győrben vannak a legszebb nők, Béla is tisztában volt ezzel gyakorta mondta is azoknak akik nem Győrben élnek. Ült és jóízűen nyalta a fagyiját zenét hozott felé a szél. Győrben mindig fúj a szél. A férfi felismerte Angnus Young jellegzetes gitár témáját és örült, hogy egy utca zenész ilyen jó dalokat vesz elő. A férfi felállt és lassan sétált a sétáló utcában nem sietett, ráérősen haladt előre. A szép nők után megfordult. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a táncegyetem felé vette az útját. Úgy döntött, hogy megvárja Valkocit és hazakíséri.
Leült egy padra és türelmesen várt a táncegyetem előtt. Látta ahogy sok hallgató nagy hátizsákokkal kijött az épületből, biztos ők is a Balatonra mennek a hétvégére, futott át a férfi agyán. Már jó 10 perce ült és kezdte unni mikor megjelent Valkoci, vörös mini ruhát viselt. Gyakran le kellet fogni a szoknyát a kezével nehogy felfújja a szél. De nem mindig ért oda a keze időben és Béla látta a nő csipkés tanga bugyiját.
- Szia Valkoci, téged vártalak, haza kísérhetlek?
- Igen, örülök, hogy hazakísérsz. Nagyon fárasztó napom volt ma, de kaptam egy jó hírt. Lezárult ellenem a fegyelmi eljárás. Pontosabban megszüntették tudod ami a facebookos posztom miatt amiben kitálaltam Susan szex ügyeit. Viszont behívtak Budapestre a kulturális minisztériumba. A miniszter beszélni akar velem, kaptam egy ajánlott levelet. Mielőtt megkérdeznéd jövő héten hétfőn kell mennem, sajnos munkaidőben de lesz aki beugorjon helyettem.
- Miért hívattak be?
- Hétfőn kiderül. Szeretném ha velem jönnél nincs kedvem egyedül vonatozni. A rektor úr ugyan felajánlotta, hogy elvisz kocsival de nem akarok azon az ülésen ülni ahol Susant rendszeresen... na érted ugye?
- Értem. Hány órára kell menned? Rendelek vonatjegyeket, hogy erre ne legyen gondod.
- Köszi, aranyos vagy. Reggel 9 órára kell mennem. Csak nem tudom, hogy milyen ruhát vegyek fel?
- Ebben nem tudok segíteni.

- Hétfő még odébb van, jelenleg csak péntek van. Mit tervezel a hétvégére?
- Őszintén? Dögleni szeretnénk a két napban, fizikailag és lelkileg is ki vagyok készülve. Van pár gyökér tanítványom. De hagyjunk. - zárta le a témát Valkoci.
Szótlanul sétáltak tovább.
Végül Béla törte meg a csendet. - Felmehettek hozzád? Jó lenne beszélgetni.
- Matild kocsmája nem jó?
- De jó! Sőt nagyon jó. Mikor a kocsmában vagyok akkor mindig érzem, hogy intelligensebb leszek. Tudósok is rájöttek arra, hogy hasznos a kocsmába járás.
- Na ja. Már csak a feleségeknek kellene szintén rájönni. Tudod nem minden nő szereti a kocsmába járó férfiakat. Nem térek ki a kérdésed elől, persze nyugodtan feljöhetsz. Koszos az ablak én pedig nem érem el. - mondta Valkoci és nagyot nevetett.
Béla is nevetett, egy idős nő aki velük szembe jött nagyon mosolygott, örült a jókedvű fiataloknak, talán a saját fiatalságát látta a jóízű nevetésekben. Pár utcán még végig mentek, mire oda értek Valkoci lakásához. A nő elővette a kulcsát.
- Lift vagy lépcső?
- Lépcső. - válaszolt Béla.
- Jó akkor te lépcsőzöl, én biztos, hogy lifttel megyek. - mondta Valkoci, majd hozzá tette. - Ha előbb felérsz mint én, akkor kapsz tőlem egy nagy puszit.
Béla nem mondott semmit hanem rohant a lépcsőhöz és futva elindult felfelé.
Valkoci mikor kiszállt a liftből szélesen mosolygott és nagy cuppanós puszit adott Bélának.
Bementek a lakásba. Béla leült a konyha asztal mellé. Hallotta a nő hangját. - Lezuhanyzok, addig dobhatnál fel egy kávét. Ha nincs megbontva akkor a felső polcon találsz, de túl sok kávét ne rakj a kotyogósba mert akkor méreg erős lesz. Ügyes fiú vagy megoldod.
- Rendben van. - kiáltott vissza Béla, és hallotta a víz hangját.
- Leskelődnék. - kiáltotta Béla.
- Leskelődj Susanod után. - válaszolt Valkoci és nagyot nevetett.
Zuhanyzás után a konyha asztal mellet ülve kortyolták a fekete kávét.
- uhh ez most jól esik. - mondta a nő.
- Miről akartál beszélni?
- Szerelmes vagyok.
- Mindig is szerelmes voltál. Hány éve? Jó 15 éve ismerjük egymást neked mindig is szerelmi bánatod volt, nem gondoltál még arra, hogy egy szakemberhez fordulj. Fejleszteni kellene a személyiséged?
- Finom a kávé. Töltök még magamnak.
- Szolgáld ki magad. Enni is kellene, körül nézzek a hűtőbe. Kurva jó semmi sincs itthon.
- Rendelek kaját.
- Köszi Béla, ari vagy.
- Mit kérsz?
- Baconos pizzát gazdag feltéttel, mondd nekik, hogy ahogy Valkoci szereti, ismernek már jól.
- Rendben van. - mondta Béla és a telefon elővette a mobiltelefonját a zsebéből.
Valkoci felállt és bekapcsolta a laptopját ami a konyha asztalon volt. Hosszasan keresgélt az oldalak között, közben hallotta, hogy Béla rendeli a kaját. - Hozass pár üveg dobozos sört is, pokoli meleg van. Jól lehűtve jól fog esni. - mondta Valkoci.
- És 5 jól lehűtött dobozos sört is kérek, rendben van akkor majd én lehűtöm. - mondta Béla és kinyomta a telefont.
- Képzeld nem tudnak hideg sört hozni.
- Bocs de most másra figyelek, szexis rucit akarok magamnak rendelni, megvagyok invitálva egy kellemesnek ígérkező buliba ahol mindenki szexis fehérneműben lesz. Nehezen találok teljesen átlátszó tangabugyit.
- Milyen buliba mész? - kérdezte Béla.
- nyugi csak poénkodok, nem kell mindent komolyan venni. Amúgy miért ne mehetnék? Egyik kolléganőmről ma derült ki, hogy 8 évig kurva volt Olaszországban. Senki egy rossz szót nem szólt mikor elmesélte. Ne játszd nekem az erkölcscsőszt. Te beszélsz. Emlékszem mikor az egyik nőd a lépcsőház előtt szopott le. Te meg azzal védekeztél, hogy hozzám jöttél és a nőt nem ismered. A szemben lakó özvegy Savanyúné mindig figyel, tudod jól, de ha kimegy a vér a fejedből akkor semmi se számít. Na nem is tudom, hogy miért mondtam el ezeket, lényeg, hogy nincs jogod felháborodni azon, hogy szex buliba megyek. Egyébként ahogy mondtam is nem megyek megnyugodhatsz. Te Béla, végül is miért vagy féltékeny? Mi lenne ha lenne egy pasim, elüldöznéd? Tudtommal csak barátok vagyunk.
A férfi válaszolni akart de hallotta, hogy valaki csenget, nyilván a kaját hozták meg.
- Felhozom a kaját.
- Tessék itt a pénz.
- Megsértődök ha még egyszer te akarsz fizetni mikor én is itt vagyok. Úriemberként nem engedem, hogy a nő fizessen. - mondta a férfi és kiment a lakásból.
A konyha asztal mellet ülve ették a baconos pizzát, mellé itták a dobozos sört. Ami tényleg hideg volt ,vagyis a futárnál volt hűtőtáska. Béla ránézett az órára.

 

 

 

Susan megtörölte az ajkait papír zsebkendővel majd Sándor szorosan Sándor mellé bújt az ágyban
- Ügyes voltál csődöröm.
- Csak a férjed meg ne tudja
- Ha akarjuk megtudja.
- Én kurvára nem akarom és most alszom.
Sándor pár perc alatt el elaludt. A nő kiment a mosdóba majd visszafeküdt az ágyba és rövidesen ő is elaludt és álmodott.
Susan sétált a Marcal parton a bokrok mellet látott egy sátrat ami nagyon mozgott és kéjes női és férfi nyögések hangjai vegyültek el az énekesmadarak énekében. Egy kisméretű fehér szőrű kutya ült a sátor előtt, nem foglalkozott Susanal.. A nő sétált tovább és gyűlölte a sablonos helyzetet, egy kicsi kölyök sárkányt látott repülni a folyó felett pont úgy nézet ki mint egy vízimadár ezen csodálkozott majd nagyon gyorsan elmúlt. Vadrécék hápogtak és unalmas minden. Susan láttad Bélát a férfi épen szembe jött ő is sétált.
- Tudom, hogy kurva unalmas leszek de szeretnék neked elmondani valamit te szadista állat. - mondta Béla.
- Hallgatlak. - válaszolt Susan és úgy gondolta, hogy azért beszélget Bélával mert álmodik.
- Megerőszakoltál, megaláztál, szadista vagy. Nem folytatom mert unom.
- Ez egy unalmas délelőtt.
- A délután is unalmas lesz részegen akarok biciklizni de félek a rendőrökről.
- Szeretsz részegen bicajozni?
- Nem. Inni szeretek. Nem messze tőlünk van egy kilátó fából épült úgy vettem észre, hogy nagyon sok galamb leszarta.Jó lenne ha valaki leszopna.

 

Susan felébredt és pár percig emlékezett az álmára és örült annak, hogy nem szopta le Bélát. Még az álomvilágban sem lenne jó vele az orális szex. A nő oldalra nézett nem látta Sándort tehát a rektor úr lelépett. Susan egy húsz ezrest talált az ágy melletti éjjeli szekrényen belerakta a retiküljébe. És egy új nap várt rá. Egy érdekesnek ígérkező nap hiszen hivatalosan befogja adni a lemondását.

Susan nem sok időt áldozott a lemondása okainak a megfogalmazására. Egy papírra kézírással lekörmölte, hogy a kialakult sajnálatos helyezett miatt jó szívvel már nem tudna részt venni a táncegyetem munkájában. Sándor a rektor úr aláírta és nyomott rá egy pecsétet.
- Utoljára még leszopsz egy diákot? - kiáltotta valaki Susan után mikor kilépett az egyetem kapuján, a nő nem fordult hátra, csak a hülyék néznek visszafelé. - gondolta. Lezárult egy fejezet az életemben semmi rosszat nem csináltam még is úgy dobtak ki mint egy szaros kutyát, nem velem van a gond hanem a táncegyetem szellemiségével. Eddig jutott az elmélkedésbe, mikor meglátta az utca sarkon a fiatal szeretőjét.
- Szia Susan. - köszönt az egyetem hallgatója, egy jóképű fiatalember aki nagyon is jól jött ki a szexbotrányból a hallgató társai nem ítélték el inkább irigyelték, hogy a csinos Susant megkapta.
- Szia Krisztián. Mizu?
- Este jó neked?
- Este jön haza a férjem. Most van szabadidőm.
- Akkor a parkba?
- Szerencsés vagy szoknyában vagyok
Elindultak a park felé néha megfogták egymás kezét. Susan észrevette a rosszalló pillantásokat elvégre Győr kisváros mindenki ismer mindenkit bár a nagy autógyár miatt sok az új betelepülő. A nő nem törődött azzal, hogy csúnyán néznek rá.
- Baszok rá, hogy kurvának néznek, magas tudatszinten vagyok, vagyis nem mások határozzák meg, hogy milyen vagyok.
- Ennek igazán örülök. - válaszolt Krisztián és megvakarta a tökét.
Susan észrevette a mozdulatot és odanyúlt a férfi nemi szervéhez.
- Ennyire faszállító a hangom?
Krisztián leült egy padra a parkban. Susan pedig nemes egyszerűséggel levetette a tangabugyiját és beleült a merev faszba. A szoknyája mindent eltakart. Susan szépen, lassan mozgott közben egymás szemébe néztek. A nő próbálta a lehető legmélyebben magában érezni a faszt
- Úgy gondoltam, hogy szóba sem állsz velem. - mondta Krisztián.
- Ügyes fiú vagy.
- Köszi, ha ilyen gyorsan mozogsz akkor hamar elélvezek.
- Susan gyorsított a tempón és megszólalt. - Tegnap este fazonra igazítottam a pinaszőröm. Megcsináltam a kedvenced egy lefelé mutató háromszöget.
A fiú felhördült és Susan érezte a forró spermát a hüvelyében és a rángató farkat.
- Van papírzsepid?
- Tessék itt van. - mondta Krisztián és egy kis csomag zsebkendőt adott a nő kezébe. Susan lassan leszállt a fiú öléből és a szoknyája takarását kihasználva letörölgette a pináját
- Tessék a 20 ezer forint. - mondta Krisztián és egy húszezres bankjegyet adott a nőnek.
- Köszi. - mondta Susan és a retiküljébe rakta a pénzt.
- Szia Krisztián. - mondta a nő és elviharzott. A fiú hosszasan nézett utána és megvakarta a tökét.

 

 

 

Feketeség és Éva egy asztal mellet ültek.
- Valkoci lányod jól van?
Éva kedvetlenül válaszolt. - Jól hát. Valaki felcsinálhatná és akkor lenne végre unokám. De, hogy a kurva élebe jön ez ide?
- Idegesnek tűnsz.
- Csodálod? Tegnap este se szó, se beszéd elkezdett világítani a varázsgömböm a szekrény tetején

- És ez mit jelent? Van valamilyen jelentősége?
- Feketeség, most maradj csöndben. Megszólított a gömb, most kell belenéznem. Nagyon sokat segít a dagadó hold energiája. Bár a fogyóhold energiája is segít és a telihold is. De legjobban a dagadó hold segít. Kérlek most maradj csendben, lehetőleg ne mozogj. Rá teszem a két tenyerem a gömbre, ha rázkódni fog az asztal ne rémülj meg.
- Nyugi láttam én ennél jóval cifrábbat is.
- Kuss!
Éva melegséget érzett. - Meleg a gömb ez jó jel.
A varázsgömb picit kisebb volt mint egy focilabda, úgy tűnt, hogy üvegből készült, csillogott ahogy az ablakon beszűrődő napfénye megvilágította. Belülről fénylett mindenféle színben , a színek folyamatosan változtak. Vörös, barna, fehér és a szivárvány összes színe megjelent a gömb felületén. Feketeség élvezte a nem mindennapi látványt.
- Gyönyörűséges a gömb.
- Kuss!
Éva lehunyta a szemeit majd kinyitotta.
- A gömb vagyok , én szólok hozzád. - mondta Éva mély férfi hangon.
Feketeség arcán rémület tükröződött.
- Ne félj Feketeség nem bántalak. Én vagyok a gömb szelleme most elmondom a válaszokat.
- Halljuk. - mondta Feketeség és észrevette, hogy Éva szeme vörösen izzik. Ráadásul a nő a szék felett lebeg sőt lassan egyre magasabbra emelkedik és már az asztal felett van. A gömb is lebeg vele együtt.
- Jó, hogy csukva van az ablak, a végén még kirepülne az utcára futott át Feketeség fejében.
- Nem lebegek ki az utcára, látom a gondolataid.
- Értem.
- Béla a volt mozdonyvezető szerelmes Susanba de a nő baszik rá. Viszont az álombéli Susan szívesen fogadja a kanos férfi közeledését. Béla átfogja hozni az álombéli Susant a valóságba. Sikerül megtalálni a tudatos álmot generáló gépet. Feketeség te is választ fogsz kapni rövidesen arra a kérdésre, hogy mi történt a húgoddal. Bélával kell szövetkezned. A férfi a kulcs.
- Mit kell tennem?
- Enged közel magadhoz Bélát. - mondta Éva majd a következő pillanatban a varázsgömb leesett a földre és apró darabokra törött, kiderült Feketeség számára, hogy üvegből volt a gömb. A szilánkok szerte szét szóródtak a konyhában
Éva az asztalon ült.
- Anyu mit keresel az asztalon és mi az a sok üveg a padlón. Be vagytok baszva? - Kérdezte Valkoci benézve a konyhába.
- Szia kislányom. Nem ittunk egy kortyot sem.
- Akkor miért ülsz az asztalon?
- Már nem ülök. - válaszolt Éva és ügyesen lemászott.
- Egyébként a varázsgömböm törött össze.
- Sajnálom anyu.
Feketeség megszólalt. - Igazán nem akarom zavarni anya és a lánya beszélgetését.
- Nem zavarsz. - válaszolt Éva.
Valkoci dühösen nézett.
- Engem viszont zavar. - mondta.
- Kislányom kérlek ne inzultáld a vendégem.
- Bocs.
- Jobb lesz ha megyek. - mondta Feketeség. Felállt az asztaltól kinyitotta a konyhaablakot és kimászott.
- Félek a kutyáktól azért másztam ki az ablakon. - mondta magyarázatképen majd elsétált.
- Anyu, neked ilyen barátnőid vannak? De most komolyan, ennek a nőnek még a szeme sem áll jól. Nem is értem, hogy mit keress itt?
- Lányom, azt hiszem, hogy nem kell tőled engedélyt kérnem ahhoz, hogy valakivel barátkozzak. Egyébként Roxynak megszülettek a kölykei a szomszédban, tudod a nagy bernáthegyi kutyának ha akarsz átmehetsz megsimogatni.
- Anyu jól vagy? Közel 30 éves vagyok és állítsak be a szomszédba, hogy szeretném a kiskutyákat megsimogatni. Nem vagyok már kislány. Vagy leakarsz rázni?
- Végül is igen. Az összetört varázsgömb tudod, hogy mit jelent? Nem vagyok többé jós. Véget ért a karrierem a szellemvilág üzent, az összetört gömbbel, hogy fejezem be. Vagyis kiesik a pénz amit a jóslásokért kaptam, tudod, hogy sokan jártak hozzám még külföldről is.
- Jó lenne melléd egy férfi.
- Mikor apádat eltemettük megfogadtam, hogy több dolgom nekem nem lesz férfival és be is tartom. Ha annyira kívánom akkor veszek egy vibrátort, neves velem lányom.
- Ne vibrátort vegyél hanem ismerkedj meg egy hús vér faszival és ne ilyen gyanús külsejű alakokkal barátkozz mint a Feketeség.
- Hagyjuk ezt lányom. Az egyetemen minden rendben van?
- Aha, kibaszták Susant. Ő mondott fel, de muszáj volt neki. Ennyi , mást nem tudok, bizonytalan, hogy indul a flamenco csoport. Anyu, úgy szeretném vezetni a csoportot! Kislánykorom óta ez a vágyam, hogy egy flamenco csoportot vezessek, ráadásul elsőként az országban hatalmas megtiszteltetés lenne nekem és gyönyörűséges kihívás. Nekem a tánc az életem.
- Örülök ennek kislányom.
- Anyu ne haragudj most rohanom kell, az előszobába egy nejlonszatyorba raktam le almát, körtét az egyetem udvarában szedtem.
- Szia Lányom, légy jó gyere adok egy nagy puszit.
Anya és a lánya megpuszilták egymást, majd Valkoci elrohant.
Éva nézet ki az ablakon és látott egy kóbor kankutyát talán a szomszédban született kiskutyák apukája. - villant át a nő agyán. És sok minden más is átvillant talán tényleg véget ér a jósolás. Pedig jól fizetett sok ember akarta tudni a jövőt, tulajdonképen személyiség elemzés volt, és ennek az egésznek vége lett. Összetört a kibaszott gömb apró darabokra.

 

 

 

Olyan a szerelmünk mint a bárányfelhők az égen, mindig változik
- Matild régen voltam itt a kocsmádban. Hanyagolom a törzshelyem. De mindig is ez marad a kedvenc helyem. Szép a kiírás a falon a bárányfelhők és a szerelem.
- Holnap eljössz velem az alkoholistákat rehabilitáló intézménybe. Egy gyönyörű kastélyban van körülötte angol őspark. Győrtől alig 50 km re van, reggel korán indulunk és időben ott vagyunk. Legalább kimozdulsz, a barátod vagyok gondoltam rád.
- Kedves Matild jól esik, hogy gondoltál rám de mit csinálnák én ott? Nem vagyok alkoholista, ugyanakkor érdekelne, hogy hogyan zajlik az élet ott.
- Akkor gyere velem, nincs kifogás, holnap reggel 7 kor találkozunk a kocsma előtt és nincs kifogás.
- Köszönöm Matild.
Másnap reggel 7 kor Béla, frissen, kipihenve és megborotválkozva állt a megbeszélt helyen. Nem sokat kellet várni a nő megérkezett a piros színű Toyota típusú személyautójával Béla gyorsan beszállt és már indultak is.
- Szia Matild, még nem is köszöntem.
- Szia Béla, kösd be kérlek a biztonsági övet.
- Ha jól tudom a nővéred van elvonón a rehabilitációs intézményben ami a kastélyban található.
- Nem a nővérem hanem a húgom. Kislány kora óta alkoholista nem rég töltötte be a harmincat.
Picit hideg volt hajnalban. - mondta a férfi.
- Mit kerestél te hajnalban kint? Gondolom nem futottál.
- Akkor csuktam be a szoba ablakát.
- Mire a kastélyhoz érünk kánikula lesz.
Béla nem válaszolt csak nézte az utat és várta, hogy oda érjenek.
Matild a kastély előtti parkolóban könnyen talált üres helyet.
- Megérkeztünk. - mondta a nő.
- Nem tartott sokáig az út.
- Baj?
- Kicsit igen mert most jutott eszembe sok téma amit jó lett volna neked elmondani. Látod reggel 8 óra van és már azon vergődöm, hogy valamit nem csináltam jól.
- Na gyere!
Matild kiszállt az autóból, Béla követte a példáját. A férfi körülnézett. Látott egy parkolót ott állt a Toyota, egy buszvárót és egy nagy vaskaput ami mögött az angol őspark és a kastély volt.
- A nagy kapu mellet van egy ajtó ott bemehetünk, nem messze tőle van egy büfé, alkoholt nyilván nem árulnak.
Enyhe szellő fújt az ajtó kicsit nyikorgott. Elindultak az angol ősparkban méghozzá dombnak felfelé mert a kastély egy domb tetejére épült.
- A domb keleti oldalán jó sok szőlőlugas volt de már rég eldózerolták. A szőlő miatt az alkoholisták gyakran a borral álmodtak. - mesélte a nő.
- Gondolom a gyümölcsfákat is kivágták mert arról pedig a pálinka jutott az eszükbe
- Ne légy gonosz Béla.
- Matild, ne oktass ki engem. Már bánom, hogy eljöttem.

- Hétfőn haza mehettek két hétre.,- monda Orsi.
- Húgom vigyázz magadra. Múltkor mikor hazamentél emlékszel, hogy mi történt?
- Nem.
- Részegen feküdtél egy földúton és éget a ruhád mert a cigitől lángra kapott. Az asszonyok akik a gyümölcsszedésből mentek hazafelé oltották el az égőruhád. Volt náluk palackos ásványvíz. Ez nagy szégyen a falu előtt. Orsi nézett az őzike barna szemével és semmit sem válaszolt. Béla felállt és elsétált, lement a kastély emeletéről egyenesen ki a parkba. Leült egy padra és nézte az öreg fákat. Egy szőke magas nőt vett észre aki a büfé felé ment a nő átlátszó felsőt viselt és volt alatta melltartó. Béla nézte a nőt és arra gondolt, hogy ha itt lenne rehabilitáción akkor minden nap megdugná a csajt. Hátrafordult. Matildot látta a nőnek folytak a könnyei.
- Mi történt?
- A húgom elzavart a picsába.
- Azért jöttem ki a szobából, hogy kettesben tudjatok beszélgetni.
A férfi és a nő ültek a padon, némaság telepedett rájuk, mindketten élvezték, hogy a fák kellemes árnyékot adtak, ráadásul északi szép is fújt. Béla várta a melltartó nélküli magas, szőke csajt, biztos, hogy ugyanazon az út vonalon fog visszasétálni.
- Azon a csajon nincs melltartó aki ott sétál. - mondta Béla.
- Ismerem, jó nagy kurva. Sokan kefélik itt az intézményben. Ennyire lyukhiányod van?
- Nem. Csak jó megfigyelő vagyok.
Orsolya jelent meg a pad előtt vezető földúton. Bűnbánó arcot vágott. Egyenesen Matild elé lépett.
- Nővérem ne haragudj, hogy kiabáltam veled.
- Fátylat rá. Nem történt semmi sem.
- Matild, köszönöm, hogy eljöttél engem meglátogatni. Ígérem, hogy jövő héten otthon a faluban jól fogok viselkedni. Nem hozok szégyent magamra és a családra.
- Az előbb sétált az úton egy magas szőke nő melltartó nélkül. Ő ki? - vágott közbe Béla.
- Anita, az intézmény kurvája. - válaszolt Orsi. Majd így folytatta. - Ha veszel neki két doboz cigit akkor leszop a parkban a bokrok közt.
- Nézzétek picit csepereg az eső. - mondta a férfi.
- Még az út porát sem veri el. Ráadásul magas lesz a páratartalom és még nagyobb lesz a kánikula. De nyár van.
- Ott jön a csaj melltartó nélkül. - mondta Matild.
A férfi észrevette az úton sétáló szőkeséget. - Lányok jó csevegést nektek én megyek megszólítom a hölgyet.
- Nem lehetsz túl igényes férfi ha ilyen bárcás ribancok is felkeltik az érdeklődésed. - mondta Orsi, és undorral nézet Bélára.
- A fiatalember szereti ha leszopják. - közölte Matild.
Béla felállt a padról és gyors léptekkel sietett a szőkeség felé. Olyan 30 métert sétált a fűben és már ott is volt a nő mellet. Látták, hogy Béla kézcsókot ad Anitának.
- Ilyenek ezek a férfiak a farkuk vezeti őket. - mondta lemondóan Orsi. De a pillantása sokáig elidőzött Bélán. - A határozott férfiakat viszont szeretem, akik tudják, hogy mit akarnak. Csak az eső ne eredjen meg jobban mert akkor a szőkeség nem tudja leszopni Bélát a parkban.
- Beállnak egy fa alá. - mondta Matild és nagyot nevetett.
Még egy kicsit ültek a padon majd úgy döntöttek, hogy visszamennek a kastélyba. Mosolygós emberek, vidám tekintettek fogadták őket. Matildnak feltűnt, hogy a nagy ebédlőben sürögnek, forognak a fiatal lányok és az idősebb asszonyok.
- Délután egy kis ünnepség lesz. Az egyik lakó szülinapját ünnepeljük, természetesen csak almalevet, teákat iszunk. Alkoholt tilos, mert az alkoholista nem tud mértéket tartani, a sárgaföldig leinná magát mindenki a csak egy pohárka alkoholnak nem tudna ellentmondani. Kényszerből muszáj lenne vedelni.
- Na és ki az ünnepelt?
- Aki leszopja Bélát.
A fehér ruhás személyzet és sok lakó díszítették a termet. Szülinapra illő pár piros szíves dekót raktak az ablakokra.
Matild látta, hogy egy asztalra poharak kerülnek.
Anita a bokrok között megtörölte a száját papír zsebkendővel és közölte Bélával, hogy neki rohanni kell mart hamarosan kezdődik a szülinapi bulija.
Béla nézte az elfutó nőt és az eső áztatta bokrokat. Majd ő is a kastély felé indult.
Béla, úgy döntött, hogy bemegy a büfébe. Fekete vállig érő hajú, vékony testalkatú mosolygós nő állt a pult mögött. Béla köszönt a büfés csajnak aki viszonozta az üdvözlést és kért egy pohár almalevet. Látta, hogy vendégként egyedül van. Jóízűen fogyasztotta az almalevet észrevette, hogy a pult mögött álló nő unatkozik ezért megszólította.
- Kedves szépség, picit esik az eső
A nő mosolyogva válaszolt. - Kicsit csepereg. Legalább megöntözi a konyhakertem ugyanis itt lakok a közeli faluba. Egy kis zöldséget, borsót, hagymát, sárgarépát
ültettem.
- Nagyon finom a háztáji gyümölcs. - válaszolt Béla.
- Finom bizony és a házi pálinka is?
- Nagyon finom. - válaszolt Béla.
- Nekem mondod most is van 500 liter cefrém. A hétvégén kifőzöm.
- Megkóstolnám a pálinkád jó lenne ha árulnád
- Így legyen ötösöd a lottón, most is van nálam három liter szilva, ha ízlik már viheted is.
- Béla vagyok.
- Aliz.
A fiatal csaj műanyag kólás üvegből öntött egy kis pohárba szilva pálinkát. Béla húzóra megitta.
- Most megjött az étvágyam.
- A pálinka étvágycsináló.
Béla vásárolt a büfés csajtól fél liter pálinkát majd dobtak egymásnak egy sziát és a férfi indult a kastély felé. Már messziről hallotta Halász Judit boldog születésnapot című slágerét. Az ebédlőbe belépve vidám, mosolygós arcokat látott. A kezében fogott ásványvizes palackot amiben a pálinka volt lerakta az egyik asztalra és Matildot kereste a szemével. Hamarosan észrevette, hogy a nő élénken cseveg a szőkeséggel. Egy fiatal csaj megkínálta Bélát egy tortaszelettel a férfi megköszönte és jó ízűen fogyasztotta.
- Ez a kedvenc ásványvizem - mondta Orsi és egy műanyag pohárba töltött magának Béla pálinkájából. Rögtön érezte, hogy nem ásványvíz volt a palackban. Elrakta a zsebébe a maradék pálinkát és felsietett a szobájába.
Matild és Béla elköszöntek az intézmény lakóitól és a személyzettől. Matild úgy döntött, hogy még felmegy Orsi szobájába, biztos volt benne, hogy ott lesz a húga. Mikor benyitott látta, hogy a csaj részegen fekszik az ágyán és egy Tankcsapda számot dúdol. Matild becsukta az ajtót és lerohant Bélához.
- Mi történt? - kérdezte a férfi.
- Rém látomásom volt, ugorjunk az autóba szeretnék már a gázpedálra taposni.
Már jó félórája ültek a kocsiban mikor Béla hangosan felkiáltott. - A kurva élebe az ebédlőbe hagytam a büfés csajtól vásárolt pálinkát.
- A kurva életbe! Akkor a valóságot láttam a húgom biztos, hogy a te pálinkádtól baszott be.
- Mit csináljunk?
- Haza érek , zuhany, kajálok majd megnézem a kedvenc török sorozatom. - válaszolt Matild
- Nekem pedig folytatódik az életem. Susan talán szóba áll velem.
- Béla a te életed, éld úgy, hogy tud csak egy van belőle.

 

 

 

Este a szokásos helyen várta Feketeséget, nyár volt későn lett sötét ráadásul telehold is világított. Béla nézte a szemetes kukát szürke színű volt. Néha az élet is szürke. Győrben elindult az éjszakai élet nagyon sok étterem , bár, mozi minden este telt házal üzemelt. A férfi messziről zenét halott. A szürke kuka nem mozdult. Pontosan este 10 óra volt mikor Feketeség megjelent hosszú fekete kabátot viselt és fiatalosan mozgott.
- Szia Béla, látom, hogy engem vártál.
- Szia Feketeség. Téged vártalak.
- Úgy gondolod, hogy semmi jó sem történik veled közben egy angyal már lefelé sétál a lépcsőn hozzád.
- Egy jó bögyös nő.
- Ma este buli lesz ugyanis ma este bele fogsz feküdni a tudatos álmot generáló gépbe. Induljunk.
- Hova?
- Az állapot világába.
- Bízok benned.
- Olyan szürreális dolgokat mondunk, hogy nehezen hiszem el, hogy ez a valóság.
- Én már nagyon kételkedem, hogy ez a valóság.
- Végül is mindegy a lényeg mi magunk vagyunk. Lépjünk gyorsabban éjfélkor kell belefeküdni a gépbe.
- Az anyaméhbe is jó volt feküdni.
Béla látta az üres boros üveget a számítógép mellet, tehát csak álom volt az esti séta Feketeségel.

 

 

 

Valkoci ült a táncegyetem parkjában a kedvenc padon. Nézte a fiatal hallgatókat örült, hogy fiatalok veszik körül és még ő is jócskán fiatal. Sándor a táncegyetem rektora kiabált a nyitott ablakon keresztül.
- Valkoci, kérlek gyere fel az irodámba, fontos.
A csaj a hang irányába nézett és látta ahogy Sándor integet. Pár perc múlva már ott álltak egymással szemben az irodában.
- Köszönöm, hogy feljöttél rögtön a lényegre térek.Kérlek, hogy ne járasd le az egyetemet hétfőn a kulturális minisztériumba. Tudod én is kaptam ajánlott levelet - ahogy te - is leírtak benne sok mindent.
Valkoci ingerült hangon válaszolt.
- Te a hátam mögött rólam levelezel a minisztériummal?
- Nem erről van szó. Ne haragudj de most dolgom van.
Valkoci szó nélkül kisétált az irodából majd becsapta maga után az ajtót. A lépcsőn sétált lefelé mikor érezte, hogy rezeg a telefon a zsebében. Kezébe vette a készüléket és látta, hogy Béla telefonál.
- Szia Valkoci, bocs, hogy nagy a zaj körülöttem épen a plázában vásárlok magamnak ruhát
- Sok sikert!
- Képzeld érdekel a pornó színész képző tanfolyam.
- Szerinted legyek kurva? Tőlem nyugodtan jelentkezz elfogadlak olyannak amilyen vagy. De szerintem inkább személyiség fejlesztő tanfolyamra kellene járnod vagy tanulj egy jó szakmát. Tudom, hogy sok időd van. Erre a pornós tanfolyamra minek jelentkeznél?
- Érdekel a pornó.
- Ha ehhez van kedved csináld biztos, hogy élvezni fogod.
- Rosszkedvűnek tűnsz mi a baj?
- Ennyire hallani? A rektor úr felbaszta az agyam.
- A táncegyetemmel kapcsolatban?
- Béla, leteszem sok sikert a kurvákhoz! Szia!

 

 


Feketeség kopogtatott Éva ablakán. Pár perc múlva már a konyha asztal mellett ültek és a kávé lassan kifőtt a tűzhelyen.
- Éva te tudod jól, hogy hol van a tudatos álmot generáló gép. Tudom, hogy őrző vagy, nálad van a titok.
- Misztikus filmekben szerepelnek ilyen dolgok legalábbis én így tudom.
- Tudom csak vicceltem. - mondta Feketeség és nagyot nevetett.
- Lefőtt a kávé hány cukorral kéred?
- Hárommal. A három szép mese szám. Éva olyan békés nyugalom árad belőled mint egy kérődző tehénből. Hogy csinálod? A Valkoci lányod már régen kirepült és már rég özvegy asszony vagy. Nem gondoltál rá, hogy szerez egy jó pasit?
- Őszintén? Nem. A szex egyáltalán nem hiányzik. Jó nekem, hogy csak magamra kell főzni. Nem tudok én már senkihez sem alkalmazkodni. Főleg úgy, hogy nem is akarok. Lehet, hogy veszek másik varázsgömböt és folytatom a vállalkozásom. Nem veszem jelnek, hogy az előző gömb ripityára tört. Végül is valaminek a vége, valaminek a kezdete is. Talán egy jó és szép korszak köszön az életembe. Képzeld a Puma, tudod a nagy nőstény kutyám éppen akkor kölykedzett meg mikor a varázsgömb összetört.
- És gömböcske lett a kutya neve?
- Nem. Hanem Feketeség.
Az idős nő nagyot nevetett majd megszólalt. - Rólam nevezted el a kutyát? Gondolom fekete a szőre.
- Teljesen fehér.
- A húgom ügyét akarom megoldani. Tudnom kell, hogy hol van most? Mi van vele? Úgy érzem, hogy hamarosan jönnek a válaszok.
Enyhe szél fújt ahhoz gyenge volt, hogy enyhítse a kánikulát Puma és a kiskutyája a Feketeség nevű nem mozdultak ki az árnyékból. Az apuka kutya szintén az árnyékban aludt. Neki Farkas volt a neve.
- Béláról mi a véleményed? - kérdezte Feketeség.
- Semmi. A lányom barátja, jó lelkű fiú. Egy jó asszony kellene mellé de ő a húszezres Susan után koslat.
- Nem értem, hogy sok férfinak miért kell egy bárcás ribi?
- Talán mert jók az ágyban. Én már sok éve ismerem Bélát. Egy rövid ideig szerelmi kapcsolata volt a lányommal. De hamar barátság lett belőle , már nagyon sok éve jól el vannak. A barátságukba belefér hogy néha együtt alszanak hol az egyik, hol a másik lakásán.
- Jó lenne ha jósolnál nekem.
- Nincs varázsgömb.
- Finom volt a kávé.
- Feketeség ha lesz gömb akkor telefonálok neked. Közösen megnézzük, hogy hol van a tudatos álmot generáló gép. Befekszel a gépbe és...
- És?
- Megetettem a kutyákat. Puma és Farkas ilyenkor szokott enni és a picinek is adok tejet.
- Rendben van. Akkor megyek is, ne fáradj , kitalálok egyedül is. - mondta Feketeség majd a konyha ablakhoz lépet és egy gyors mozdulattal kimászott az utcára.

 

 

Hamar hétfő lett. Valkoci hajnali 5 órakor még kombinéban ült a konyha asztal mellet és itta a kávéját. Majd kiment a fürdőszobába és a tükörbe nézve konstatálta, hogy szörnyen néz ki. Levette a kombinét és lezuhanyzott. Úgy döntött, hogy 10 denes piros színű harisnyát fog felhúzni. Megajándékozza saját magát egy szexis megjelenéssel ezért a vörös színű minikoktél ruhára esett a választása. Természetesen ilyen ruhához egy kifejezetten magas sarú szexis szandál illik.
- Legalább beindul a férfiak mocskos fantáziája. - mondta mikor megnézte magát a tükörben. Majd vitt fel az arcára egy kis alapozót és egy szolid make up - ot. Szemceruzát és sötét vörös rúzst vett le s polcról és 10 perc múlva gyönyörködöt a végeredményben. Nem volt éhes de nem akart üres pocakkal elindulni ezért kivett a hűtőből egy banánt. Mielőtt elkezdte enni picit körbenyalta a déli gyümölcsöt és bevette a szájába. Majd kivette és látta, hogy nincs rúzs nyom a banánon. - Nem csak a férfiaknak hanem nekem is beindul a mocskos fantáziám. - mondta és nagyot vigyorgott.
- Büszke vagyok rá hogy vidáman indul a napom. - mondta és kilépet a lakásából. Természetesen a kedvenc retikülje a vállán volt.
Bélával úgy beszélte meg, hogy a vonat pályaudvaron találkoznak. A férfi a megbeszélt helyen volt, a vonat nem késett. Ketten ültek egy kupéban. A férfi rövid nadrágot és sportcipőt viselt. És egy pólót I love Győr felírttal.
- Ultra szexis vagy.
- Béla, köszi a bókot.
- Szivi.
Picit beszélgettek, picit aludtak. Béla udvarolt a kalauz nőnek és végül megérkeztek a Keletibe. Majd tovább indultak taxival a kulturális minisztérium épületéhez. Béla ragaszkodott hozzá, hogy ő rendezze a taxist. Valkoci tiltakozott.
- Munkanélküli vagy és a vonatjegyet is te fedezted.
- Férfi vagyok nem engedhetem, hogy a társaságomban lévő hölgy fizessen. - zárta rövidre Béla és busás borravalót adott a taxisnak.
- Hölgyem becsülje meg ezt a férfit ritka manapság az ilyen úriember. - mondta a taxis és elhajtott.
Valkoci egy nagy puszit adott Béla ajkaira. - Mert megérdemled és nem rúzsoztalak össze cicám.
- Úgy látom, hogy nem messze van egy fapad oda leülök és várok. Sok szerencsét barátom. Ha baj van csörgess meg.
- Nem lesz baj. Nagy lány vagyok már tudok magamra vigyázni.
Valkoci tűsarkú szexis szandálja ütemesen kopogott a minisztérium márvány járólapján. Bezsebelt jó néhány elismerő , vágyakozó pillantást a férfiak részéről és irigy arckifejezéseket a nőktől. Nem kellet sokat várni, nagyon hamar kinyílt a nehéz tölgyfa ajtó és a miniszter megjelent.
- Kérem hölgyem fáradjon be. Valkoci hallotta ahogy becsapódik mögötte a nehéz ajtó. A nagy meleg ellenére picit megborzongott. Nőként észrevette hogy a miniszter tekintete gyakran a végig pásztázta és olykor megpihen a tekintet a combokon.
Valkoci leült egy székre és keresztbe rakta a lábait. Gyorsan felmérte a környezetet, tipikus iroda volt. Nagy íróasztal rajta pár fotó , biztos az unokákról . Nagyon puritának tűnt a berendezés. A miniszter egy korosodó őszeshajú férfi volt fekete öltönyben,a piros nyakkendő és fehér ing igazán passzolt egymáshoz.
- Kedves Valkoci, köszönöm szépen, hogy befáradt. Nem rabolnám az idejét rögtön a tárgyra térek, kérem, hogy ne szakítson félbe szeretném az egészet egyben elmondani. Utána lesz lehetősége kérdezni, örömmel állok a rendelkezésére. Valkoci a retiküljét az ölében tartotta és érdeklődéssel hallgatta a minisztert.
- A Győri Ugri - Bugri táncegyetem nyert a flamenco csoporttal kapcsolatos pályázaton. Ez annyit jelent ,hogy elsőként Győrben indulhat flamenco csoport. A vezetése is pályázat tárgya. Nagy Susan nyerte el a megtiszteltető pozíciót. De sajnos sok botrányos dolog miatt neki le kellet mondani. Nem kell hangsúlyoznom, hogy próbáltuk oltani a tűzet nehogy a Spanyolok fülébe jusson a botrány. Önre, nagyon haragudtunk itt a minisztériumban mikor megírta az ominózus Facebook posztjában, hogy kupleráj lett a táncegyetemből.
- Csak az igazat írtam le, hiába indult ellenem fegyelmi eljárás nem tudtak besározni Susan emberei. Győzött az igazság. - vágott közbe Valkoci.
- Nézze ez nem ilyen egyszerű.
- Saját szememmel láttam, hogy Susan mit művel az egyik fiú hallgatóval és akkor én fogjam be a pofám? - mondta Valkoci ingerült hangon.
- Kérem kíméljen meg a részletekről. Tudni kell, hogy vannak magasabb érdekek is mint az ön által említett győzelem.
- Tessék?
- Nézze tudom, hogy ön is pályázott a flamenco csoport vezetői pozíciójába
Nagyon jó a pályázata személyesen néztem át a négy tagú kurátor bizottság elnökeként. Ön nyert. Ön vezetheti a flamenco csoportot de egy kérésem van. Kérem vonja vissza az állításait Susan egyetemi oktató, és művész nővel kapcsolatos állításokra gondolok nyilván.
- Tessék? - kiáltotta Valkoci és érezte, hogy ideges lett.
- Nyugodjon meg kérem.
- Falazzak a húszezres Susanak? Mit képzel? Hazudni fogok csak azért, hogy megkapjak egy pozíciót. Nem tudsz zsarolni te szemét!
- Nyugalom...
- Ilonka néni a takarítónő látta hogy mikor a táncegyetem raktárából jött ki Susan akkor folyt ki a geci a szájából. Nekem itt valami nagyon büdös jóval többről van itt szó mint a flamenco csoportról. Még is, hogy képzeli? Az előbb közölte, hogy én nem nyertem, én lettem a csoport vezetője.
- Ilyet mondtam volna? Nem emlékszem rá.
- A szemembe hazudsz te dög! - üvöltötte Valkoci eltorzult arccal. A miniszter megigazította a kicsi Buddha szobrot az íróasztalán majd teljesen nyugodt hangon megszólalt.
- Nézze semmi közöm az ön mérgéhez.
- Anyád! - válaszolt Valkoci picit halkabban közben próbált mély levegőt venni belül érezte, hogy a java még hátra van. A vele szembe ülő fasz még csak ezután fogja elmondani a legnagyobb hülyeségeket.
- Új pályázatot írunk ki, az ön pályázatát pedig formai okok miatt törlöm és kizárom a pályázók köréből.
- Jóval kezdesz ki te szemét! Nem hagyom annyiban. Borulni fog az a bizonyos bili.
- Az édesanya nagyon sokat elért a táncművészetek terén, sokat köszönhet neki ez az ország. Megérdemli az " Összezárt combok ' kitüntetés ami mellé jár 15 ezer euró.
- Ha nem fogom be a pofám akkor anyu nem kapja meg a díjat? Evvel zsarolsz? Ez egyre cifrább lesz.
- Kérem gondolja át.
- Téged is leszopott az a büdös kurva! Te görény!
- Kérem távozzon.
- Figyelj ide te görény, nem kell a szaros pénz ami az " összezárt combok" díj mellé jár. Nem tudsz zsarolni szaros 15 ezer euróval. Tudom, hogy kik vannak a háttérben, tudom jól, hogy ki keveri a szart! Susan és a kurafija a Sándor úr a táncegyetem rektora.
- Sajnálom Susan. Ha nem vonja vissza a táncegyetemről írt lejárató írásait akkor kizárom önt az intézményből
- Kirúgsz?
- Úgy is fogalmazhatunk.
- Milyen indokkal?
- Majd olvassa el a hivatalos értesítőt. Most pedig takarodjon a szemem elől.
- Ide figyelj. Nem teszek lakatot a számra
A miniszter felemelte a hangját.
- 30 milliós uniós támogatás a tét, és a hosszú távú együtt működés a Spanyol Vad bika táncegyetemmel. Nem babra megy a játék, össze kell zárni, nem széthúzni és akkor önnek is jutna a 30 millióból.
- Korrupcióra akarsz rábeszélni?
- Okosan is lehet csinálni. Ismeri a mondást a káposzta is megmarad és a kecske is jól lakik.
Valkoci érezte, hogy folynak a könnyei rázkódott annyira sírt.
- Tessék egy zsebkendő
- Ad a bárcás ribancodnak legyen mivel megtörölni a száját.
- Kérem ne legyen gusztustalan.
- Miért téged talán a sötétben szopott le?
- Viszontlátásra! Kedves Valkoci nekem értekezletre kell mennem. Hamarosan megfogja kapni a felmondását. - mondta a miniszter és újra megigazította a kicsi Buddha szobrot.
Valkoci olyan erővel csapta be maga mögött az ajtót ,hogy visszhangzott az egész épület.
Béla rögtön látta,hogy baj van. Szorosan ölelték egymást a nő hangosan zokogott.
- Kérlek segíts nekem minél előbb hazajutni. - mondta a nő és hisztérikus zokogásban tört ki. A férfi agyán átfutott, hogy taxival mennek haza de Budapest és Győr kurva sokba kerülne. Viszont Valkoci nyugalma sokkal fontosabb mint a piszkos anyagiak. Eddig jutott a férfi a gondolkodásba mikor egy taxi megállt mellettük. Fiatal srác hajolt ki, Béla rögtön felismerte a szemközti panelban lakik a Kodály Zoltán utcában.
- Szia földim. - mondta a taxis Bélának.
- Szia Gellért. Ha épen haza felé indulsz akkor vannak még csodák ugyanis mi is Győrbe tartunk és kurvára nem akarunk vonattal utazni mert gyorsan szeretnénk Győr
be érni. Gellért ránézett a zokogó Valkocira és csak annyit mondott, hogy szálljatok be gyorsan. Béla természetesnek érezte, hogy a barátnője szorosan hozzábúj és a vállára hajtja a fejét. Ahogy fogytak a kilométerek úgy lett egyre nyugodtabb Valkoci. Egy szót sem beszéltek az út alatt, de a nő érintése mikor megfogta Béla kezét sok mindent elmondott. Egy óra múlva már Valkoci háza előtt voltak. Béla kisegítette a hölgyet az autóból majd felajánlotta a segítségét amit a nő elfogadott.
Gellért a jó barát adott egy pacsit Bélának és férfiasan, szűkszavúan elköszöntek.- Fizetek egy sört. - mondta Béla. Ebben minden benne volt. A hála, az öröm, a barátság.
Valkoci miután belépett a lakásba először a tűsarkú szandálját vette le. Szerette volna lerúgni de úgy kell kicsatolni. Béla segített. A nőnek imponált, hogy a férfi bájosan nézi a teljesen átlátszó tanga bugyit a falatnyi miniszoknya sem sokat takart.
- Lezuhanyzok Béla.
- Rendben van addig dobok fel egy kávét
- Köszi. Aranyos vagy barátom.
A férfi hallotta ahogy folyik a víz
- Ha akarsz itt aludhatsz. - kiabálta Valkoci.
Béla érezte, hogy szűk a nadrágja az ágyékánál.
Valkoci rózsaszínű köntösben vizes hajjal jelent meg a konyhában. A tüsi haja csillogott a víztől és a szemei a vágytól.
- Szabad a fürdő, zuhanyoz le te is. - mondta Valkoci.
A férfi megitta a maradék kávéját és elrobogott lezuhanyozni cseppet sem csodálkozott azon, hogy a nemi szerve ágaskodott az ég felé és olyan kemény volt mint már nagyon régen. Segítette a merevedést Valkoci csipkés melltartója ami a zuhanyzó rózsára volt akasztva az átlátszó tangabugyi a tükör előtt. Béla élvezte a vizet és úgy gondolta, hogy hogy ha sokáig nézi Valkoci tangabugyiját akkor elfog élvezni. Nagyon óvatosan irányította a vízsugarat a nemi szervére nehogy az inger miatt spricceljen. Béla mindenhol szárazra törölte magát majd egy fehér színű törülközőt fogott maga elé és indult vissza a konyhába. Nyilván az ágaskodó nemi szerve nagyon látványos volt még a textil takarásában is. A konyha üres volt. Szexis tűsarkú cipő mellet volt egy üveg konyak. Béla töltött a cipőbe egy kis italt és megitta. A szexis lábbeli úgy volt oda készítve a konyak mellé mintha egy pohár lenne. A férfi rohant a halószobába. A függöny el volt húzva egy füstölő gyertya éget a sarokban egy fém dobozban amiből csak a füst tud kiszállni , így teljesen biztonságos A gyertya dobozára volt írva, hogy potencia növelő füstölő. Valkoci az ágyon feküdt a piros szíves motívumokkal díszített vékony kombiné nem sok mindent takart a testéből.
- Nagyon meleg van, remélem nem baj, hogy nincs takaró? - kérdezte a nő.
Béla lerakta a fehér színű törülközőt a székre. Valkoci látta a félhomályban a füstölő gyertya fényénél a férfi ágaskodó nemi szervét. A nő benyálazta a középső ujját majd a puncihoz nyúlt. Béla látta a mozdulatot gyorsan a barátnője mellé feküdt az ajkaik hamar megtalálták egymást forrón csókolóztak. Valkoci az ágy mellé nyúlt felvett egy kapcsolót és megnyomta. - Kicsi szívem bekapcsoltam a ventilátort, nem akarom, hogy túl meleg legyen. A függönyt még sem húzhatom el. Béla nem válaszolt a nyelve Valkoci punciját nyalta, a nő kéjesen nyögdécselt a férfi néha betolta a nyelvét a hüvelybe érezni akarta a barátnője ízét.
- Téged akarlak. - mondta a nő és gyengéden az ajkai közé fogta Béla merev faszát és gyengéden szívta majd körbe nyalta a nyelvével. Úgy ahogy egy tehetséges nő szop, kicsit sem fogazott.

Valkoci megnyálazta pár ujját és a punciját simogatta. Béla feküdt felül a merev szerszáma hamar utat talált a nedvességtől csillogó hüvelybe, a férfi tempósan járatta a faszát a hüvelyben. Közben az ajkaik összeértek.
- Basszál szét - mondta Valkoci és hangosan nyögdécselt.
Béla érezte, hogy nem sokáig tudja elhúzni a szeretkezést a második menet majd hosszabb lesz. - gondolta. És kihúzta a farkát a hüvelyből majd az ujjaival elszorította. Valkoci egy pillanat alatt az ágy mellé térdelt és nagyra nyitotta a száját . Béla a nő arcának irányította a faszát és elvette a kezét, megszűnt a szorítás abban a pillanatban dinamikusan spriccelt a forró sperma jutott bőven Valkoci szájába, arcára, a haja sem maradt szárazon.
- Tisztességesen lefröcsköltél. - mondta a nő és nagyot nevetett. Majd mint a kiscicák nyalogatta a tejet az arcáról. Utána kiment a fürdőszobába és lemosta az arcát. Béla hallotta, hogy Angnus Young gitározik, rögtön tudta, hogy Valkoci telefonja. Bevitte a készüléket a csaj után a fürdőbe.
- Rakd a fülemhez. - mondta Valkoci.
- Anyu rendben van. Veszek kutyatápot. - mondta majd elvette Bélától a készüléket.
- Bocs de anyu telefonál.
- Nyugodtan beszélgess. - mondta Béla és kiment a fürdőszobából. Valkoci tekintetét nem kerülte el, hogy a férfi fasza továbbra is úgy áll mint a cövek talán ennyire hatásos lenne a potencianövelő füstölő. Vagy Béla alapjáraton is nagyon potens kandúr.
- Holnap kimegyek hozzád anyu. Nem...Telefonban nem akarom elmondani. Hosszú egy napom volt. Igen... Béla is itt van. .. Szia! Sok puszi! - köszönt el majd kinyomta a készüléket.
- Béla, feküdt az ágyon érezte a füstölő illatát és a barátnőjét. Szorosan a férfi mellé bújt. A nő játszott Béla farkával gyengéden húzkodta a kezével. A férfi lehunyta a szemeit és nem kellet sokat várni. Valkoci ajkai gyengéden körül ölelték a merev faszt. Béla élvezte, hogy leszopják. És milyen jól semmi fogazás csak nagyon erős szívás.
- Imádom ezt a vákuumot. - gondolta Béla.
Sokáig élvezhette a vákuumot. Valkoci hosszasan szopott. A férfi nézte a nő pici és formás melleit.
- Itt aludhatok? - kérdezte Béla.
Valkoci egy pillanatra abbahagyta a szopást és válaszolt.
- Természetesen igen.
- Köszönöm. - mondta Béla és látta, hogy Valkoci feje fel és le mozog. Mind a ketten természetesnek vették, hogy szopás után Valkoci szétrakta a lábait és Béla kényelmesen hozzá tudott férfi a nedvességtől csillogó puncihoz. Rögtön nagyon mélyen bedugta a nyelvét a hüvelybe és élvezte a barátnője pinájának az ízét Szürcsölte a punci nedvet, cseppet sem zavarta, hogy az arca is csillogott a hüvely szaftjától.
Béla berakta a farkát a hüvelybe és gyorsan járatta. Közben a ciciket fogta amihez tökéletesen hozzáfért mert hátulról dugta a csajt
- Máshova rakd be. - mondta Valkoci.
Béla kicsit megnyálazta az ujjaival tágított Valkoci popsi lyukán majd lassan, gyengéden tövig benyomta a faszát. Gyorsan járt a fasz. Béla érezte, hogy hamarosan spriccelni
fog. Mikor érezte, hogy elindult a tej nagyon mélyen benyomta és átélte az orgazmust. Valkoci kéjesen sikított.
Majd egymás karjaiba borultak és pihentek. Valkoci megszólalt.
- Remélem, hogy diszkrét leszel. Hiba volt veled szeretkezni.
- Rendben van. - válaszolt a férfi és bölcsnek érezte magát.
Lezuhanyoztak majd ettek vacsorát Valkoci talált a hűtőben szalámit, sajtot. Elalvás előtt az ágyban megkérdezték egymástól a holnapi programot.
- Elmondod, hogy mi történt a minisztériumban?
- Bocs, de most nem Inkább aludnák hamar reggel lesz.
Béla hajnali 5 órakor felébredt és úgy érezte, hogy nem lenne jó ha reggelig maradna. Valkocinak munkanapja lesz talán már otthon bekapcsolja a laptopot és dolgozik. Nem lenne jó megzavarni a napi rutint.
Béla, egy nagy puszit adott a békéden alvó nőnek majd felöltözött.
- Hát te hova mész? - kérdezte Valkoci
- Nem akarlak reggel zavarni.
- Miért zavarnál? Na jó ezt nem most fogjuk megbeszélni de a tegnap esti történések után át kell beszélnünk, hogy csak barátok vagyunk.
- Azt hittem, hogy a szexpartnerem vagy.
Valkoci egy párnát dobott Béla felé. Nagyot nevetek és Béla kiment a lakásból.

 

 

 

Valkoci délután beugrott az édesanyához. Nem ment üres kézzel a vásárcsarnokban jól bevásárolt. Friss paprika, és paradicsom került a kosarába.
- Este főzök lecsót. - mondta Éva.
- Anyu mondanom kell neked valamit. A zárt combok díjról.
- Nagyon örülök a díjnak és a 15 ezer eurónak ami mellé jár. Jó lesz a pénz a házfelújításra.

 

 

 

A díjátadó gálán Valkoci az édesanya mellet ült az egyetem dísztermében. Izgatottan várták, hogy Sándor a rektor úr kimondja az összezárt combok díj nyertesének a nevét. Sándor fekete színű frakkban volt hozzá illő fehér inggel és a fekete csokornyakkendő sem maradt el. A táncegyetem első éves hallgatója hozta a borítékot. Az emelvényen oda sétált a rektor úrhoz. A csaj feltűnően mini szoknyát viselt hozzávaló testszínű lehelet vékony harisnyával és szexis magas sarkú cipővel. A formás combokból a rövid szoknya sokat engedett látni a férfiak legnagyobb örömére. Sándor a rektor úr elvette a borítékot a csajtól és egy kézcsókot adott. Az ifjú hölgy pukedlizett és kisétált az emelvényről. Sándor oda állt a mikrofon elé és beszélni kezdett.
- Kedves hölgyeim és uraim. Nagy megtiszteltetés nekem, hogy már 18 éve az Ugri - bugri táncegyetem rektora lehetek. Nekünk Győrieknek kiemelten fontos a tánc és a táncegyetem. Gyerekként sokszor elsétáltam az intézmény mellet közben arra gondoltam, hogy egyszer majd én is táncos leszek. Már gyerekként elhatároztam, hogy a táncegyetemen akarok tanulni. A szüleim mellettem álltak mikor jelentkeztem az egyetemre, és nagy boldogság volt nekem, hogy már az első rostán bejutottam.
A közönség egy része hangosan tapsolt.
Sándor picit várt közben mosolygott majd folytatta.
- Azóta sok víz lefolyt a Mosoni Dunán de a lelkesedésem , a fanatizmusom semmit sem változott ugyanaz a tűz lobog bennem a tánc irányába. Ha zenét hallok akkor táncolni vágyom. Újabb taps.
Az idei évben ünnepeljük az egyetemünk századik évfordulóját. 100 éve már annak, hogy az egyetem megalakult. Sok vihart, zivatart túlélt háborúk, kommunizmus, privatizáció. Tisztelt barátaim, kedves Győriek biztos, tudjátok, hogy 5 évvel ezelőtt el akarták tőlünk venni az egyetemi rangot, főiskolává akartak bennünket lefokozni. Az akkori Budapesti kultúrpolitika nem nézte jó szemmel, hogy vidéken egyetemi szintű táncoktatás folyik. Sokan jöttek hozzánk tanulni a fővárosból. 5 évvel ezelőtt csatát nyertünk, hál Istenek a megbukott az 5 évvel ezelőtti politikai rezsim és vele együtt az intézményünket támadó személyek is. Kedves hölgyeim és uraim büszkén jelentem be, hogy ma a háborút is megnyertük.
Nagy taps.
Nemes küzdelemben a mi táncegyetemünk nyerte meg a flamenco csoport indításának a lehetőségét. Bennünket akkreditáld a spanyol Vad bika táncegyetem úgy is fogalmazhatok, hogy bennünket választott. A Budapesti egyetemek is pályáztak, nem akarom rontani a hangulatot de sokszor halottunk sikkasztásokról, megvesztegetésekről. Sajnos nem az összes intézmény volt tisztességes a pályázat során. Az Ugri - bugri táncegyetemet próbálták besározni. Nem létező dolgok kerültek a címlapokra. Kupleráj lett az Ugri - bugri, ilyen gyalázatos címekkel próbálták lejáratni az egyetemünket. Természetesen ezekből a vádakból egy szó sem igaz.
Nagy taps.
Nagy Susan táncegyetemi oktató nevét sokszor próbálták besározni.
- Anyu itt botrány lesz. - súgta Valkoci.
- Miért?
- Hozzávágok egy széket. Sándor a rektor úrhoz mert a kurváját akarja tisztázni a város előtt.
- Kislányom, nyugi
Nagy Susant tisztelem. Nélküle szegényebb lenne az egyetem. Kedves Győri barátaim és mind végig Nagy Susan mellet álltam és most is támogatom.
Nagy taps.
Folytatnám a díjjal. Az összezárt combok díjat minden évben elnyeri az egyik tánc egyetemi oktató, akár posztumusz is. A díj mellé 15 ezer euró jár, engedjék meg, hogy egy jó hírt közöljek szeretett városunk Győr is adott 5000 ezer eurót így a teljes összeg 20 ezer euró lett. A flamenco projektre pedig kaptunk 30 millió forint Európai uniós támogatást.
Nagy taps.
Sándor kinyitotta a borítékot és kivette a papírt majd elolvasta és közel hajolt a mikrofonhoz.
- Anyu, mindjárt jön a te neved.
- Már nagyon várom kislányom.
Az összezárt combok díjat és a 20 ezer eurót Nagy Susan táncegyetemi tanár nyerte meg.
Valkoci felkiáltott.
- Micsoda? A kurva életbe!
Sokan hátrafordultak és csodálkozva nézték az ideges nőt. Valkoci hangosan kiabált.
- A kurvádnak adtad a díjat? Ennyire jól szopja a faszod?
Az emberek szomorúan nézték a dühöngő fiatal nőt. Éva átölelte a lányát zokogva sírtak majd egymást támogatva kimentek a díszteremből. Egy fekete ruhába öltözött férfi lépett melléjük.
- Szép estét kívánok! Biztonsági őr vagyok megkérem önöket, hogy hagyják el az intézmény területét.
- Tudod, hogy kit dobsz ki te görény? Édesanyám az egész életében az egyetem javát akarta. Nagy megbecsülés övezi szerte a világban. A háború alatt ő volt aki orosz katonákat bújtatott az előadó termekben. Mindent megtett , hogy ne rabolják szét az intézményt lepaktált az oroszokkal és milyen jól tette.
- Hagyjad kislányom. A biztonsági őr még az apja fejében sem létezett abban az időben.
- Kérem távozzanak.
Valkoci a táncegyetem előtt belerúgott egy szürke színű kukába és hangosan üvöltött.
- A büdös szuka jó helyre rakta a picsáját!
Sándor hallotta a szitkozódást és örült mikor látta, hogy Valkoci és az édesanya mennek ki a teremből.
- Úgy tűnik nem mindenkinek tetszik a nyertes személye. - mondta a mikrofonba.
Páran halkan felnevetek.
Susan mikor hallotta, hogy az ő neve hangzik el boldogságot érzett. Észrevette, hogy Valkoci kiabál, próbálta kizárni a zavaró tényezőt az elméjéből Mire felért az emelvényre már nem hallotta a szitkozódást.
- Átvette a díjat és puszit adott Sándornak a táncegyetem rektorának. A díj egy táncoló nőt ábrázolt, 25 cm magas üvegből készült képző művészeti alkotás volt. Susan a mikrofonhoz lépett.
- Köszönöm szépen mindenkinek a díjat. Sajnálom az előbbi közjátékot úgy tűnik, hogy Valkoci már nem szomjas.
A díszteremben páran hangosan felnevetek.
- 9 éve vagyok az egyetemen mint tanár sok szép sikerem volt. A diákjaim szép eredményeket értek el. Biztos vagyok benne, hogy a flamenco csoport is nagyon sikeres lesz. Már hosszú évek óta azon dolgoztunk, hogy az országban itt induljon elsőként ilyen csoport. Hatalmas öröm nekem és minden Győrinek, hogy megvalósult az álmunk.
Susan nagy tapsot kapott.
Egy fiatal férfi lépett a mikrofonhoz. - Az est további részében a szomszédos teremben svéd asztal várja önöket, kötetlen beszélgetésekre is van lehetőség. A zenéről, a jó hangulatról egy győri tánczenekar gondoskodik. A nevük is ez, hogy egy Győri tánczenekar.
Mindenki fegyelmezetten átvonult a szomszédos terembe.
- Remélem, hogy ma este több botrány már nem lesz.
- Nyugi, kidobták a biztonsági őrök.- válaszolt Sándor.
Susan nagyot mosolygott és megcsókolta a férfit. Az est még fiatal volt beszélgetések, finom svéd asztal, jó zenék gondoskodtak a jó hangulatról.


Az est további része kellemesen telt el a táncegyetemen. Susan és Sándor sokat beszélgettek. Majd 23 órakor elnézést kértek a többi meghívott vendégtől és távoztak.
- A díj miatt teljesen fel vagyok pörögve. - mondta Susan.
- Nagyon várom, hogy a panzióba érjünk. - válaszolt István

 

 

 

Valkoci és az édesanyja Éva már jóval kevésbé voltak vidámak. A fiatal nő úgy ahogy megnyugodott az édesanyja pedig szótlanul nézett maga elé. Valkoci úgy döntött, hogy a szülői házban tölti el az estét. Feküdt az ágyán a falon még ott volt egy Angnus Young poszter, 10 évesen ragasztotta fel. - 26 éves vagyok és még mindig ott van a poszter. - gondolta.

 

 

 

Béla álmodott. Úgy kezdődött az álom, hogy autót vezetett és egy különleges meditatív állapotba került. Az autó eltűnt. Béla vasúti sínek között sétált és rájött, hogy álmodik. Megvakarta a tökét és vigyorgott. A vigyor a tudatos álomnak szólt. - Kezdésnek Susan és Valkoci egyszerre leszopják a faszom. - gondolta.

Feketeség a törzshelyén a sarokban Matild kocsmájában. Nagy fröccsöt ivott. Néha elaludt olyankor előre billent a feje. A kocsmában kevesen voltak. Matild állt a pult mögött és nézte a békésen alvó Feketeséget majd észrevette, hogy a nő feje felett a a Lenint ábrázoló kép kicsit jobbra dőlt. Feketeség nem horkolt ezért senkit sem zavart. Este fél tíz volt, az idős nő még sokat aludhat éjfélig. Matild kocsmája szombaton éjfélig tart nyitva.

Béla élvezte a nők nyelvcsapásait . Egy mozdony közeledett a férfi rögtön felismerte a hangját. A férfi a sínek között állt két nő felváltva szopta és egy behúzott nyakú vízimadár körözött nem túl magasan és jellegzetes búgó hangot adott ki. A férfinak eszébe jutott, hogy biztos a közelben van a fészke és a fiókáit félti. Egyre közelebb ért a mozdony a férfi cseppet sem lepődött meg azon, hogy saját magát látta a vezetőfülkében. Susan picit fogazott, a férfi nagyon csodálkozott mert a nő sosem szokott harapni.

Feketeség az egyik kupéban ült. Egy jóképű öltönyös férfi ült vele szemben az idős nő kinézett az ablakon és nézte a gyorsan elsuhanó tájat. Fákat, bokrokat látott. Ismerős volt a környezet. Úgy érezte, hogy régebben már látta. Az öltönyös férfi kiment a folyosóra és rágyújtott egy cigire. Feketeség egy repülő alakot látott a távolban. Közelebb húzódott az ablakhoz. A legnagyobb megdöbbenésére egy seprűn lovagló és egyben repülő fekete ruhás boszorkányt látott. Úgy nézett ki mint a mesekönyvek lapjain de mikor közelebb ért akkor lehetett látni, hogy combfix harisnyát visel lehelet finom és fekete színű és a mély dekoltázs a cicikből sem takart sokat.
A seprűn repülő nő közel repült a vonat ablakához és mosolygott. Feketeség vissza mosolygott.
- Ha semmit sem csinálunk akkor csak elmegy az idő. - mondta a boszorkány. Feketeség hallotta az ablakon keresztül. Felállt és kirohant a kupéból a cigiző férfit nem látta, gyorsan átfutott egy másik kocsiba. Közben eszébe jutott, hogy a kalauzok gyakran jönnek, mennek a kocsik között. Egy büfés kocsi volt előtte négy keréken gurult szendvicsekkel, üdítőkkel volt megrakva. Átzuhant a kocsin, átakarta ugrani de nem sikerült. Gyorsan felállt és futott tovább. Látta, hogy az utasok nézik a kupékból de nem törődött velük. Újabb kocsiba ment át. A legutolsó kocsiban látta ahogy a vasúti sín elnyúlik a végtelenbe a vonat után. Az égben köröző vízimadár hangosan búgott. Feketeség felnézet a seprűn lovagló nőt látta , eszébe jutott , hogy ha írna egy pornó regényt akkor a nedves tájakon címet választaná. A boszorkány repült a vonat felett úgy mint egy műhold , a vízi madár körözött és úgy döntött, hogy elrepül a sziluetje bele veszett az éjszaka sötétjébe.
Matild tudta jól, hogy a mozdony elé kell kerülni , tudta jól, hogy ez a mozdony fogja elütni a húgát. Látni akarta a saját szemével akarta látni, hogy mi történt úgy tűnt, hogy kapott egy esélyt. Talán a múltban van, talán minden újra ismétlődik. Sok minden eszébe jutott, de a választ nem tudta. Egy valamiben volt biztos, hogy a boszorkány segít neki. A csöcsös, formás combos csaj a seprűnyélen. Ő segít. Úgy érezte, hogy nincs vesztegetni való ideje felmászott a kocsi tetejére és futott a mozdonyhoz. Érezte a menetszelet, messziről hallotta a vízimadarat a boszorkány repült felette. Feketeség mint egy akciófilm sztár ugrált a
kocsik között. Futni kell és egy valamire érdemes figyelni. Ha sok mindenre akarunk figyelni akkor semmi sem lesz csak az idő megy el. Feketeség egy valamire figyelt egészen pontosan a futásra a vagonok tetején. Csak kicsit zavarta a menetszél talán a boszorkány segített némi bűbájjal, lehet, hogy csillapította a menetszelet. Feketeség átugrott a mozdonyra végre, valahára látni fogja,,hogy egészen pontosan kit csapott el a mozdony? Ha a húgát akkor akkor látni fogja a baleset körülményeit és ez nagyon hasznos lesz. Ha nem a húga akkor pedig végig vakvágányon volt. Akkor máshol kell keresni a csajt. Feketeség átugrott a mozdonyra és előre futott egyszerűen leült a mozdony tetején. Tökéletesen jól látta a síneket egyre sötétebb lett a boszorkány alacsonyabban repült, a mozdony nagyot kürtölt. Feketeség látta a kanyart és pontosan tudta, hogy utána történt a baleset és újra megfog történni. Eltűnt a kanyar a legcsekélyebb mértékben sem csodálkozott azon, hogy Béla áll a sínek között és két nő felváltva szopja a faszát. A férfi mosolygott és birizgálta Susan és Valkoci haját. Béla egyenesen Feketeség szemébe nézett mikor fröcsögött a nők szájába és arcába. Majd a síneken megjelent Feketeség húga. Fekete ruhában volt, úgy nézett ki mint aki gyászol és egy seprű volt a kezébe. A mozdony hangosan kürtölt de a fiatal nő nem mozdult , hiába minden vészfék pár pillanat és palacsinta lesz belőle. - gondolta Feketeség. A húga egy táblát emelt fel amin írás volt. Az idős nő elolvasta és jól tudta, hogy az üzenet a lényeg a többi csak vásári körítés. Érezte,,hogy valaki rázogatja a vállát.
- Ébredj fel Feketeség. Éjfél van, záróra. - mondta Matild. És az idős nő felébredt és nem felejtette el az üzenetet.
A kocsma ajtóból visszaszólt.
- Matild, képzeld Bélával álmodtam. Két nő szopta a faszát.
- Szép álom lehetett. - válaszolt Matild és nagyot nevetett
- Szép volt kaptam egy üzenetet.

 

 

Béla ült a kocsmában és várta Susant. A nő már picit késett. Végül megjelent szexis rövid szoknyát viselt és magas sarkú szandált. A szoknya piros színű volt a szandál fehér. Egy teljesen átlátszó blúz engedte látni a fehér push up csipkés melltartót. A nő már messziről mosolygott Bélára.
- Szia, kicsi szívem bocsika, hogy késtem. Nem tudtam taxit fogni ezért gyalog siettem hozzád.
- Nem késtél sokat. Picit sem haragszok szívesen várok rád.
- Aranyos vagy, köszi!
- Te pedig nagyon odaadó vagy.
- Úgy érzem, hogy erősödik a kapcsolatunk. Bár tulajdonképpen mindig is erős szerelmet éreztem irányodba, mindig is benned láttam a valódi férfit aki kell nekem. Aki nélkül az életem csak üres váz. Veled tud a személyiségem kiteljesedni. Veled és általad. Köszönöm szépen, hogy haza hoztál az intézetből.
- Természetes, hogy segítettem.
A férfinak eszébe jutott, hogy jó lenne ha a nő leszopná a pad alá bújva. Mivel Susan minden kérést teljesítette. Így már bújt is le az asztal alá. .

 

Susan aki gyűlölte Bélát sokszor az utcán állva látta, hogy a másik Susan lassan, feltűnés nélkül bebújik az asztalok alá és a férfi nadrágján lehúzza a csipzárt. A nő úgy érezte, hogy a pokolba került saját magát látta, hogy épen leszopja a férfit akit gyűlöl. Elkapta a tekintetét nem akarta látni. Sírva elfutott. Béla látta a nő síró arckifejezését. A férfi egykedvűen nézte nem érzett győzelmi mámort, viszont érezte az asztal alatt helyet foglaló nő nyelvcsapásait. A nő pár perc múlva újra a széken ült megtörölte a száját egy papír zsebkendővel és mosolygott.
-Jól esett kicsi szívem?
- Nagyon jól legjobban esik, hogy itt vagy velem.
- Ha nem vagyok veled akkor rád gondolok és várom, hogy érezelek.
Susan nézte ahogy felhelyezik neki a műkörmöt. - Ne haragudj de olyan pletykák keringenek rólad, hogy kapkodom a fejem. Mindenhol téged látnak, hogy épen Bélával baszol. Tudom, hogy nyersen fogalmazok de már 15 éve barátnők vagyunk. Lehetek hozzád őszinte. Nézed én tudom, hogy nem téged látnak hanem az ikertestvéred aki pontosan úgy néz ki mint te.
- Nem tudom, hogy honnan a faszból jött ide a hasonmásom. Kurvára idegesítő, ennek véget kell vetni vagy ő takarodik el innen vagy én. Nekem nem szokásom meghátrálni ezért neki kell menni. Annyit tudok, hogy Béla talált rá, legalábbis ezt mondta az a balfasz de nyilván egy szavát sem hiszem el. Bevitte egy intézménybe ahol alkoholistákat kezelnek a nő talán részeg volt. Pár hétig ott volt és végül kiengedték. Tudom, hogy felmerül benned, hogy na és a nő mit mondd saját magáról? Nos, semmit. Úgy viselkedik mint aki egy párhuzamos világból jött ide se neve, se papírja. Béla, szerintem sok embert lefizetett, bár nem tudom, hogy miből? Lehet, hogy a nő nagyon gazdag. A vége annyi lett, hogy a nő nem emlékszik semmire a társadalom pedig nagyon befogadó. Kisebb csetepaték után a társadalom teljes jogú tagja lett ugyanolyan Magyar állampolgár mint te vagy én. Nyilván lehet, hogy időközönként be kell neki fáradni az intézménybe ahol megvizsgálják. Tudod, hogy mi zavar? Abnormálisan imádja Bélát a férfi int a kezével és a nő már szopja is. Ma is láttam, épen sétáltam Matild kocsmája előtt benéztem az ablakon és láttam, hogy a nő az asztal alatt szopja Béla faszát. Nyilván a kocsmáros nő a Matild baszik az ilyen dolgokra, tudom, hogy Béla jó barátja. Nem is ez a lényeg. Tudod, hogy milyen érzés mikor látod saját magad, hogy szopod annak a férfinak a faszát akit gyűlölsz? A kérdés nyilván csak plátói volt, ezt csak olyan ember tudja aki átéli.
- Miért gyűlölöd Bélát?
- Mert mindet megtestesít amit utálok. Először is egy tanulatlan bugris paraszt, minden elrohad a környezetében. Egy kiforratlan, modortalan fasz.
- Régebben sokat beszélgettél vele.
- Ne húzd a hajam te is ezzel. Kezdetben sokat beszéltem vele de aztán hamar rájöttem, hogy csak egy bugris. Közöltem vele, hogy kopjon le. De az a balfasz tovább udvarolt na akkor gyűlöltem meg. Tudod, hogy mit gondolok? De ezt csak neked mondom el. Béla fekete mágiát alkalmazott az ő keze van abban a dologban, hogy ez a büdös kurva aki tökéletesen hasonlít rám megjelent. Nem kell messze menni. A kis kurvájának Valkocinak az anyja , tudod az Éva nos ő jós nő. Lehet, hogy Béla őt is kurogatja. Ki tudja, hogy mit művelnek? És van egy idős nő, mindig fekete ruhában van, a neve Feketeség. Ez is milyen dolog? Hogy lehet valakinek Feketeség a neve. Sokszor láttam, hogy Béla beszélget vele, szerintem ő is benne van a a dologban. Biztos mert a szeme sem áll jól, egyik este sétáltam hazafelé, egyik hallgatómnál voltam a lakásán. Tehát mentem hazafelé, tudod a sötét utcában ahol sokszor elromlik a közvilágítás és basznak megcsinálni. Ahogy ott sétáltam, láttam, hogy Feketeség az egyik nagy méretű szürke színű kukát felborítja, kiszórja belőle az összes szemetet majd belemászik és pár métert forog a kukával. A kuka fel van döntve a nő benne fekszik és addig fészkelődig amíg a kukával együtt tud forogni. Csak párat fordult majd kimászott visszaszórta a szemetet és elsétált, én egy fa mögé bújtam. Szerinted normális?
- Biztos, hogy nem.
- Sötét dolgok vannak itt. Légy szíves virágos mintát tegyél fel akril festéssel addig nem pofázok.
- Rendben van. Csinik lesznek a körmeid.


- Köszönöm szépen. Gyönyörűek lettek a körmeim. A barátnőm vagy tudom, hogy köztünk marad szeretnék még neked mondani dolgokat. Állati bizarr dolog, hogy derült égből villámcsapásként megjelent a hasonmásom aki állandóan a bugris faszát szopja. Kurvára nem tetszik nekem ez a helyzet. Szeretném megtudni, hogy honnan jött az a büdös kurva? Nem ragaszthatom tele a várost azzal, hogy van egy hasonmásom. Egyébként már a fél város arról beszél, hogy Béla kurvája vagyok. Sokszor el sem hiszik a magyarázatom kiröhögnek. Júliám ez már a vég. Lehet, hogy felbérelek egy bérgyilkost. Akkor meg kiderülne, hogy a kurva egy kibaszott vámpír és nem fog rajta a golyó. Jó éles karót kellene beleverni a szívébe.
- Sajnálom. De kérlek gondold át tulajdonképen a nő nem tehet semmiről sem. Ő csak egy báb akit Béla rángat. A bugris a valódi bűnös. Tedd félre a hiúságod és beszélj a balfasszal. Nyilván hazudni fog de egy próbát megér. Vagy miért nem beszélsz a másik Susannal?
- Bocs de velük soha sem fogok szóba állni. Simán igazad lehet de nem ereszkedek le a bugrisok közé.
- Gondold át.
- Már átgondoltam. Köszi mindent.

 

 

 

Feketeség részegen beszél magában egy asztal mellet ülve Matild kocsmájában. A hasonmás Susan feltűnése óta gyakran volt részeg. - Mit csinálok? Iszok jó pár nagy fröccsöt és vodkát Matild kocsmájában majd az asztalra hajtva a fejem hülyéket álmodom. Vagy elmegyek Évához és megkérem, hogy jósoljon nekem a gömbből. Ha ennek sz egésznek vége lesz akkor összepakolok és elköltözök Balatonkenesére. Itt hagyom a bűnös várost Győrt. Megtudom amit tudnom kell minden más csak gomolygó köd amihez nincs közöm. - mondta és álmodott. Béla segített Susanak felvenni a nyári könnyű, vékony, piros színű, vízálló kabátot. Könnyű nyári zápor esett Győrben. Az ifjú pár boldogan sietett a templomba. Koszorúslányok virágszirmokat szórtak a lábuk elé. Felcsendült a zene. Természetesen egy AC DC sláger a shoot me all night long. Fent az égben piros ruhás boszorkányok repültek pár tisztelet kört. Béla ráhúzta a jegy gyűrűt Susan ujjára. - Meggyűrűztelek galambom.

- Béla, nagyon szeretlek téged.
Megcsókolták egymást. Kettő piros ruhás Boszorkány virág szirmokat szórt. A szél felkapta a szirmokat és messze fújta.
Susan gyűlölködve nézte a friss házas párt. A szadista nő úgy érezte, hogy a pokolba került saját magát látta,,hogy férjhez megy a balfasz Bélához. Gyűlölte, hogy a balfasz nyugodtan gondolhatja , hogy őt húzza fel a faszára.
- Susan nagyon jól tudsz szopni.
- Szeretek szopni.
- Szeretném, hogy jó kurvásan öltözz fel és sétáljunk a belvárosban. Sok férfi fog rám irigykedni.
- Ahogy óhajtod. Nagyon szeretek a kurvád lenni.
- A feleségem vagy.
- És a kurvád

Matild felébredt az álomból.

 

 

 

 

Győr másik felében Susan feldúltan szállt ki a taxiból. Dühösen kiabál t a sofőrnek.
- Még is mit képzel, uram? Én fogom elvenni a 18 éves fiának a szüzességét? Ráadásul még pénzt is ajánlott fel.
A taxisofőr bűnbánó arccal nézet. - Hölgyem, tudja az egész város, hogy húszezer forint a tarifája és, hogy rendszeresen leszopja Bélát az asztalok alatt.
Susan pityeregve elfutott.
- Sándor, költözünk el Győrből. Nagyon kellemetlen nekem itt lenni. Minden nap ér valamilyen atrocitás ráadásul a hasonmásom is folyton garázdálkodik én már beleuntam, hogy mindig magyarázkodnom kell. Tudod, hogy milyen rossz érzés, hogy sokan úgy gondolják, hogy én keverek, kavarok Bélával?
- Nem tudom. Kérlek ülj le. Most nem költözhetek el, nyakik vagyok a munkába. Megnyertünk a flamenco pályázatot ide jött Győrbe a 200 millió forintos támogatás és akkor most lépjek le?
- Tudom, hogy igazad van, de a tököm tele van már mindennel.
- Kellene szervezni egy rendezvényt ahol nagy nyilvánosság előtt te is és a másik Susan is megjelenik. Természetesen a Győri polgárok előtt.
- Ez jó ötlet, de milyen rendezvény?
- Majd valamit kitalálok.
- Rendben van, megyek a dolgomra.
Susan kilépett a rektor úr irodájából és kiment az egyetem udvarára. Leült egy padra és élvezte a jó időt. Nem akart aznap már semmit sem csinálni, az érzés továbbra is benne volt, hogy jó lenne mindent hátrahagyni és elhúzni jó messze.
Éva felrakott egy kávét és visszaült a konyha asztalhoz.
- Feketeség, voltál már szerelmes?
- Nagyon régen igen. Szeretném ha egy férfi olyan szemekkel nézne rám mint a jó hideg fröccsre egy forró nyári napon. De miért kérdezed? Tudod jól, hogy már jó ideje özvegy asszony vagyok. És a fogadalmam nem változik, az én életemben nem lesz már több férfi.
- De szeretnéd ha egy férfi szerelmesen nézne rád.
- Talán egy laza flört, kellemes éjszaka jól esne de semmi több. Neked sincs senkid sem, csak a három kutyád. A kettő nagy és a pici.
- Én is csalódtam a férfiakban.
- Jó ezt kitárgyaltuk. A kávé mellé meginnák most egy jó fröccsöt. Ismertem egy idős bácsit ő nagyon szerette a forralt bort, még nyáron is fogyasztotta.
- Vettem új gömböt úgy döntöttem, hogy folytatom a vállalkozássom továbbra is jós maradok. De szerelmei kötés mágiát már nem vállalok.
- Nincs bor a hűtőben?
- Az életemről mesélek neked, téged pedig a bor érdekel? Várj körül nézek a hűtőben. Találtam bort és szódát is.
- Angyal vagy.
- Tessék itt van a bor és a szóda szolgáld ki magad.
Feketeség öntött magának szőlőlevet és engedett hozzá szódát is.
Éva felállt az asztaltól és behozta a konyhába a varázsgömböt. Feketeség szótlanul nézte és jóízűen itta a fröccsöt.
- Képzeld egyik este elkezdett világítani a gömb. Narancs sárga fénye volt.
- Akkor van benne varázserő vagy pár tartós elem.
- Teljesen mindegy, hogy varázserő vagy elem a lényeg nem a történés hanem mi magunk vagyunk.
- Ez a szlogened.
- Már rég.
- Jósolsz nekem
- Végre megkérdezted. Szerinted miért vettem elő a gömböt?

Éva belenézet a gömbbe és megszólalt. - Látom a jövőd a vasúti sínek közt fogsz sétálni és egy mozdony jön.
Feketeség közbeszólt.- Ez a dolog már megtörtént álmomban.
- Újra megfog történni.
- Mikor?
- A közel jövőben.
Éva felállt az asztaltól a konyhapulthoz lépet és egy tálca cukrot rakott az asztalra. Majd két csészébe töltött kávét. - Még a lányom vásárolta ezeket a kávéscsészéket mikor Olaszországban nyaralt.
- Éva, finom a kávéd. Ha megiszom elbúcsúzom.
- Dolgod van?
Feketeség megitta a kávét és elköszönt Évától majd egy gyors mozdulattal kiugrott a konyha ablakon keresztül az utcára.
- Tudom, hogy félsz a kutyáktól.
- És erre rövidebb. - kiáltott vissza Feketeség és nagyot nevetett.
Az Ugri - bugri táncegyetem közelébe sem mehetett Valkocit örökre eltiltották az intézménytől. Nagyon ritkán elsétált az egyetemi utcába és próbálta a negatív gondolatait kizárni. A nap hét ágra sütött Győrben sokan sétáltak a város élte a nyári életét. Az egyetemen már rég működött a flamenco csoport, a Spanyol táncosok is megérkeztek gyakran lehetett őket látni a kocsmák, borozók teraszain a jó kedvű nevetésük messze szállt. Sikerült nekik beilleszkedni az egyetem és a város életébe.
Valkoci leült egy padra és egy papír lapot forgatott a kezében. Rá volt írva, hogy kizárták az egyetemről. De legalább már nem kapja el a zokogó sírás mikor eszébe jut. Eszébe jutott egy beszélgetés. Nem is olyan régen mondta az édesanyjának, hogy biztos csak a pénz miatt folytatja a vállalkozását. Mert nagy szükség van a pénzre fel kell újítani a családi ház tetejét. Éva felháborodott a feltételezésen, hogy a pénz miatt folytatja a jóslást majd együtt sírt a lányával. Valkoci sok sírós napon volt túl. Érezte, hogy remeg a telefon a zsebében. - Elővette és látta, hogy Béla telefonál.
- Szia Béla! Mizu?
- Gyere meghívlak egy jó hideg fagyira.
A fiatal csaj elgondolkodott. - Tulajdonképen munkanélküli és magányos semmi akadálya annak, hogy elfogadja Béla invitálását. Bár a férfi manapság megváltozott úgy néz ki mint aki keveset alszik éjjelente.
- Szeretlek. - súgta Béla a telefonba.
- Hol vársz rám, te hülye?- válaszolt a csaj és nagyot nevetett.
- A Kodály Zoltán utcában a szokásos helyen.
- Repülök cicám.
Valkoci felállt a padról és ruganyos léptekkel elindult a megbeszélt helyre úgy érezte, hogy szeretné átölelni a fákat. Ha lenne egy barátja akkor hajnalonként fogócskáznának a harmatos parkban és átölelnék a fákat és egymást. - Csak nem hiányoznak a férfiak? - tette fel magának a kérdést.
Béla ült egy asztal mellett és boldogan nyalta a fagyiját. Észrevette Valkocit már messziről integettek egymásnak.
- Örülök, hogy itt vagy, milyen fagyit kérsz?
- Mindegy csak hideg legyen a barátnőd is itt van ?Tudod az új Susan.
- Bement a mosdóba.
- Béla nem lesz ennek jó vége annak a nőnek nem itt lenne a helye, hanem valahol máshol.
- Már nem érdekel túl sok évig voltam magányos.
- Ennyi csak? Szerelmes vagy a nőbe vagy csak üríteni kell?
- Hogy tudsz így beszélni? Nem tűröm, hogy a szerelemem lekurvázd. Mi van veled? Szerintem féltékeny vagy a boldogságomra.
- Ne nevettess Béla, milyen boldogság a tiéd? Éveken át koslattál egy nő után majd sötét fekete mágiával ide varázsoltátok a nő hasonmását aki teljesíti minden kívánságod. Nekem ultra ciki, hogy folyton mesélik nekem, hogy mit művelt a barátom vagyis te. Állandóan egymásnak estek teljesen nyíltan beültök egy helyre akkor a Susan már mászik is be az asztal alá, hogy kezelésbe vegye a farkad. Béla nem egyenes úton jártok. Azért használok többes számot mert tudom, hogy Feketeséggel szövetkeztél. Anyu mesélt róla ő egy boszorkány. Istenem, mibe keveredtél?
- Boldog vagyok.
- Jó nyaljuk a fagyit.
Pár perc múlva megjelent az új Susan a fagyizó ajtajában. Nagyot mosolygott Valkocira majd leült az asztal mellé és rendelt magának egy fagyit.
Valkoci végig nézett a nőn mélyen dekoltált felsőt viselt ami teljesen átlátszó volt és alatta nem volt melltartó, ezen kívül pedig falatnyi rövid szűk szoknyát ami igencsak felcsúszott mikor leült. Valkoci nem mert odanézni mert biztos volt benne, hogy Susan nem visel bugyit a puncira pedig nem volt kíváncsi. Nem volt nehéz észrevenni, hogy Béla mennyire nézi a ciciket, úgy tűnik, hogy nem unalmasak a számára pedig biztos, hogy minden nap megkapja őket sőt akár óránként. - gondolkodott el a fiatal nő.
- Susan, hova tűnt, és miért beszélsz ilyen furcsán?
Béla, nevetve válaszolt. - Itt van az asztal alatt.
-Valkoci felháborodva felállt. - Még is mit képzelsz majd úgy fogok veled beszélgetni, hogy közben szopják a faszod az asztal alatt.
- Mindjárt elélvezek.
A fiatal nő undorral az arcán elrohant.
Béla hangosan felnyögött és adott egy papír zsebkendőt az asztal alól újra megjelenő Susanak.
Feketeség a szürke színű kuka mellett állt a sötét utcában és emlékezett arra a pillanatra mikor rájött, hogy a kuka a tudatos álmot generáló forgó gép. Talán nem volt véletlen az érzés ami arra késztette, hogy bemásszon a kukába és forogni kezdjen. Érdekes módon a kuka csak a sötét utcában működött és csak párszor, talán kimerült mint egy akkumulátor. Fel kellene tölteni de mivel és hogyan? Feketeség egy határozott mozdulattal elkezdte tolni a kukát. - Jobb ha nálam lesz. - mondta saját magának. Később fel vett egy jó láthatósági mellényt, hogy közterületi dolgozónak nézzék és ne zavarják a munkában. A kuka csak félig volt tele így könnyen haza tudta tolni a külvárosi családi házába. Betolt a fészerbe és lelakatolta az ajtót. Majd kifújta magát. Bemenet a konyhába és készített magának egy nagy fröccsöt. Kopogást halott az ajtón, csodálkozva nézett. Vajon ki lehet?
Mikor kinyitotta látta, hogy Béla.
- Szia, hát téged mi szél hozott erre?
- Beszélnünk kell.
- A fészerben van a szürke színű kuka, biztos helyen. Raktam fel egy energia pajzsot ezért senki sem fogja tudni ellopni,
- Hogy raktad fel a pajzsot?
- Egyszerűen arra gondoltam, hogy legyen pajzs. Tanuld meg, hogy mindig a legegyszerűbb a legjobb. Látom az arcodon, hogy sokszor egymásnak estek a barátnőddel.
- Elég sokszor.
- Gyere be ne itt álljunk az ajtóban nem szeretném ha meglátnának téged a szomszédok.
- Örülök, hogy beengedtél. Lassan rendeződik Susan helyzete már kapott személyi igazolványt, útlevelet. Úgy tűnik, hogy minden gördülékenyen megoldódik.
- Akár feleségül is veheted.
- Nem tervezem.
- Tudod, hogy mit gondolok? Te meguntad a barátnőd. Szerintem most már unalmas, hogy minden kívánságod teljesíti.
- Nem unalmas.
- Akkor mi a baj?
- Mindig rajtam lóg nincs szabadságom, ide is csak úgy tudtam elszökni. Jó lenne újra szabadnak lenni. Néha összejárni vele de nem éjjel, nappal. Tudod, hogy mi az érdekes? Nem vagyok belé szerelmes, a szadista Susan személyiségét szeretem. Nem pedig a teljesen odaadó Susant.
Szabadulni akarok ebből a kapcsolatból de érzem, hogy nem lehetséges, csak egy mód van. Vissza kell küldeni oda ahonnan jött.
- Hova akarod küldeni?
- A tököm tudja. Nem lett volna szabad fekete mágiát alkalmazni.
- Ki mondta neked ezt a hülyeséget? Mi nem alkalmaztunk semmilyen fekete mágiát.

- Egy valami nagyon zavar, hogy a faszom se tudja, hogy a hasonmás honnan jött? És te sem tudod. Tudatos álmot tudsz generálni a szürke színű kukával de választ ilyen módon nem kapsz. Honnan jött ide ez a nő?

- Simán lehet, hogy Susan apja félrekúrt és van egy balról született lánya, vagy Susan anyának van valamilyen párkapcsolati titka. A lánya is kurva akkor lehet, hogy ő is. Vagy tényleg igaz, hogy mindenkinek van egy hasonmása. De tudod, hogy én mit gondolok, annyit vergődtél, hogy Susan leszopja a faszod, hogy az univerzum megunta és ide küldött egy nőt aki hasonlít a szadistára legalábbis külsőleg.

- Szőkeséget mentem meglátogatni a kastélyba, tudod az alkoholistát és mikor a bokrok közt szopta a faszom akkor láttam Susant a büfébe menni. Rögtön oda mentem és megszólítottam döbbenetes volt a hasonlóság. De azért hamar kiderült, hogy nem ő a szadista a hangja is másabb, talán picit magasabb. Papírjai nem voltak én meg voltam olyan hülye, hogy jelentkeztem, hogy leszek én a gondozója. Azért volt a kastélyban mert egyik nap részegen megtalálták az intézmény melletti erdőben. Jó hagyjuk. Kapok egy pohár fröccsöt?

 

 

 

 

Győrben a Kisalföldi városban sokan várták az Ugri - Bugri táncegyetem rendezvényét. Kellemes nyár esti programnak ígérkezett. Első alkalommal fognak bemutatkozni a flamenco csoport tagjai a városnak. A Győriek mindig is tánc szerető emberek voltak. Így hát telt házra lehetett számítani a Széchenyi téren. A tértől nem messze volt a táncegyetem épülete. Neó barokk stílusban épült a tizenhetedik században. Egy nemesi család építette a Nagyok. A vezeték nevük Nagy volt. Az Atyai ág már a tizennyolcadik században kihalt, az anyai ág pedig a huszadik század közepén. A városban minden évben megrendezésre kerül a Nagy vezeték nevű emberek találkozója. Vidám , zenés, mulatós összejövetel. Pár éve felmerült, hogy a Kiss vezeték nevű embereknek is kellene szervezni találkozót. Ez a program azonban még nem valósult meg pedig az önkormányzat teljes mértékben az elképzelés mögé állt. A Győri polgármester Kiss Tamás vállalta a , hogy ingyen sört biztosít ugyanis résztulajdonosa egy sikeresen működő sör manufaktúrának. Nagyon finom kézműves sörök készülnek az összes városi rendezvényen jelen vannak a manufaktúra termékei. A Győr a szép nők és a finom sörök hazája.

 

Valkoci a világoszöld tüsi hajú fiatal nő. Úgy döntött, hogy nem nézi meg a rendezvényt bár a Spanyol táncosok nagyon érdekelték. De a tüske benne volt, csúnyán kidobták a táncegyetemről és akkor menjen oda jó pofizni? Inkább a városszéli házban lesz az édesanyával.

 

Bélát a tánc sohasem érdekelte. Miután értesült Valkoci tervéről úgy döntött, hogy a barátnőjével kirándul Budapestre. De egy futár hozott egy levelet. A levél arról szólt, hogy Susant várják a rendezvényre, szeretnék ha találkozna az eredeti Susanal a Győri polgárok előtt. A levél végén egy bocsánat kérés volt. Az eredeti jelzőt nem úgy értették, hogy Béla barátnője csak egy másolat. A férfi nem örült a meghívásnak de mégsem beszélte le a barátnőjét a megjelenésről.
Szépen indult a rendezvény hamisítatlan forró nyár i este volt. Sok kézműves sör fogyott. A Spanyol táncosok vérbő flamencója felforrósította a hangulatot a táncos nőket alig takarta a feszülős mini ruhájuk. Egy önkéntes tűzoltó kör vállalta, hogy néha vízzel hűti az embereket. A slagokból párásított víz jutott a nézőközönségre és a táncosokra is. Ventilátorok is hűtötték az embereket.
Sándor a táncegyetem rektora felment a színpadra és a mikrofonhoz lépett.
- Tisztelt Győri polgárok, csodálatos dolog, hogy ilyen sokan eljöttek. Rögtön mondok egy jó hírt minden ember akinek a lakcím kártyáján Győr szerepel a vendégem egy korsó kézműves sörre. A tömeg hangosan tapsolni kezdett és sokan elindultak a sörös pultok irányába.

Sándor folytatta - Hamarosan kezdetét veszi az utcabál nem is akarom szaporítani a szót. Bemutatnám önöknek Nagy Susant a flamenco csoport vezetőjét. Susan szűk , szexis koktél ruhában a rektor úr mellé lépett.
Majd beleszólt a mikrofonba. - Én is üdvözlök mindenkit. A picit feltámadó szél egy mondatot fújt Susan fülébe. " Hülye kurva " a nő kényszeredetten mosolygott majd folytatta. - Engedjék meg, hogy bemutassam a nőt aki külsőleg szinte teljesen ugyanúgy néz ki mint én. Sok félre értés van most tisztáznám. Nem az ikertestvérem, egyszerűen a természet sok színűségét jelzi, hogy hasonlít rám. Egyébként állítólag mindenkinek van hasonmása.
Béla barátnője is az emelvényre lépett. Újra felkapott egy mondatot a szél. " Az új nőnek nagyobbak a mellei" .
- Tényleg nem vagyunk ikertestvérek. Köszönök mindent. - mondta a nő és mosolygott.
Béla barátnője mélyen kivágott ruhát viselt és szokása szerint nem viselt melltartót. Sándor véletlenül leejtett egy gyufás skatulyát mert rá akart gyújtani. Béla barátnője előzékenyen lehajolt és felvette a skatulyát. A tömegben sokan éljeneztek. Susan halkan oda szólt a hasonmásának, hogy a jobb cicije kint van. És valóban a szűk ruhából előbújtak a nagy cicik. Először a jobb majd a bal. Sándor kerek szemekkel nézte a szép nagy,formás körte ciciket.
- Ennyire kanos vagy? - kérdezte Susan. A mikrofonhoz közel volt így mindenki hallotta sokan felnevettek. Az új Susan vissza rakta a melleit pukedlizett majd lesétált a színpadról.
Susan pedig beleszólt a mikrofonba.
- Mindenkinek jó bulizást kívánok. - mondta. Egy fiatal hangmérnök srác gyorsan zenét kevert a hangszórókhoz és felcsendült a csipkés kombiné című sláger. Majd az estéből reggelt lett.

 

 

Feketeség sétált a Kodály Zoltán utcában és az üzenetre gondolt amit az álmában kapott. A piros színű ruhája  nagy feltűnést keltett

 

 

Valkoci sétált a természetben élvezte a jó időt. Látott őzeket, nyulakat az egyetem nem jutott az eszébe. Látott egy fiatal férfit aki kutyát sétáltatott. Szó nélkül elmentek egymás mellet. Valkocinak muszáj volt sétálni mert kicsit leakart fogyni de szeretett is sétálni. Egy erdő mellet vitt az útja. Az erdőben madarak énekeltek, sok fészekben kikeltek már a fiókák. Valkoci arra gondolt, hogy szeretne ő is madár lenni magasan repülni az égben. Jó lenne de embernek született, ezt kell elfogadni. Az egyik tisztáson látott két embert egy nőt és egy férfit. Kicsit közelebb érve felismerte őket Béla volt és az odaadó Susan.

Béla feküdt a fűre terített pokrócon és nézte Susan hasonmását aki mindig odaadó volt a barna hosszú hajú nőt, igazán igényesen dolgozott gyorsan járatra a nyelvét a makk körül, és impozáns látvány volt a hatalmas körte csöcsök. A férfi mosolygott és elképzelte, hogy a szadista Susan szopja a faszát kellemes ábránd  volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 








Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!